Az Izrael újjáalapításához vezető 1948-as háború idején rádiókezelőként dolgozó énekesnő éveken át az izraeli katonai támaszpontok egyik biztos pillére vol, és dalainak többsége igazi klasszikussá vált. 1998-ban megkapta az Izraeli-díj a héber énekekért nevű elismerést is, 2002-ben azonban nagy port kavart, amikor azt mondta a katonaság rádiójában egy ciszjordániai hadművelet kapcsán: “Népünk átélte a holokausztot. Hogy lehetünk képesek ilyen dolgokat tenni?”
A kijelentést követően megítélése ellentmondásos lett. A katonák családjai árulóként tekintettek rá, sőt halálos fenyegetéseket is kapott, valamint az életműve előtti tisztelet jeleként szervezett gálaestet is törölték – művészek egy csoportja azonban alternatív estélyt szervezett a támogatására, és dalai a mai napig is gyakran megszólalnak az ünnepi megemlékezéseken. Ő maga később egy interjúban úgy fogalmazott: “Elfáradtam. Ötvenegy éve Izraelről énekelek a világ minden táján: történeteket arról, hogy milyen volt régen, az első, a második meg az összes többi háború idején. Háború, háború és háború. Úgy ismernek, mint a háború énekesét. Én azonban nem szeretem ezt az elnevezést. Én Izrael dalnoka szeretnék lenni.”
Jarkoni az elmúlt évtizedben a nyilvánosságtól visszavonultan élt, halálát Alzheimer-kór okozta. Családja közleménye szerint férje mellett helyezik örök nyugalomra egy tel-avivi temetőben. Simon Peresz izraeli államfő méltató beszédében azt mondta róla: “Amíg az izraeli védelmi erők ellenséges pozíciókat foglaltak el, addig ő a katonák szívébe lopta be magát”.
