Matthew Perry 25 éves volt, amikor elkezdett játszani a Jóbarátokban, és 54, amikor meghalt. A kettő közötti döbbenetesen kevés időben világhírű volt.
Az emberek két dolgot tudtak róla: azt, hogy ő Chandler a Jóbarátokban, és azt, hogy éveken-évtizedeken át alkohol- és gyógyszerfüggőséggel küzdött. Élete végére remélhetőleg sikerült megbékélnie életének ezzel a két alapvonásával. Legalábbis ezt a benyomást kelti önéletrajzában, a magyarul is olvasható Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenetben, amely a hasonló sztármemoárokhoz képest brutálisan őszintének hat.
Perry élete utolsó éveiben arra használta a hírnevét és függőségének ország-világ előtt ismert történetét, hogy segítsen azoknak, akiknek hozzá hasonlóan életre szóló feladattá vált a kijózanodás.
A Jóbarátok elképesztő sikere mind a hat főszereplő karrierjére mázsás súlyként nehezedett. Talán egyedül Jennifer Anistonnak sikerült a sorozattól függetlenül is érvényesülnie Hollywoodban. A Jóbarátokon kívül Courtney Cox csak a Sikoly horrorsorozattal ért el tartós sikereket; Matt LeBlanc soha nem tudott kitörni Joey szerepéből (legismertebb mozifilmjében, a Charlie angyalaiban is egy üresfejű színészt kellett alakítania); David Schwimmer inkább rendezőként találta meg magát; Lisa Kudrow pedig jó ideje kénytelen beérni vígjátékok mellékszerepeivel.
Színészi kvalitásait tekintve Perry mindenképp alkalmas lett volna rá, hogy ne csak epizodistaként számítson rá Hollywood, és az ezredfordulón halványan úgy is tűnt, továbbépítheti a karrierjét a Jóbarátoktól független mozifilmes főszerepekkel. Hogy végül nem így lett, abban magánélete alakulása és a sorozat nem múló népszerűsége egyaránt közrejátszott. Milyen színész volt Perry? Mit tudott megmutatni Chandlerként, és mit más szerepeiben?
Az önkínzásig önironikus, éppen ezért szerethető
Perry problémás gyerek volt. Már gyerekként inni kezdett, a gimnáziumban pedig egyszer megverte Justin Trudeau-t, a jelenlegi kanadai miniszterelnököt. Tizenöt évesen költözött Ottawából Los Angelesbe, az apjához, és improvizációs társulatokban kezdett színészkedni. Korábban is volt már egy kisebb sorozatszerepe, emiatt természetesnek érezte, hogy Kaliforniában komolyabban elkezdjen foglalkozni színészi karrierjével. Elsősorban komikus szerepek találták meg, így aztán a Jóbarátok szereplőválogatására már meglehetős szitkom-tapasztalattal érkezett.
A producerek őt választották Chandler Bing szerepére, és néhány év leforgása alatt a Jóbarátok legszerethetőbb karakterét dolgozta ki. Ez természetesen szubjektív, nyilvánvalóan megvannak az elkötelezett Joey-rajongók és megveszekedett Monica-hívők is.
Joey időnként annyira ostoba, Phoebe pedig annyira elvarázsolt, hogy az már irreálissá teszi őket. Monicától a kényszeressége, Rosstól a hisztirohamai miatt tartanánk a két lépés távolságot, Rachel pedig tíz évad alatt gyakorlatilag soha nem tűnt igazán érdekes embernek.
Kedvenc szereplőt választani a Jóbarátokból nem más, mint személyiségteszt. Chandlerrel azonosulhattak
- a magányosok;
- az önkínzásig önironikus alkatúak;
- azok, akik a kelleténél gyakrabban pillantanak rá kívülről a saját életükre;
- és azok, akik hajlamosak a saját szégyenüknek érezni a világ színvonaltalanságát, az emberi kapcsolatok kisszerűségét.
Nem soroljuk fel a kedvenc Chandler-epizódjainkat, megtették helyettünk elegen. Csak néhány pillanatot idéznénk fel. Amikor Chandler egy egész epizódon keresztül tartja magában barátainak szánt, bántó megjegyzéseit, hogy aztán a végén sértéshullámban törjenek ki belőle. Amikor meghal az alsó szomszédja, és rájön, hogy belőle is pont olyan megkeseredett öregember lehet egyszer, mint amilyenné Mr. Heckles vált. Amikor lánykérés közben nem tud elmondani két értelmes, összefüggő mondatot. Amikor esküvőjére készülve, Las Vegasban kibékül transzvesztita apjával egy olyan jelenetben, amit csak Matthew Perry és a Mr. Binget alakító Kathleen Turner tudtak parodisztikus helyett meghatóan eljátszani. Vagy amikor a házi kvízjáték végén azért cserélhetik el Joey-val közös lakásukat Monica és Rachel sokkal kellemesebb bérleményére, mert a lányoknak fogalma sincs, mit dolgozik Chandler.
Ez utóbbi és még néhány másik Jóbarátok-epizód abból csinált viccet, hogy Chandler teljesen haszontalan és maga által is értelmetlennek tartott munkát végez. Az a rettenetes nagyvállalati elidegenedés, amelyről a kilencvenes években a Hivatali patkányok, a Harcosok klubja, áttételesen a Truman Show és a Mátrix szólt, már ott van Chandler jól fizető, de elviselhetetlen állásának jeleneteiben is („a kezemben tartom a KISBOT-omat, és nem vagyok elégedett!”).
Hollywoodban nem tudták eldönteni, kit akarnak látni a Jóbarátokból
A Jóbarátok Chandlerével kialakult Perry jellegzetes, a szorongásait és félelmeit tüskés viccekkel leplező, szarkasztikus figurája. Ez a karakter még éppen közel állt az átlagemberekhez annyira, hogy a színésznek Hollywoodban is esélye legyen próbát tenni vele, illetve fokozatosan kinőni belőle. Ráadásul Perry elég jóképű is volt hozzá, hogy főhősszerepeket kaphasson. Törvényszerű volt, hogy a kilencvenes években még lankadatlanul népszerű romantikus vígjátékok főszerepeit bízzák rá.
Az 1997-es Bolond szél fúj és a két évvel későbbi Hármasban szép az élet egyaránt olyan Perry-hősöket mozgat, akik elvesztek a munkás hétköznapokban, és egy tűzrőlpattant, határozott nőre van szükségük, hogy felrázza őket. Ezek a feledhető, habkönnyű darabok azoknak a régi screwball vígjátékoknak a sémájához nyúltak vissza, amelyekben a nő erősebb volt, mint a férfi, és csak a házasság kötelékével lehetett kordában tartani az emancipált „párducbébiket”.
Ennek a romantikusvígjáték-változatnak az ezredfordulós kiadásaiban Perry testesítette meg azt a férfit, aki randevúhelyzetekben és szerelmi konfliktusokban teljesen fogalmatlanul viselkedik.
Erre a történetsémára épült a színész Jóbarátokon kívüli legnagyobb sikere, a Bérgyilkos a szomszédom, amelyben Bruce Willisszel két különböző nemzedék férfiideálját alakították – bár a Perry által játszott fogorvos esetében nem ideálról, inkább jellegzetes típusról beszélhetünk. A gengsztervígjátékban és folytatásában (a magyar címadás nagyobb dicsőségére: Már megint bérgyilkos a szomszédom) a bűnügyi szálnak kisebb a tétje, mint annak, hogy Perry figurája képes-e összeszedni magát, ki tud-e állni magáért csalfa feleségével vagy az őt ugyancsak baleknak tartó maffiózókkal szemben.
Ezek a filmek talán azért nem tudták megszilárdítani Perry mozis imázsát és jelenlétét, mert nem engedték érvényesülni a Jóbarátok Chandlerének sötét, önkínzó iróniáját. Ehhez talán a Bérgyilkos a szomszédom került a legközelebb – bár inkább a fénykorát élő Willisnek volt köszönhető az első rész sikere –, de a két korábbi romantikus vígjátékban és a 2002-es, rémesen fogadott Pereld a nőt!-ben Perrynek mintha Joey bornírtságát és Ross operett-temperamentumát is el kellett volna játszania.
Perry pedig így nem kapott elég teret ahhoz, hogy maga építhessen fel autonóm színészi alakításokat.
A lábadozó függő szerepét is el kellett játszania
Noha a Jóbarátoknál összehasonlíthatatlanul kevesebbet emlegetik Perry más sorozatait, valójában nem Hollywoodban, hanem a tévében kapott a tehetségéhez méltó, további szerepeket. Három epizód erejéig feltűnt az ezredforduló egyik legelismertebb sorozatában, Az elnök embereiben, amelynek író-producere, Aaron Sorkin ezután Perry és Az elnök emberei egyik főszereplője, Bradley Whitford köré építette következő sorozattervét. A színfalak mögött (Studio 60 on the Sunset Strip) első és egyetlen évada 2006-ban, már a Jóbarátok befejezése után indult el. Egy, a Saturday Night Live-ra feltűnően hasonlító, szórakoztató szkeccsműsor gyártásáról szólt, főhősei a kiégés határán álló vagy már kiégett tévés írók és szerkesztők voltak.
A színfalak mögött olyan volt, mintha Perry lehetőséget kapott volna rá, hogy egy másik sorozatban továbbépítse a Jóbarátok Chandlerének reklámszövegírói karrierjét (amibe a sorozat utolsó évadaiban kezdett bele), csak éppen egy sokkal realisztikusabb, kíméletlenebb és kisszerűbb televíziós környezetben. A Sorkin későbbi filmforgatókönyveire is jellemző folyamatos dumálás és szakértés ellenállhatatlan sodrást kölcsönzött a sorozatnak, amelynek csak a szerelmi cselekményszálai maradtak valamivel szürkébbek, sablonosabbak a két férfihős rivalizálástól sem mentes barátságánál. A színfalak mögött feltehetően sikeresebb lenne ma, a szűkebb közönségrétegeket megszólítani képes streamingfelületeken, mint a 2000-es évek közepén volt, a lineáris tévézés korszakában.
Karakterének, a szkeccsműsor vezető írójának öniróniája és szarkazmusa ismerős, de Matt Albie-ként visszafogottabb, bölcsebb és empatikusabb, mint amilyennek korábban láthattuk. A televíziós szakma hiteles – vagy legalábbis annak tűnő – bemutatása miatt pedig A színfalak mögött Perry egykori jóbarátokos szereplőtársa, Jennifer Aniston jelenleg is futó sorozatát, a Morning Show-t előlegezi meg.
Noha Perryt a Jóbarátok vége után nagyjából elkerülték a komolyabb szakmai sikerek, valamelyest ő is ki tudta venni a részét a sorozatipar 2010-es évekbeli felíveléséből. Visszatérő szereplő volt A férjem védelmében és a Diane védelmében évadaiban – az amerikai aktuálpolitikai ügyekről is szóló, itthon kevesebbet emlegetett sorozatoknak a jelentőségéről ebben a cikkünkben esett szó –, és főszerepet játszott a Go On és a Furcsa pár című szitkomokban. Ezek nem sok vizet zavartak, de lehetőséget adtak rá Perrynek, hogy túl a negyvenen, súlyos függőségeiből lábadozva is megmutathassa, mire képes színészként.
Ebben az időszakban, önélerajzának megjelenése környékén már egyre hangsúlyosabban vállalta a gyógyulófélben lévő alkoholista és gyógyszerfüggő szerepét, amit ugyanúgy el kellett játszania a nyilvánosságban, mint fikciós karaktereit a sorozatokban és a filmekben. Mivel komikusként tekintett magára, ekkor is folyamatosan igyekezett szórakoztatni, de minden mondata mögött érezhető volt a fizikai megpróbáltatások hosszú sora. Emiatt Perryn is rajta ragadt a szomorú bohóc imázsa, amit a két évvel ezelőtti Jóbarátok-osztálytalálkozó erőltetett jópofáskodása közben sem igen tudott levetkőzni.
Matthew Perrynek jó ideje fontosabb volt a színészkedésnél az, hogy meggyógyuljon, és másoknak is segítsen a gyógyulásban. Akik szerették őt a Jóbarátokban vagy más szerepeiben, biztosan azt mondanák, nekik már korábban is segített.
