Nagyvilág

Snowden lelépne az oroszoktól

A megfigyelési botrány kirobbantójának augusztusban jár le a tartózkodására feljogosító engedélye, Brazíliába (is) vágyik.

Más országok között Brazíliától is szabályosan menedékjogot kért Edward Snowden, az Oroszországba szökött amerikai informatikus, aki leleplezte az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési programját – állítja ő maga egy interjúban.

A Globo brazil tévében vasárnap este sugárzott interjúban Snowden elmondta, hogy július végén lejár az oroszországi tartózkodási engedélye, s ha Brazília menedéket ajánlana fel neki, azt örömmel elfogadná, nagyon szívesen élne abban az országban. “Amikor amerikai útlevelem bevonása miatt tíz hónappal ezelőtt a moszkvai repülőtéren rekedtem, menedékjogot kértem több országtól, köztük Brazíliától. Szabályos kérvényt nyújtottam be” – mondta.

Nem akart az oroszokhoz menni

A brazil külügyminisztérium azonban nem fogadta el szabályosnak a kérelmet – tette hozzá. “Számomra ez újdonság, mintha nem tartottam volna be az eljárási rendet” – jelentette ki. Ismét elmondta, hogy egyetlen országnak sem adott át semmilyen dokumentumot a menedékjog érdekében, minthogy azt humanitárius okokból kellene megkapnia.

Amikor bevonták az útlevelét, éppen Ecuadorba tartott volna – folytatta Snowden. “Soha nem akartam Oroszországba menni, Latin-Amerika volt a célom, Ecuador, de útlevelem bevonása miatt nem tudtam folytatni az utat” – mondta.

Azután, hogy Snowden más országok között Brazíliától is menedéket kért, ennek támogatására aláírásgyűjtés indult az interneten, s azt már több mint 1,1 millióan aláírták. Az aláírásgyűjtést David Miranda indította, a brazil állampolgárságú aktivista Glenn Greenwald amerikai újságíró élettársa. Greenwald az elsők között jutott hozzá Snowden titkos dokumentumaihoz, mielőtt azokat nyilvánosságra hozta.

A petíció szövegében egyebek mellett az áll, hogy “a szabad internet és a magánszféra védelméért folytatott nemzetközi harcban vezető szerepet játszó Brazília ideális menedékhely” emberjogi aktivisták számára. Maga Snowden is “a világ egyik legérdekesebb és legélénkebb demokráciájaként” jellemezte a majdnem kétszázmillió lakost számláló dél-amerikai országot egy decemberben megjelent nyílt levelében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik