Kultúra
A 75 éves világhírű énekest újra a nemzet abszolút csalogányává választották szülőhazájában. Töretlen sikere gázsijában is megmutatkozik.
2014. 11. 30. 13:59
A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan a fesztivál hivatalos díjai mellett a közönség elismerését is elnyerte.
A Radnóti-házaspár életét és környezetét bemutató két kötet hétfőn kerül a boltokba.
A 92 évesen elhunyt színművésztől és halálának másnapján elhunyt feleségétől is végső búcsút vettek.
A zenekar nagyszabású turnékon van túl, jövőre is jelentősebb zenei fesztiválokra hívták őket, és amerikai körút is vár rájuk.
2014. 11. 28. 14:09
85 éves korában Varsóban hunyt el Stanislaw Mikulski.
2014. 11. 27. 13:26
Hamarosan a kormány elé kerül a tervezet, amelyben egy műhelyház is szerepel ahol többek közt parókákat készítenének.
A világ képzőművészetének egyik legvitatottabb sztárjának, Jeff Koonsnak nyílt kiállítása a párizsi Pompidou Központban: lufikutya, órásszív és Michael Jackson a műremekek között.
2014. 11. 26. 20:08
A Nobel-díjas magyar író öt újabb műve jelent meg két kötetben kínai fordításban az egyik legnagyobb sanghaji kiadó gondozásában.
A libanoni énekes-színésznő, az arab világ egyik legismertebb és legünnepeltebb előadója nyolcvanhét éves volt.
Öt színház vezetésére írnak ki pályázatot.
Gróf Balázs képregénye.
2014. 11. 24. 17:51
A zenész 1967-ben adta oda unokatestvérének a hangszert, aki 47 év után döntött úgy, hogy pénzzé teszi.
Gazdát cserélt a „Müncheni anyakönyvi hivatal” című alkotás.
2014. 11. 23. 19:25
"A néma csöndet beleegyezésnek tekintve, a hurkot gyakorlott mozdulattal a lefogott, védekezni képtelen férfi nyakába vetette. Jól megrántotta, s addig húzta, míg Bőrös el nem veszítette az eszméletét."
35 kanapészerű fekvőalkalmatosság várja a kényelmet is szerető filmrajongókat Budapest legújabb intézményében.
Komoly vitát kavart a brit Sainsbury's élelmiszerlánc karácsonyi hirdetése, amely az első világháborús nyugati fronton játszódik.
- 23:02 Negyven méteres öngóllal ikszelt Portóban a Nottingham
- 21:56 Orbán Viktor reggel bejelent valamit
- 21:38 Percekre megállítottak egy mentőt az amerikai alelnök konvoja miatt Budapesten
- 21:29 Varga kapufáig jutott, sima vereséget szenvedett az AEK Madridban
- 21:15 Magyar Péter Győrben: Egész jól nézünk ki. Talán még sosem néztünk ki ilyen jól
- 21:08 Két szerelmes az ágyban is rendszert bonthat, ha az egyik John Lennon – mire mentek a politikus koncertek?
- 20:59 A nap legfontosabb hírei – 2026. 04. 09.
- 20:51 Kilenc idény után távozik Szoboszlaiék csapattársa
- 20:43 „Üvöltve sírt szegény” – gyerekei is megszólaltak Rubint Réka betegségéről
- 20:37 Bezárta a játékraktárba és vízzel locsolta a gyerekeket egy bölcsődei nevelő
- 19:49 Szaddám Huszein vigyorogva kényszerít, hogy az életed árán is megünnepeld a szülinapját
- 19:19 Orbán azt tanácsolta a fiataloknak, hogy ne felejtsék el megköszönni a kormány jótéteményeit az idősebbeknek
- 19:11 Orbán arról, hogy Trump nem volt ott: De ott volt
- 18:55 Sokan rosszul locsolják a növényeiket: erre érdemes odafigyelni
- 18:45 „Az egyetlen szovjetellenes provokáció az orosz vodka reklámja volt” – meghalt Bugár Imre diszkoszvető, aki szembeszállt a kommunista rezsimmel
- 21:56 Orbán Viktor reggel bejelent valamit
- 19:19 Orbán azt tanácsolta a fiataloknak, hogy ne felejtsék el megköszönni a kormány jótéteményeit az idősebbeknek
- 16:35 Schumacher Vanda ledöbbent, amikor egy Beverly Hills-i telefonos boltban megkérdezték tőle, kire fog szavazni április 12-én
- 17:32 Zelenszkij kárpátaljai magyarokkal találkozott, Szijjártó kiakadt
- 15:06 A sároraljaújhelyi polgármester felszólította Wáberer Györgyöt, mondjon le a tisztségeiről
- 20:43 „Üvöltve sírt szegény” – gyerekei is megszólaltak Rubint Réka betegségéről
- 18:15 Újabb földcsuszamlás, ezúttal az M1-es sztráda szélesítése közben
- 15:41 Több száz magyar kormányzati jelszó került ki az internetre
- 17:54 Gulyás Gergely Pálinkás Szilveszterről: Kellően tehetségtelen volt katonának
- 15:46 Magyarnak vagy Orbánnak kedvez a magas részvétel? – Hann Endre, Mikecz Dániel és Mráz Ágoston Sámuel válaszol
