Kultúra ismeretlen budapest

A Széchenyi Akadémia is tiltakozik a Szentháromság téri modern ház eltűnése ellen

Az építészszakmai szervezetek után most az MTA által létrehozott SZIMA is felemelte a szavát az ügyben.

A Mátyás-templom, illetve az épp századfordulós képét visszanyerő Pénzügyminisztérium tőszomszédságában diplomataházként született, de két évtizeden át hotelként szolgált Szentháromság téri modern épület ügye október közepe óta kelt egyre nagyobb hullámokat a magyar művészeti életben, hiszen akkor született cikkükben nem csak annak múltjáról és értékéről, de jelenéről, illetve várható jövőjéről is beszámoltunk, ami egyáltalán nem tűnt fényesnek.

A Jánossy György és Laczkovits László tervei szerint 1981-re megszületett, 2021 elején furcsa körülmények közt a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) birtokába jutott házzal kapcsolatban új gazdája ugyanis érdekes tervvel állt elő: kiderült, hogy

konferenciaközponttá akarja azt alakítani, az ehhez szükséges statikai felmérés miatt pedig szeptemberben megkezdte a belsőépítészeti megoldások, illetve a régi bútorzat teljes eltávolítását.

Kérdéseinket akkor a PADME-nak is feltettük, ami válaszában hozzátette: a közeljövőben nem várható a tartószerkezet bontása, az átalakítás tervezése pedig továbbra is zajlik, így még nem tudni, hogy a munkák mekkora változást is hoznak majd az utcai homlokzatokon.

Kapcsolódó
Teljesen átalakul a budai Várnegyed egyik legértékesebb szocmodern épülete
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.

A Csomay Zsófia és Kerecsényi Zsuzsanna által jegyzett belső részletek első cikkünk megjelenésekor tehát már rég nem voltak az épületben, a vágyott célt ismerve pedig sejthető volt, hogy a homlokzatok mögött erős átépítések, illetve jó eséllyel belmagasság-változtatások is várhatók.

Félő volt ugyanakkor az is, hogy az első tervekkel ellentétben a teljes struktúra eltűnik, így a szocializmus időszakának modern építészetében fontos szerepet betöltő ház örökre kiradírozódik a Várnegyed képéből.

Galéria
Marjai János / 24.hu
Az épület arca 2021. októberében

A várható munkák ellen épp ezért a két legnagyobb építészszakmai szervezet, a Magyar Építészeti Kamara (MÉK), illetve a Magyar Építőművészek Országos Szövetsége (MÉSZ) is felemelte a szavát, szorgalmazva a legutóbb szállodaként hasznosított épület helyi védetté nyilvánítását.

Álláspontjuk közzététele, illetve az ígéretes terv azonban semmiféle valódi változást nem hozott az ügyben, hiszen december 6-i anyagunkban már arról számoltunk be, hogy a PADME részleges bontási engedélykérést továbbított a Kormányhivatalnak, sőt, ezzel kapcsolatos kérdéseinkre adott válaszában megerősítette a gyanút, miszerint a házat

a Várnegyed történelmi arculatához, az UNESCO világörökségi környezethez illeszkedő stílusban, a korábban Pro Architectura-díjjal is elismert Reisz Ádám (RAPA Architects) tervei szerint kívánja újjáépíteni, így homlokzati képe és magassága a munkák végén megegyezik majd a háború előtti eredeti állapottal.

Kurutz Márton, illetve Krámer István dr. / Fortepan Az 1906-os (felül), illetve a Budapest ostroma utáni, 1945-ös állapot

Cikkünk megjelenését követően a Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége is közzétette a véleményét, amit teljes hosszában idézünk:

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége nyomatékosan kéri a Döntéshozókat, hogy ne változtassák meg Szentháromság téri volt diplomata lakóház, később Burg Hotel épületének (1014 Budapest, Szentháromság tér 7-8.) eredetileg tervezett külső állapotát.

Az épület képviselje továbbra is Jánossy György és Laczkovics László kortárs építészeknek a modern építészetben a történeti látásmód ritka hitelességgel érvényesített megoldását.

Az épület egyedülálló érték, kulturális bűntény volna elpusztítani.

Az épület építészettörténeti értékeit tiszteletben tartva harmonikusan kialakíthatóak az új rendeltetések terei. Ehhez a feladathoz számos megfelelően képzett építész működik Magyarországon.

Maurer Dóra elnök

Ferencz Győző ügyvezető elnök

Haász István osztályelnök, Képző- és Iparművészeti Osztály

Hegedűs D. Géza osztályelnök, Mozgókép- és Színházművészeti Osztály

Imre Flóra osztályelnök, Irodalmi Osztály

Tihanyi László osztályelnök, Zenei Alkotóművészeti Osztály

Winkler Barnabás osztályelnök, Építőművészeti Osztály

Csomay Zsófia vezetőségi tag

Klimó Károly vezetőségi tag

Budapest, 2021. december 6.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik