Kultúra ismeretlen budapest

Nincs meg egy fontos engedély, de mégis folytatódik az egykori diplomataház bontása

Huszonkettesek
Huszonkettesek
A PADME alapítvány által kiradírozni kezdett értékes modern épület ügyében azonnali eljárás indult.

Újabb érdekes ponthoz érkezett a főváros által rövidesen védetté tenni kívánt, de a jogerős bontási engedély birtokában szerdán bontani kezdett Szentháromság téri egykori diplomataház ügye: a Huszonkettesek építészcsoport szerint a munkálatok elvégzéséhez a munkákat végző cég nem rendelkezik minden engedéllyel.

Az 1981-ben átadott, a modern magyar építészet fontos emlékének tartott épület (aminek történetét, értékeit, illetve az elmúlt hónapokban vele történteket korábban hosszú cikksorozatban mutattuk be) helyére rövidesen a Budapest ostroma előtt itt állt elődöket (akkor három ház állt a területen) megidézni vágyó, de egyben modernnek is látszani akaró épület kerül majd – tudtuk meg december elején.

Az év utolsó előtti napján a bontási engedélyt is kiadták, így akár már szilveszterkor megkezdődhetett volna az ősszel már kibelezett ház visszabontása, a munkálatok azonban csak január 12-én indultak meg – épp ugyanazon a napon, amikor a Fővárosi Önkormányzat bejelentette: számos, főleg 1945 után született társával együtt védetté akarják tenni.

Kapcsolódó
Tucatnyi modern épületet tenne védetté a fővárosi önkormányzat
A lebontani tervezett Diplomata-ház mellett a Hilton, a Körszálló, illetve a Déli pályaudvar főépülete is védelmet kaphat.

A ház megmaradásáért korábban az Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Huszonkettesek építészcsoport, illetve számos fontos építészszakmai és művészeti testület is felszólalt, a történteken mindez azonban nem változtatott, így a következő hetekben a saroképület biztosan eltűnik majd a Várnegyed képéből – annak ellenére, hogy az I. kerületi Önkormányzatnál a tulajdonos PADME

nem folytatta le a helyi rendeletek egyike szerint kötelező településképi bejelentési eljárást.

Huszonkettesek

A furcsa körülmények ezzel még nem merültek ki, hiszen a Huszonkettesek csütörtökön kiadott közleménye szerint, a csoport tagjainak bejelentésére a helyszínre érkező kerületi közterület-felügyelők megállapították, hogy

a kivitelező nem kért közterület-használati engedélyt, így a kihelyezett szalag, valamint a ház melletti néhány lépés széles sávot a cég illegálisan használja.

A területfoglalási engedély kiadására egyébként a korábban már említett településképi eljárás végigvitelére, illetve elfogadó határozatra is szükség van.

A projekt építtetője a helyszínen elhelyezett tájékoztató tábla szerint az MNB által létrehozott Optimum-Omega Ingatlanbefektetési Kft., generálkivitelezője a Matolcsy György fiának korábban luxusloftot és nyaralót kivitelező, illetve a jegybank székházának felújításán dolgozó RAW Development Kft., aminek cégháttere sem független Matolcsy Ádám köreitől.

A Huszonkettesek teljes posztja itt olvasható:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik