Kultúra
A Hír24 vasárnap esti hírműsorában Koltai Lajos operatőr-rendező a díjátadó nagy esélyeseiről beszélt.
2014. 01. 12. 20:00
Míg Amerikában minden szétfagyott, itthon ismét melegebb az időjárás az ilyenkor szokásosnál, a fák már-már rügyeznek.
2014. 01. 12. 19:43
A százharminchat éve született Molnár Ferenc és szerelme, Fedák Sári ma a Matiné.
2014. 01. 12. 09:00
Ha már unja a vértől csöpögő krimiket, itt egy olyan, amit úgy szeret majd, mint Columbot.
2014. 01. 11. 14:00
Kiállítás és közönségtalálkozó a premier előtt.
2014. 01. 10. 20:10
Családja, barátai, pályatársai búcsúztatták a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt a budai ciszterci Szent Imre templomban.
Egésznapos programmal várják a borok kedvelőit.
2014. 01. 10. 15:00
Barry, a legendás bernáthegyi soha nem viselt rumoshordót, és nem mentés közben halt meg. Az viszont igaz, hogy sok ember köszönhette neki életét.
Ezzel magyarázza a Nők Lapja Psziché főszerkesztője a magazin sikerét. Az eredetileg negyedévesre tervezett lap már évi kilenc alkalommal jelenik meg az idén.
2014. 01. 09. 21:10
A ballada a költészet hatalmáról című alkotás telefonfülkéje egy verset ismételgetett. A prágai „verziók” ennél is többet nyújtanak: apró könyvtárakká alakulnak át.
2014. 01. 09. 19:06
Új tartalmak, egyedi koncepció, megújult design: újraindul a Mozi24.hu moziműsor, filmadatbázis és filmes híroldal.
Kitört a botrány, amikor a fővárosi Fogasház disznóvágást hirdetett a hétvégére.
2014. 01. 09. 14:56
A hivatal mégsem kér végrehajtást a József Attila Színházra.
Izgalmas, egyedi stílusban rajzolta újra legendás filmek plakátjait egy olasz ikerpár.
Salvador Dalí háromméteres szobrát elárverezik. Legalább 90 millióra becsülik az árát.
2014. 01. 08. 21:51
- 08:59 Erdő Péter bíborost kórházban ápolják, az állapota stabil
- 08:46 Felfüggesztettet kapott a nevelőszülő, aki késsel bökdöste és seprűnyéllel verte a gyermeket
- 08:46 DiCaprio ugyan hoppon maradt, de az Egyik csata a másik után tarolt a BAFTA-gálán
- 08:33 Ezeket a mobilokat válaszd, ha strapabíró, nagy aksival és remek kamerákkal szerelt okostelefont keresel
- 08:19 Ha nem rendezi a héten az autós kötelezőt, komoly következményekkel számolhat
- 07:48 Toroczkai Magyar Péternek: Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni
- 07:47 „Köpni-nyelni nem tudok azóta sem” – Szorcsik Viki utcai lövöldözésre lett figyelmes Mexikóban
- 07:47 Baj van a NASA óriási rakétájával, tovább késik a holdmisszió
- 07:47 Visszalépett az indulástól az ellenzéki Szabó Szabolcs
- 07:32 Elszabadult az erőszak, miután a mexikói hadsereg végzett a drogbáróval
- 07:29 „Nehogy már legyen olyan produkció, aminél lecsúszik a bugyim” – Lékai-Kiss Ramóna A Nagy Duett második élő adására sem vett fel fehérneműt
- 07:23 Az Orbán-kormány egyre több ügyünkről dönt titokban
- 07:01 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Zelenszkij szerint Putyin már elindította a harmadik világháborút
- 06:38 Ha teheti, kerülje el az M0-ás ezen szakaszát
- 05:56 Megmutatjuk, hol dől el a választás
- 07:48 Toroczkai Magyar Péternek: Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni
- 05:30 Kvíz: Kacsamesék és tamagocsitemető – mennyire emlékszel a kilencvenes évekre?
- 21:32 Magyar Hang: A Fidesz nem engedte, hogy honosított sportolók vigyék a magyar zászlót az olimpiai záróünnepségen
- 07:47 Visszalépett az indulástól az ellenzéki Szabó Szabolcs
- 07:23 Az Orbán-kormány egyre több ügyünkről dönt titokban
- 05:45 Tényleg 40 napig tart a böjt? A legtöbben rosszul tudják!
- 06:38 Ha teheti, kerülje el az M0-ás ezen szakaszát
- 06:36 A Nagy Duett: ők távoztak a második élő adás végén
- 06:22 Elromlik az idő délután
