Kereső
Amíg nincs végső ítélet, addig végső emlékművet sem lehet állítani az NSA lehallgatásait kiszivárogtató Snowdenről – ezzel indokolta az alkotó azt, hogy miért nincs bronzba öntve az alkotás.
A DK politikusa arra is kíváncsi, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat végez-e közös akciókat a Terrorelhárítási Központtal, amely szintén bírói végzés nélkül folytathat házkutatást.
Interjút adott az NSA egykori informatikusa, aki visszautasította, hogy ő csak egy “alacsony szintű elemző” volt.
Elhangzott, hogy kit érinthetett Magyarországon a megfigyelési botrány, de nem hozzák niylvánosságra.
Azok kapják, akik a modern média trendjeit alkalmazzák és alakítják.
A megfigyelési botrány kirobbantójának augusztusban jár le a tartózkodására feljogosító engedélye, Brazíliába (is) vágyik.
Díszdoktorrá avatja a rostocki egyetem Edward Snowdent, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusát, aki kiszivárogtatta az ügynökség titkos adatgyűjtő programjait leleplező dokumentumokat.
Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtését leleplező informatikus hétfőn azt állította, hogy az elektronikus hírszerzésre szakosodott szervezet tervezett reformja utólag igazolta az ő kiszivárogtatásait.
Az amerikai titkos adatgyűjtést leleplező informatikus kiszabadult egyhónapos reptéri fogságából. Valahol orosz földön kapott védelmet.
Az elismerést megosztva ítélték neki, és az általa kiszivárogtatott dokumentumok alapján a megfigyelési programról cikkeket megjelentető brit lap szerkesztőjének.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező amerikai informatikus Moszkvában maradhat.
Az ideiglenes menedékjog meghosszabbítását kérte az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező amerikai informatikus.