Kultúra

Újra fellép a hat országra szóló zenekar

Euphony zenekar (Euphony zenekar)
Euphony zenekar (Euphony zenekar)

A régió hét legrangosabb zeneakadémiájának közös zenekara március 4-én ad koncertet a Müpában.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kezdeményezésére 2011-ben a közép-európai régió hét legrangosabb zeneakadémiájának – a budapesti, zágrábi, ljubljanai, grazi, bécsi, belgrádi és bukaresti akadémiák – hallgatóiból szimfonikus zenekar alakult. Az EUfónia – Közép-Európai Ifjúsági Zenekar azóta megjárta a régió nagy koncerttermeit, így a Művészetek Palotáját is.

A sikeres projekt 2013 tavaszán folytatódik, gazdája ezúttal a grazi Universität für Musik und darstellende Kunst (Zene- és Előadó-művészeti Egyetem). A fiatal tehetségek Martin Sieghart karmester irányításával Grazban készülnek a koncertekre, majd Közép-Európa-szerte több nagyvárosban is fellépnek.

A műsorban az új bécsi iskola egyik remekműve és Brahms népszerű szimfóniája mellett a 20. század első felében alkotott osztrák Günther Eisel vonószenekarra írt darabja hangzik el. Berg hegedűversenyének szólistáját versenyeztetés keretében nemzetközi szakmai zsűri választotta ki.

A Bartók Béla Hangversenyteremben március 4-én lép fel a zenekar.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik