Otthon

Ezt hozhatja az önkéntes kamatplafon a hitelpiacon

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a héten jelentette be, hogy jövő hétfőtől az újonnan szerződött hitelek esetében mind a vállalati, mind pedig a lakossági hitelpiacon egy önkéntes banki kamatplafon kialakítására kérték fel az intézményeket, amely szint alatt fokozott verseny indulhat a pénzügyi szervezetek között.

A miniszter álláspontja szerint a kamatplafon maximális mértékét az újonnan szerződött vállalkozói forgóeszközhitelek esetén 12 százalékos kamatszintnél, a lakossági lakáscélú hitelek esetében pedig 8,5 százalékos THM szintnél érdemes meghatározni, amely mind a hirdetményekre, mind pedig a szerződéses szintekre egyaránt vonatkozik.

Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa elmondta, a bankok nagy része várhatóan tartja majd magát a kormányzati elvárásokhoz, már csak azért is, mert nemrégiben a bankadó emelését is belengette a kabinet. Erre utal továbbá, hogy a Bankszövetség közölte, partner a gazdaságfejlesztésben, és az önkéntes kamatplafon bevezetésére vonatkozó javaslatra támogatólag felhívják tagbankjaik figyelmét.

Vincze Krisztián ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy különbséget kell tenni a bankok hivatalos hirdetményi árai között, és egy hitelközvetítő által elérhető, egyedi kedvezményektől hemzsegő konstrukció között.

Vannak olyan hitelszerződések, amik nem felelnek meg jelenleg a 8,5 százalék THM-plafonnak, de országos hálózatunkban az ügyletek 80 százaléka már régen a szint alatt van. Hónapok óta nem találkozunk nagy számban ilyen magas kamatokkal, hiszen olyan egyedi kedvezményeket tudunk kialkudni, amik a 7 százalékhoz közelítenek

– mutatott rá.

A GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa azzal folytatta, a kevésbé jó paraméterű, alacsonyabb jövedelemmel rendelkező vagy alacsonyabb hitelösszeget igénylő ügyfeleknél fordulhat elő jelentősebb arányban, hogy 8,5 százaléknál magasabb a kamat, de ez is inkább a bankok hivatalos hirdetményei árai szerint. Egy 30 millió forint feletti hitelnél ez szinte elképzelhetetlen már most is, tette hozzá

Kérdésre válaszolva elmondta, ha a bankok a kormány kérésének megfelelően önkéntes kamatplafont vezetnek be, akkor akár 7 százalék alá is kúszhatnak a kamatok hamarosan. Ennek oka, hogy a hitelközvetítők mindig a hirdetményi árakhoz képest tudnak kedvezményeket kialkudni, ami milliókban mérhető árengedményt jelent.

Vincze Krisztián végezetül emlékeztetett, a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége, mint a hazai lakáshitelezés közel 50%-ában aktív szerepet játszó szakmai szervezet kidolgozta részletes javaslatait, mely jelentős szerepet kaphat az elmúlt 20 év mélypontjához közelálló, a gazdasági növekedést is negatívan érintő hitelvolumenek élénkítésében, melyek megvalósulása leginkább a hiteligénylő ügyfelek érdeke, hiszen a kényelmi szempontokon túl a futamidő egésze alatt akár milliókban mérhető árelőnyt jelente a számukra. Hét pontjuk a hitelezés élénkítésére:

Hitelezéshez elengedhetetlen adatbázisokhoz (KHR, jövedelem…stb), rendszerekhez történő hozzáférés biztosítása a folyamat aktív résztvevői számára

  • Közjegyzői folyamat és díjazás változtatása a hitelfelvételnél
  • Hiteligénylés digitális aláírással
  • Egységes szerkezetű hitel termékhirdetmények
  • CSOK és kapcsolódó támogatott hitel: teljeskörű előminősítés
  • Hitelkiváltások könnyítése
  • Bankok közötti árazási versenyt csökkentő tényezők felszámolása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik