Média

Árat emel a Telekom a TV2 és az RTL Klub miatt

Magyar Telekom (Magyar Telekom)
Magyar Telekom (Magyar Telekom)
A UPC-hez, a Digihez, az Invitelhez és a többi szolgálatóhoz hasonlóan a Telekom is áthárítja az ügyfelekre az RTL Magyarország és a TV2 Média Csoport által bevezetett műsordíjat. De csak részben.

Számításaink szerint együttesen körülbelül 10 milliárd forint éves extra bevételen osztozhat az RTL Magyarország és a TV2 Média Csoport az idén hatályba lépett műsordíjnak köszönhetően, amit az Orbán-kormány idén április 25-én elfogadott rendelete (a 86/2016 számú kormányrendelet) biztosít a két tévétársaságnak.

Az ügy, ahogyan az várható volt, oda vezetett, hogy a legnagyobb szolgáltatók áremeléssel reagáltak, vagyis áthárították a programdíjat, megnövelve ezáltal a fogyasztók havi rezsijét. Így tett például az Invitel, a UPC Magyarország, a UPC Direct, az itv/Net-tv csoport, de még a szolgáltatók közötti fokozott piaci verseny miatt az évek óta az árait befagyasztva tartani kényszerülő Digi is 10-21 százalék mértékben drágított. A Telekom esetében viszont hiába kérdezősködtünk többször is, hivatalos formában mindig azt mondták, hogy egyelőre nem született megállapodás a műsorszolgáltatókkal, de majd szólnak, ha fejlemény lesz. Nem hivatalos formában azt is hallottuk belső forrásból, hogy nagyon nehezen haladnak a tárgyalások. Ennek egyébként az ügyfelek voltak a nyertesei, hiszen így júliustól a Telekom benyelte a plusz költséget, és nem hárította át a terheket a tévénézőkre.

Rossz hírünk van

Az elmúlt napok Telekom-balhéja viszont azt is sejtetni engedte, hogy mostanra a Telekom is aláírhatta a műsordíjjal kapcsolatos megállapodást az RTL Klubbal és a TV2-vel, ami nem is csoda azok után, hogy Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese jogi eljárással fenyegette azokat a szolgáltatókat, akik nem kötnek megállapodást, illetve engedély nélkül továbbítják a műsorokat. A megállapodás létrejöttére utalt, hogy a Telekom bejelentette, felveszi a kínálatába Andy Vajna új tévécsatornáit, például az Izaura TV nevű szappanoperákat sugárzó adót, és a Humor+ elnevezésű szórakoztató jellegű csatornát. Ennek kapcsán a 24.hu megkérdezte a szolgáltatót, hogy létrejött-e már a megállapodás a két műsorszolgáltatóval. Szerda esti válaszuk alapján igen.

Ez azzal jár, hogy a Telekom-ügyfelek havidíja is emelkedni fog, viszont jó hír, hogy a cég csak részben hárítja át a két médiaszolgáltató által kért díjat. A havidíjak 2017 januárjától fognak emelkedni, és havi bruttó 290 Ft lesz a díjemelés mértéke. Hozzátették, hogy ez a változás nem érinti a Telekom idén november 2-tól bevezetett új Szuper Családi HD televíziós csomagjának árát.

Egyébként mint kiderült, az áremelésről már egy hétfői MTI-hírben is beszámoltak. Igaz, ez a jelek szerint a sajtó egy jelentős részének figyelmét nem keltette fel a nagyra nőtt Telekom/FOX-balhé közepette. (Ha netán még nem olvasta volna, van egy jó hír is: a Telekom végül mégsem törli kínálatából a FOX tévét, a National Geographic Channelt és a Natgeo Wild tévécsatornát.)

Magának állítaná össze a csatornalistáját? Változik a csatornakínálat és erre hivatkozva felmondaná a hűségidős szerződését? Felejtse el. Mutatjuk, miért.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik