Marjai János / 24.hu
Kultúra ismeretlen budapest

A két legnagyobb építészszakmai szervezet is kiállt a Várnegyed egykori diplomataházának túléléséért

A szocialista modern építészet egyik legfontosabb munkáját a Padme-alapítványok alakítanák át, egyelőre ismeretlen tervek szerint.

A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) a Várnegyedben álló régi budai városháza, illetve egy, a közeli Úri utcában álló ingatlan felújítása után tavaly, furcsa körülmények közt megszerezte a Mátyás-templom és az épp visszaépítés alatt álló Pénzügyminisztérium tőszomszédságában álló, legutóbb Burg Hotelként hasznosított egykori diplomata lakóházat, majd szeptemberben a belső terek eltávolításába kezdett.

A témában október közepén elsőként közöltünk hosszú cikket, amiben nem csak a telek sok évszázados, illetve a ház épp negyven éves történetére derült fény, de a részleges bontással induló projekt már ismert részleteire is.

Kapcsolódó
Teljesen átalakul a budai Várnegyed egyik legértékesebb szocmodern épülete
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.

A 24.hu kérésére a PADME ugyanis kijelentette:

az épület tudományos konferenciaközponttá alakul, ennek első lépését pedig a bútorzat, illetve a belsőépítészeti megoldások eltávolítása jelentette.

Az alapítvány hozzátette:

a tartószerkezet bontása a közeljövőben biztosan nem várható, a tervezési folyamat azonban még nem zárult le,

így a végleges tervek jogerős építési engedélyig való eljutása előtt nem fog kiderülni, hogy a ház a következő évtizedekben milyen arcát mutatja majd a tér felé.

Az 1945-1989 közti korszak értékes épített örökségének az elmúlt években való pusztítását – köztük az Országos Villamos Teherelosztó eltűnését – látva a magyar építészszakma számos tagja tart tehát attól, hogy a Jánossy György és Laczkovits László tervei szerint született sarokház rövidesen semmivé válik.

Véleményüket a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnöksége is osztja, ami szerdán állásfoglalást tett közzé, amiben a helyi védettség alá helyezését is javasolták:

[…] Az épület a 70-es évek kiemelkedő építészeti alkotása, példamutató módon oldja meg kortárs, és egyben időtálló építészeti eszközökkel a környezethez való illeszkedést. Az épület építészeti értéke egyértelmű és elvitathatatlan, éppen ezért az épület védelme és megőrzése közös felelőssége mind az építészeknek, mind a döntéshozóknak, mind pedig a jelenkori társadalmunknak. A Magyar Építész Kamara Elnökségének egyhangú meggyőződése, hogy a várnegyed egyik legkiválóbb foghíjbeépítésének elbontásával a 2. világháborút követő magyar építészettörténet egy jelentős alkotását veszítené el. Annak érdekében hogy a pusztulás, pusztítás sem most, sem a későbbiekben ne fenyegethesse az épületet, javasoljuk annak helyi védelem alá helyezését, és ennek segítségével megőrzését az utókornak, mint a 70-es évek magyar építészetének egyik jeles alkotását!

Véleményükhöz másnap a Magyar Építőművészek Szövetsége is csatlakozott, ami elnökségi ülésén hozott határozatában támogatta a MÉK helyi védelem alá helyezésről szóló javaslatát, hogy

vitathatatlan építészeti értékei megmaradjanak az utókor számára.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.