Az előre várt összegnél messze magasabb, csaknem 1,9 millió eurós bevétel (570 millió forint) folyt be a Tintint megalkotó képregényrajzoló, Hergé műveinek és emléktárgyainak elárverezéséből.
November 30-tól vetíteni kezdik a francia mozik A torinói ló című Tarr Béla-filmet, decemberben a Pompidou Központ pedig a rendező teljes életművét bemutatja.
Újra megjelenik James Bond mellett Q, a "kütyümester": a szerepben a fiatal brit színészt, Ben Whishawt láthatja majd a közönség a Skyfall című filmben jövőre.
A tehetségkutatókat gusztustalannak, a műsorokban ülő zsűrit pedig hozzá nem értőnek tartja az idén 65 éves Demjén Ferenc. Rózsi sajnálja a fiatalokat, mert szerinte kihasználják őket. Villáminterjú.