Kultúra

A Z-generáció Sherlockja a világ végén is gyilkosságba botlik

IMDB
IMDB
A huszonegyedik századi krimiben a kackiás bajszokat és a nyomozósapkákat felváltja a mesterséges intelligencia és a kütyük – legalábbis ezzel operál a The OA készítőinek újabb sorozata, a Disney+-on debütáló Gyilkosság a világ végén. Emma Corrin pinkhajú hacker-detektívként próbál kinyomozni egy gyilkosságot egy techmilliárdos izlandi bunkerében, az első két rész alapján pedig ígéretes balhénak nézünk elébe. Kritika.

Mindig bizakodásra ad okot, ha egy adott projekten egy összeszokott páros dolgozik, a Gyilkosság a világ végén esetében ez hatványozottan igaz: Brit Marling és Zal Batmanglij gyümölcsöző két évtizedre tekint vissza. Egyetemista korukban találkoztak egy filmfesztiválon Georgetownban – egy másik rendezőtársukkal, a Felettünk a Földet is jegyző Mike Cahill-lel együtt –, itt kezdődött hármójuk közös munkája. Marling eredetileg színésznőnek készült, de megunta, hogy főleg horrorfilmek tipikus női szerepeire kérik fel, így Cahill-lel és Batmanglij-zsel fogott filmkészítésbe a lehető legszélesebb munkakörben kipróbálva magát: írt, rendezett, producerkedett és színészkedett. Az előbbivel készítette a már említett Felettünk a Földet, az utóbbival többek közt a Sound of My Voice-ot és a Keletet. Marling és Batmanglij ezt követően együtt fogott bele az itthon sajnos nem eléggé felkapott The OA készítésébe, amely ugyan erősen rétegdarab volt, és két évad után el is kaszálták, azt mindenképpen bizonyította, hogy a páros erős szerzői kézjeggyel rendelkezik, nem véletlenül szerzett lelkes rajongói bázist a két alkotó. Ennek megfelelően következő nagy dobásuk, a Gyilkosság a világ végén már komoly várakozásoknak nézett elébe, az érdeklődést tovább srófolta, hogy a hollywoodi sztrájk miatt eltolták a nyári bemutatót, idehaza a Disney+-on debütált november 14-én.

Tommaso Boddi / Getty Images / Vox Media Brit Marling beszédet mond a színpadon a New York Magazin Vulture Festival LA rendezvényén a Goya Studiosban 2023. november 12-én Los Angelesben.

A Gyilkosság a világ végén alaphelyzetét ezerszer láttuk már, az egyik legelcsépeltebb, mégis az egyik legizgalmasabb krimis felütésről van szó: egy izolált közösségben gyilkosság történik, valaki pedig nyomozni kezd a köztük járó gyilkos után. A körülmények is meglehetősen tipikusak: egy kőgazdag techguru választ ki néhány szerencsés férfit és nőt, hogy töltsenek el vele néhány napot luxusbunkerjében Izlandon, ahol a techvilágról, a klímaválságról és a mesterséges intelligenciáról – vagy ahogy ő következetesen nevezi: az alternatív intelligenciáról – diskurálhatnak.

Ide hívja meg Darby Hartot is, aki kissé kilóg a főleg techcégek vezetőivel kibélelt társaságból: ő csupán egy önjelölt nyomozó, nem mellesleg ügyes hacker, aki true crime-könyveket ír. Nem a tökéletes kikapcsolódás és a gyümölcsöző szakmai viták ismérve azonban az, ha már az első éjjel holtan találják az egyik résztvevőt a házban, és mivel a cím nem hazudik, és tényleg a világ végén vannak, hulla ide vagy oda, egyiküknek sem akarózik a hosszú utazás után kihagyni a lehetőséget, hogy egy milliárdos társaságában fürdőzgessen a festői izlandi kietlenségben. Darby azonban érthető módon rögtön kopóüzemmódba kapcsol, nyomozni kezd, és nem csak a sorozat előzetese, de a gyanús és baljós atmoszféra is garantálja, hogy darázsfészekbe nyúl ezzel.

Az ízelítő azt is ígéri, hogy egy pörgős, akciódús sorozatról van szó, amely a látottak alapján vélhetően inkább a továbbiakra lehet majd igaz. Az első két rész ugyanis hiába több mint egy-egyórás, nagyon ráérősen építkezik, sőt, még azt a pimaszságot is elköveti, hogy jóval nagyobb részben építgeti rengeteg flashbackkel Darby múltját, mint a főszálat jelentő izlandi cselekményt. Ez azonban mindenképp indokolt főleg azért is, mert a pinkhajú detektív rettentően izgalmas karakternek tűnik már a flashbackek előtt is, azt követően pedig pláne, hogy egyre több dolog derül ki róla.

Megtudjuk, hogy az igazság felderítése iránti vágyat édesapja ragasztotta át rá, aki gyakran vitte magával kislányát munkába. A kedves gesztusnak némiképp más színezetet ad, hogy Darby apja patológus, ennek megfelelően oszló vízihullák és kipreparált tetemek mellett éltek át meghitt apa-lánya pillanatokat, ám a lány profitált ebből: elsajátította, hogyan ismerjen fel nyomokat, miként olvasson egy tetthelyet. Z-generációs Sherlock – sütik rá rögtön a bélyeget, Darby ugyanis hackerként igencsak 21. századi módszerekkel nyomoz: a számítógép előtt görnyedve keres nyomokat. Így kerül kapcsolatba Bill-lel, akinek később ugyancsak óriási szerepe lesz, sőt, az első két rész alapján románcuk kifejezetten fontos részét képezi majd a történetnek. A startban Bill és Darby karaktere kapja a hangsúlyt, az izlandi különítményt egyelőre homályban tartja a sorozat: a vendégekről és a bizarrul nyájas milliárdosról egyelőre szinte semmi nem derül ki, a hasonlóan rejtélyes feleségéről – akit nem mellesleg Marling alakít – talán egy hajszállal több. A Gyilkosság a világ végén tehát az első két rész alapján nem az ész nélküli pörgésről lesz megjegyezhető, türelmet követel a nézőjétől.

Nagy szerencséje a sorozatnak, hogy ez viszonylag könnyen meg is adható, mivel a csordogáló tempó mellett még úgy is magával ragad a sorozat, hogy nem sok minden történik az első két részben. Az izlandi miliő szokás szerint eladja saját magát, a hómezők ridegsége, a szupermodern luxushotel steril belsője és a neonfények játéka bivalyerős hangulatot teremtenek.

Ráadásul egyelőre a karakterek is izgalmasak, igaz, ezen a téren is a lassú kibontakoztatás a jellemző. Mind Darby, mind Bill érdekfeszítő és kedves jelenségek a vásznon – a huszonéves brit színészgeneráció két nagy reménységével, az első nagyobb szerepével azonnal Golden Globe-ot nyerő Emma Corinnal (A korona) és A szomorúság háromszögében is feltűnő Harris Dickinsonnal nehéz mellélőni, ráadásul érezhetően jól működik a kémia a két színész közt. Jó viszontlátni Clive Owent, aki az utóbbi években nem sokat volt szem előtt, remélhetőleg komoly szerepet kap majd az egyelőre bábmesterként feltűnő milliárdos szerepében, aki vélhetően nem véletlenül hívott meg egy önjelölt detektívet egy olyan helyszínre, ahol emberek hullanak.

De nemcsak ezek miatt fest elsőre úgy, hogy elcsépelt alaphelyzet ide vagy oda, sikerül felfrissíteni az ezerszer látott formulát. Hiába juthat eszünkbe a Tíz kicsi indiántól a Gyilkosság az Orient Expresszenen át akár a Tőrbe ejtvéig minden ilyen jellegű krimi, a Gyilkosság a világ végén hozzáadott értéke az, hogy nem egyszerűen a jelenbe helyezi a történetet, hanem tematizálja is a kor nagy félelmeit, mint amilyen a klímaválság vagy épp a mesterséges intelligencia térnyerése. Ez utóbbi és a technológia szerepe a sorozatban ugyancsak óriási: egyfelől Darbyval beköszönt a geeknyomozók kora, akik egérrel a kezükben nyomoznak, másrészt nyilván a hologram-asszisztensek, beszélő házak és a mindenféle techőrülettel ellátott bunkerek is újfajta megvilágításba helyezik azt, hogyan kell a 2020-as években whodunnitot készíteni. Marling és Batmanglij újabb közös munkája tehát a kezdés alapján ismét ígéretesnek tűnik, kérdés, hogy tudják-e kellően jól csavarni a szálakat ahhoz, hogy ne csak egy szépen fényképezett, jó színészekkel eljátszatott történet legyen, hanem igazi, modern krimi.

Gyilkosság a világ végén (A Murder at the End of the World), 2023, Disney+. A kritika az első két epizód alapján készült. 24.hu: 8/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik