Bad Boys 4: Ha nincs Halálos iramban, akkor sem maradunk kőbunkó akciófilm nélkül

Ha vannak nyertesei a koronavírus-járványnak, már azokon a társulásokon kívül, amelyek lélegeztetőgépeket szereztek be a magyar államnak, akkor az biztosan Will Smith és Martin Lawrence. Másfél évtizedes szünet után folytatott akciófilmsorozatuk, a Bad Boys a harmadik részével kasszát robbantott, és a 2020-as év legsikeresebb filmje lett Amerikában. Ehhez persze az is kellett, hogy még januárban bemutassák, a Covid elharapózása előtt, de így is egyértelmű volt, hogy ezek után érkezik majd még egy folytatás.

Időközben Smith kis híján kegyvesztett lett Hollywoodban, emiatt aligha hagyta volna ki a lehetőséget, hogy ezúttal szerepben, ne pedig magánemberként pofozkodjon a kamerák előtt. Martin Lawrence pedig a Bad Boys nélkül már jóval korábban keresztet vethetett volna a karrierjére: amilyen filmekhez hívják mostanában, onnan a Gagyi mami 3 is színvonalas produkciónak tűnik.

Egy csapásra öregnek érezhetjük magunkat, ha belegondolunk, hogy a két, szebb napokat látott színész közel harminc éve játssza a miami nyomozók, Mike Lowrey és Marcus Burnett szerepét. Smith az 1995-ös, első résznek és a két évvel később bemutatott Sötét zsaruknak köszönheti a sztárságot – Lawrence pályaképének áttekintésétől most a nyugalom megőrzése érdekében tekintsünk el –, de a Bad Boys-sorozatnak eleinte a két főszereplő mellett volt egy harmadik ásza is, aki egyéni stílust vitt az amúgy teljesen sematikus, haverzsaruk közös akciózására építő történetbe. Természetesen Michael Bay-ről van szó, a delíriumosan pörgő-forgó kamerák és másfél másodpercenként érkező vágások hollywoodi prófétájáról.

A Bay által kialakított filmnyelvben volt valami alapvetően vásári és ízléstelen, mégis újszerű és előremutató stílusérték, amely sokkal közelebb áll a közösségi oldalakon ma harsogó videók fogalmazásmódjához, mint a Bay-jel egyidős és nála nagyobb tekintély övezte, de konzervatívabb filmrendezőkéhez.

Ezt a nyughatatlan stílust igyekezett átplántálni a 2020-as, kései folytatásba a marokkói származású, belga rendezőpáros, Adil El Arbi és Bilall Fallah. Az új epizódhoz pedig még vadabb vizuális megoldásokat kerestek: egy-egy jelenet erejéig a belsőnézetes videójátékok szubjektív nézőpontját veszik fel, máshol egy pisztolyra rögzített kamera képét követhetjük. Sőt, a történet elején Burnett szívrohamot kap, alkalmat adva a rendezőknek a halálközeli élmény harsány, digitális megfestésére. Mintha Adil és Bilall – az alkotók így, komikus párosokat idéző módon szeretnek hivatkozni magukra – nemcsak a Bay-féle akciófilmes modort követnék, hanem az ezredfordulós európai műfajfilm olyan, a vizuális kísérletezéssel próbálkozó darabjait is szem előtt tartották volna, mint a Vidocq vagy A harcos és a hercegnő.

Nem a mi tisztünk megítélni, hogy a korai kétezres évek képi divatjai általánosságban mennyire számítanak újra menőnek húsz évvel később, de a Bad Boys: Mindent vagy többet alapján nem azok. Ez az akciófilmes nyelv inkább elhasználtnak tűnik, mint ahogy sajnos a hatvanhoz közeledő főszereplők arcára és a köréjük épített történet jellemzésére is ez a jelző kínálkozik. Lowrey és Burnett az előző részben meggyilkolt rendőrkapitány becsülete miatt helyezik magukat újra szolgálatba. A mindig szívesen látott Joe Pantoliano szerencsére flashbackekben ezúttal is felbukkan, a korrupciós ügy kinyomozása közben pedig Lowrey új felesége és felnőtt, kartellmaffiózó fia, továbbá Burnett veje, valamint Howard kapitány unokája is komolyabb szerepet kap, azaz életveszélybe kerül.

A Bad Boys negyedik részében annyit papolnak a család szentségéről, mint egy tetszőleges sorszámú Halálos iramban-filmben. Mintha ezeknek a folyton előrángatott akcióhősöknek nem volna más válaszuk saját öregedésükre és a világ felfordulására, mint az, hogy elsajátítsák egy kereszténydemokrata honatya szókészletét.

A családbővítő és -egyesítő nekiveselkedés azért válik bosszantóvá a filmben, mert a főhősök és rokonaik viszonya mindeközben bántóan kidolgozatlan. Lowrey a lagzi után egy pillanatig sem foglalkozik a nejével, kapcsolata a harmadik részben megismert fiával pedig különösebb előkészítés nélkül fordul meghittre (emlékezzünk: Armando legutóbb még meg akarta ölni az apját).

Ez a következetlenség más szempontból is érezhető a történeten. A forgatókönyvírók sejtelmes utalásokat tesznek a korábbi részekre – miért is mutogatják a Bad Boys 2 rasztahajú, haiti bűnözőit? –, és belekezdenek egy cselekményszálba Lowrey pánikrohamairól. Végül mindezeket hagyják a fenébe, mert eszükbe jut, hogy az utolsó akciójelenetben elszabadíthatnának egy ötméteres aligátort.

Kinek szól akkor ez a lejárt szavatosságú akcióhakni, ez a Halálos iramban-klisékből összetákolt, napfényes miami kergetőzés?

Elsősorban Will Smith rajongóinak, mert az ő sármja ötvenöt évesen sem kopott meg (Lawrence-ről más a véleményünk, de Burnett ebben az epizódban is inkább másodhegedűs). Másodsorban azoknak, akik párás szemmel emlékeznek a kilencvenes évek akciófilmjeire, és a megfáradt rendőrvicceket meg a közelről szétlőtt fejeket – a kettő ebben a filmben nagyjából ugyanaz – hajlamosak valamiféle, mára a hollywoodi fősodorból jobbára száműzött műfaji „hitelesség” bizonyítékainak látni.

Ha ebben az érzelemben nem is, a kilencvenes évek szinkronteljesítményének elismerésében osztozunk velük: Will Smith és Martin Lawrence magyar hangjaként Kálid Artúr és Kálloy Molnár Péter lényegesen szórakoztatóbb élménnyé avatják a Bad Boys: Mindent vagy többet megtekintését.

Bad Boys: Mindent vagy többet (Bad Boys: Ride or Die), 2024, 115 perc. 24.hu: 5/10.