Kultúra
Újra lesznek dzsesszprogramok a felújított Kossuth Klub Múzeum utcai épületében, a Muzikum Klubban: két sorozat is elindul, az egyik a műfaj elektronikus vonulatával várja a közönséget, a másik néhány neves dzsesszista apát és fiát mutatja be.
Ismertették a Kodolányi János Főiskola által 2011-ben indított „Magyarság és Európa” című szabadegyetem idei programját, mellyet a 2013-as Szent István Emlékévhez kapcsolódóan szervez az intézmény.
2013. 02. 07. 09:14
Összehasonlíthatatlanul érdekesebbek azok a remekművek, amelyeket a Mester készített, mint ez a halovány film, amely arról szólna, hogy a címszereplő miként is dolgozott.
2013. 02. 06. 17:00
Új kiállítás nyílik a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában: február 13-án 18 órától Orosz István grafikusművész tárlata várja az érdeklődőket.
Egy 4elem bérlettel ajándékozzák meg azt a szerencsés Bessenyei-bérlettulajdonost, akinek nevét Dolhai Attila és László Boldizsár sorsolja ki hódmezővásárhelyi művelődési központban csütörtökön.
2013. 02. 06. 10:48
A Somogyi-könyvtár Levél a hitveshez elbeszélés-pályázatának alkotásaiból rendeznek felolvasást február 8-án, pénteken 17 órától.
2013. 02. 05. 13:00
A Kövér Béla Bábszínház 2013. február 10-én de. 11 órakor bemutatja A háromágú tölgyfa tündére című bábjátékot. Minden kíváncsi embert szeretettel várnak.
A Pannon Egyetem hagyományos Nyílt Napját Veszprémben 2013. február 13-án (szerdán) 9 órai, míg február 16-án (szombaton) 14 órai kezdettel rendezi.
Gyermekfarsang, Öreghegyi Karnevál, könnyűzenei koncertek, bőrös kézműveskedés várja a látogatókat
Családsegítők, mozifilmek, egyházi beszélgetések váeják a házasodni készülőket február 6-a és 17-e között Szegeden, a város több pontján.
2013. 02. 04. 13:54
Minden idők legjobb 100 számát mutatja be Dr. Rock, Pleskonics András február 6-án, szedán, 19 órától a szegedi IH Rendezvényközpontban.
Farsangi délutánra hívja a ygerekeket, szülőket a Somogyi-könyvtár február 2-ára, szombatra, 10:30 órától. Sok-sok játékkal készülnek a fiataloknak.
Asztalos Tibor természetfotós munkáiból nyílik kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. A természet rejtett csodái című tárlat péntektől látható.
Guelmino Sándor rendezésében A Tündérlaki lányokat mutatja be a veszprémi Petőfi Színház Kéri Kitty és Eperjes Károly főszereplésével pénteken.
2013. 01. 31. 09:40
- 08:21 Nagy Lajos király ezüstpénzét találták meg Szigligeten
- 08:17 Új üldözős realityt indít idén az RTL a Most Wanted mellett
- 07:59 Nem tudott bemenni dolgozni a rettenetesen fájó bokája miatt, leadott a cégnél egy hamis orvosi igazolást
- 07:48 Az ukrán külügyminisztérium szerint Szijjártó teljesen elferdítette a bekéretett magyar ügyvivővel folytatott megbeszélés tartalmát
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 07:25 Eldőlt: ez a versenyző esett ki a Séfek séfe első versenynapján
- 07:24 Nyírő-botrány: élesbe fordult a pszichiáterek lázadása
- 07:04 Pakisztán légi- és szárazföldi támadásokat indított Afganisztán ellen, a védelmi miniszter nyílt háborúról beszél
- 07:02 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Vomberg Frigyesnek nagyon hiányzik Wolf András: Pótolhatatlan a Séfek séfében
- 06:47 A hétvégén végre kitavaszodik
- 06:30 A legnagyobb átlagos amerikai címmel indul kvízműsor az Egyesült Államokban
- 06:27 Titokban megszületett David Guetta negyedik gyereke
- 06:18 Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 05:30 Kvíz: Biztos, hogy ismered a világ legnagyobb városait?
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 05:45 Klasszikus maffiafilmes kvíz: Mennyire ismered a gengsztermozikat?
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
