Média

Jogi eljárásokat helyezett kilátásba az RTL a műsordíjak ügyében

Kolosi Péter
Kolosi Péter
Jogi lépésekre számíthatnak azok a műsorterjesztő cégek, amelyek úgy továbbítják az RTL Klub adását, hogy nem fizetik a tévétársaság által bevezetett új műsordíjat. A tét becslések szerint legalább 5 milliárd forint. Egy interjúból az is kiderült, mire fordítják a pluszbevételt.

Mint a múlt héten megírtuk: becslések szerint legalább nettó 5-5 milliárd forint extra árbevételre számíthat a TV2 és az RTL Magyarország az idén júliusban bevezetett műsordíjnak (vagy más néven programdíjnak) köszönhetően. A legújabb fejlemény, hogy Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese a Marketing&Media szaklapban most megjelent interjúban ennek kapcsán elárulta, mire fordítja majd a médiavállalat a reklámbevételeken felül beérkező plusz pénzt, illetve jogi lépéseket helyezett kilátásba a műsordíjat nem fizető, az RTL műsorait emiatt jogellenesen továbbító műsorterjesztőkkel szemben.

Csökkentek a reklámbevételek, ezért jön jól a műsordíj

Kolosi azt közölte a lappal, hogy az elmúlt nyolc évben folyamatosan csökkent a reklámpiac, illetve az fragmentálódott (vagyis a bevételeken több csatorna osztozik), “ezért is üdvözöltük, hogy lehetővé vált az RTL Klub után is műsordíjat szedni”. Kolosi szerint így a jövőben is biztosítottá válhat, hogy az RTL Klub továbbra is sugározzon nagyszabású műsorokat. A programigazgató ilyennek nevezte meg a Nyerő párost, a Kicsi óriásokat, az X-Faktort és a Válótársakat, valamint hozzátette, hogy a műsordíjnak köszönhetően kerülhet képernyőre az új helyi gyártású műsoruk. (Az interjúban Kolosi nem nevezte meg, de a múlt hét óta már tudható, hogy A mi kis falunk címmel indítanak fikciós tévésorozatot, melynek előzetese itt látható.)

Kolosi hozzátette, hogy a terjesztési díjból származó bevétel szerinte legfeljebb arra lesz elegendő, hogy “a 2009 óta lezajlott brutális reklámpiaci csökkenést részben kompenzálja”. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy ettől függetlenül a fejlesztések, az új műsorok bemutatása eddig sem állt le.

Az interjúban szóba került az is, hogy az RTL Magyarország megállapodott a UPC-vel és a Invitellel a műsordíjak mértékéről. Kolosi több szolgáltatót a beszélgetésben nem nevezett meg, de hangsúlyozta, hogy a kábelszolgáltatók legnagyobb részével már ugyancsak megállapodtak. (A 24.hu információi ennek egyébként némiképp ellentmondanak, mivel tudomásunk szerint a legnagyobbak közül például még a Magyar Telekommal is várat magára a megállapodás, a DIGI pedig néma maradt, amikor a műsordíjjal kapcsolatos megállapodásról kérdeztük őket néhány napja.)

Kolosi azt mondta az őt kérdező újságíróknak, hogy az Invitelhez és a UPC-hez hasonlóan a többi szolgáltató számára is egyenlő módon elérhetők voltak a kedvezmények, viszont azok a szolgáltatók, akik augusztus 31-ig nem állapodtak meg az RTL-lel, az ÁSZF szerinti legnagyobb kedvezményes műsordíjat már biztosan nem tudják igénybe venni.

A jog eszközével lépnek fel a műsordíjat nem fizető műsorterjesztők ellen

Az interjúban szóba került az is, hogy azok a szolgáltatók, amelyek nem kötnek új szerződést, meddig továbbíthatják az RTL Klub műsorát. Erre a vezérigazgató-helyettes azt válaszolta, hogy az RTL Klub 2016. július 1-jétől kizárólag műsordíj ellenében, az ÁSZF-ben foglaltak betartásával terjeszthető. Azoknak a szolgáltatóknak, amelyek szerződést egyáltalán nem kötnek, de az RTL Klub csatorna műsorát az előfizetőkhöz továbbítják, havi 294 forint+áfa lesz a műsordíj előfizetésenként.

Azoknál a szolgáltatóknál pedig, amelyek a műsordíjat nem fizetik meg, az RTL Klub csatorna terjesztése jogellenes lesz, és ez esetben minden szükséges jogi lépést megtesznek majd ezek ellen.

(Kiemelt kép: Kolosi Péter. Fotó: Berecz Valter, 24.hu)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik