Kultúra ismeretlen budapest

Teljesen historizáló arcot kap a botrányok közt lebontott várbeli Diplomataház utódja

Marjai János / 24.hu, RAPA Architects / Császár Szabolcs, ill. ÉTDR
Marjai János / 24.hu, RAPA Architects / Császár Szabolcs, ill. ÉTDR
A Kormányhivatal karácsony másnapján adta ki az építési engedélyt.

Közel másfél évvel ezelőtt, 2021 őszén a Magyar Nemzeti Bank által (MNB) létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) minden előjel nélkül bontani kezdte az eredetileg a Magyarországra érkező diplomaták számára épült, 1997-től 2018-as bezárásáig azonban Burg Hotel néven, szállodaként hasznosított modern épületet.

A Csomay Zsófia és Kerecsényi Zsuzsanna által megálmodott belső tereket lassan kibelezték, hogy a házat egy teljes felmérés után tudományos konferenciaközponttá alakíthassák – nyilatkozta akkor lapunknak a PADME, ami hozzátette:

a tartószerkezet bontása a közeljövőben biztosan nem várható, a végleges tervek megszületéséig pedig nem tudnak információt adni arról,

hogy milyen jövő vár a Mátyás-templomtól néhány lépésnyire álló területre.

Marjai János / 24.hu Az egykori diplomataház 2021. szeptember 28-án, alig néhány nappal a belső terek kiürítésének kezdete után.

A Budapest 1944-1945–ös ostroma előtt három kisebb épület által elfoglalt területen hosszú gondolkodás, illetve több tervpályázati kiírás után végül Jánossy György (1923-1998) és Laczkovits László (1941-2012) tervei szerint indultak el a munkák: az 1979-1981 közt megszületett épület földszintjére a megnyitás után a külföldi újságírókat segítő Pressinform irodája, felette pedig lakások jelentek meg.

A ház nem csak a Várnegyedben álló foghíjbeépítések egyik legkésőbbi, de egyik legszínvonalasabb példája is lett, hiszen a szintenként egy téglányival beugratott, pilléres homlokzat változó ablakritmusa a korábbi három különálló épületre utalt, sarokrésze szépen tükrözte az egykori budai városháza hasonló motívumát.

Galéria
Magyar Építőművészet, 1983/1. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az eredetileg műanyagfestékkel bevont téglafalak, a tetőből kiemelkedő felülvilágító ablakok, Barna Imre fémdíszei, illetve Makrisz Agamemnón az Országház utcai oldalra állított Hermész-szobra a kor modernjét képviselték.

Az éppen csak megkezdett munkák ellen a következő hetekben számos szervezet emelte fel a szavát, a Magyar Építész Kamara (MÉK), a Magyar Építőművészek Országos Szövetsége (MÉSZ), az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, az MTA által létrehozott Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA), illetve az elmúlt évtizedek legkiválóbb magyar építészeiből született Huszonkettesek Építészcsoport szavai azonban süket fülekre találtak, hiszen röviddel karácsony előtt kiderült: a jegybank alapítványa részleges bontásban gondolkodik (ez végül december 30-án kapott engedélyt), ami valójában a talajszint feletti rész

rövid időn belül való teljes eltűnését, majd a háborúban megsérült és lebontott elődök egy modern csavar kíséretében való visszaépítését jelenti.

Kurutz Márton / Fortepan

A területen 1945 előtt állt épületek.

A Magyarországon dísztelensége, illetve a szocializmus felemás emléke miatt kevéssé kedvelt modern építészet fontos alkotásának helyére kerülő utód tervezőjének neve is ekkor vált ismertté: a PADME a korábban Pro Architectura-díjjal is elismert Reisz Ádámra (RAPA Architects Kft.) bízta a projektet, aki a saját honlapján olvasható ars poeticája szerint úgy gondolta:

Alkotó építésznek lenni komoly kihívás. Ellenállni a könnyű gagyinak, sablonos biztonsági játéknak. Újrakezdeni, mikor már majdnem kész, de egy apróság nem stimmel. Felülemelkedni aktuális trendeken, és mélyebb értékek mentén megújulni minden alkalommal. Nem ismételni magunkat. Nem látható hibákat javítgatni. Nyomot hagyni, anyagból verset írni,

az 2022 januárjában közzétett első látványtervek azonban egyáltalán nem igazolták be a szép mondatok keltette elvárásokat,

hiszen azokon az 1944-ig állt struktúrákkal megegyező arányú, de világos kőlapokkal burkolt, a Budavári Palota patinás kupolájához hasonlóan rézlemezekkel fedett ház látszott.

RAPA Architects / Látványterv: Császár Szabolcs

A rövid ideig a Huszonkettesek által kihelyezett gerilla-emléktáblát is magán viselő, a PADME-ról a Nemzeti Bankhoz kötődő Optimum-Omega Ingatlanbefektetési Kft-hez került házra a csoport tagjai, illetve a társtervező Laczkovics László örököse megpróbáltak kerületi, vagy fővárosi védelmet szerezni, hogy a teljes bontás elkerülhető legyen, az erőfeszítések azonban nem hoztak eredményt, a munkák ugyanis folytatódtak.

RAPA Architects / Látványterv: Császár Szabolcs A Szentháromság utca várható nyitányának az első tervverzión látható arca.

Az ügyben rövidesen eljárások indultak, sőt, rövid időre Makrisz szobrának is nyoma veszett. Az I. kerületi Önkormányzat, a beruházó, a bontást végző cég, illetve a Kormányhivatal közt felgyorsult kommunikáció – ezek részletei korábbi cikkeinkben olvashatók –, valamint a Huszonkettesek akciói nem segítették a ház jövőjét, így február végére pedig már csak egy kisebb dombnyi törmelék borította a helyszínt.

Az építészcsoport a munkákkal kapcsolatos véleményét március elején egy, a szomszédos tűzfalra függesztett molinón emelte a bontási terület fölé, azt rövidesen azonban egy, az általuk megfogalmazott gondolatok teljes ellentétét állító másik takarta el a járókelők szeme elől.

Kapcsolódó
Állványzatra tett molinóval takarták el az egykori Diplomataház körüli botrányra figyelmet irányító feliratot
A Huszonkettesek a korábban fennállt jogszerűtlenségre és a szakszerűtlenségre hívták fel a figyelmet, a bontást végző cégnek, vagy a tulajdonosnak ez azonban nem tetszett.

A hónapokon át tartó harc ezzel voltaképp véget ért, hiszen az egykori diplomataházat nem sikerült megmenteni, a projekt pedig április 14-én nemzetgazdasági szempontból való kiemelést kapott, így már csak a végleges építési engedély megszerzése maradt hátra.

A két héttel később, április 29-én a Kormányhivatalhoz eljuttatott tervcsomagot az év hátralévő részében valószínűleg többször is átdolgozták,

a véglegesnek szánt verzió pedig 2022. december 26-án végül zöld utat kapott

– derül ki az építésügyi hatósági rendszer vonatkozó bejegyzéséből.

A három, publikusan elérhető tervlap szerint homlokzatukat tekintve valóban a korábbi épületek másai térnek vissza a Várba, az egy évvel ezelőtt látott

fehér kőburkolat, illetve a rézburkolatú tető azonban vagy egy korán elvetett koncepció része, vagy egy szimpla blöff volt a tervező, illetve a beruházó részéről.

ÉTDR A Szentháromság tér, illetve az Országház utca néző homlokzatok terve.

Az utca felől nézve teljes egészében historizáló, a homlokzatok mögött azonban nyilvánvalóan XXI. századi épület, illetve a helyükön állt elődök közt a rajzokat nézve egyetlen fontos különbség látszik:

a sarokrésztől jobbra lévő épületrész kettő helyett csak egyemeletes lesz – épp úgy, ahogyan ezt már egy évvel ezelőtt, az első vázlaton is ígérték.

A kőburkolat és a réz elemek helyett törtfehér vakolatról, a Várnegyed épületeihez illeszkedő kékesszürke fémspalettákról, rozsdabarna, vagy vörös hódfarkú tetőcserepekről, illetve a sarokrészre kerülő ezüstszínű korcolt fémlemezekről mesélő tervlapok további fontos részleteket is elárulnak: eszerint a magasságukkal a szomszédokhoz igazodó leendő konferenciaközpont messze a kijelölt határok alatt maradnak: a talajszint feletti beépítettség 67,5 (75 helyett), az azalatti pedig 71,5% (100 helyett) lesz, így távolról sem pincézik majd alá az egész ingatlant.

Az építési rendszerben az engedélykéréshez kapcsolódó egysoros összefoglaló szerint a tervcsomag a meglévő pinceszint bontásáról beszél, ami az utcáról láthatatlan értékek egyikével számol le:

a diplomataház építésekor maradványokból helyreállított dongaboltozatos teremmel.

ÉTDR A Szentháromság utcai oldal várható képe.

A tervlapok egyike szerint Makrisz Agamemnón rövid ideig a bontás alatt álló épületben tárolt szobra is visszatér majd a tér szélére, a művész és festőművész feleségének életművét kezelő Friends of Memos and Zizi Makris Foundation lapunknak nyilatkozó magyarországi képviselője szerint ez azonban aligha történhet meg, hiszen

az alkotás 2022 tavaszán a Magyar Nemzeti Galériába került, rövidesen pedig az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) szakemberei kezdték meg a restaurálását, azzal a céllal, hogy az a központ területén találjon végső otthonra.

ÉTDR, ill. Marjai János / 24.hu A rejtélyes sziluett, illetve a szobor eredeti helyén, röviddel a bontás megkezdése után.

A publikus anyagból az is nyilvánvalóvá válik, hogy a főbejárat a tér felől nyílik majd, az apartmanházba a Szentháromság utcából, illetve a belső fémlemez fedésű hídon át lehet bejutni, a konferenciaterem pedig az Országház utca 2. tűzfalánál, a középkorban meglévő, majd Jánossy és Laczkovics által újra megnyitott – a szomszéd gótikus ablaknyílásait újra láthatóvá tevő – átjáró helyén nyílik majd.

ÉTDR A terület helyszínrajza.

Az ügyben az Optimum-Omega mellett a Magyar Nemzeti Galériát is megkerestük, reakciójukat új cikkben tesszük majd közzé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik