A rendszerváltás óta eltelt harminc évben sorra tűntek el az egykori üzemépületek a főváros képéből, hogy helyükön sokszor átlagos irodatömegek tűnjenek fel. Ennek a barnamezős beruházási hullámnak a Nyugati pályaudvar tövéből induló Váci út is fontos részévé vált, aminek egyre belsőbb szakaszain tűntek fel a járókelők felé csillogó üvegpaneleket mutató óriások, amelyeknek végtelen sorát csak ritkán szakítja meg egy-egy olyan üdítő kivétel, mint például a GTC White House, ami egy századfordulós csarnokot is magába olvaszt.
A bontások miatt az útvonal arca teljesen megváltozott, a folyamat pedig a következő években sem ér majd véget. Nem a teljes bontás persze az egyetlen út, amire a beruházók léphetnek – erre mutat a beépítési határok kihasználásával rossz példát a Modiano-gyár üveghasábbal való leszúrásával a Lehel téri csarnokkal átellenben születő V48 mostanra építési engedélyig jutó terve, amit korábban mi is bemutattunk –, a befektetők számára azonban számos okból a telek leradírozása a célszerű, hiszen így a teljes ingatlan alá mélygarázs vagy egyéb célú pinceszintek kerülhetnek, a tervezés során pedig jóval kevesebb nehézséggel kell megküzdeni.
Ezt az elvet vallja a rövidesen talán valósággá V48 szomszédságában álló, annál alig néhány évvel fiatalabb Váci út 48./A-B. jelű egykori épület tulajdonosa is, ami az annak hivatalos honlapján elérhető látványtervek szerint egy kétszázöt szobás, üzletembereket megcélzó luxusszállodában gondolkodik.
Az angol nyelvű honlapon olvasható, kissé túlzó leírás szerint a repülőtértől harmincöt, a főváros legnagyobb plázájától pedig mindössze három percre megvalósuló hotel a Nyugati pályaudvar közelében áll, ahonnan a Szent István-bazilika, az Operaház, illetve a belváros három metrómegállónyira lévő szíve, a Deák Ferenc tér egyaránt könnyen elérhető lesz.
A vendégeket esetlegesen váró kultúrsokkot nem említő szöveghez közel húsz látványterv is kapcsolódik, amelyek a leginkább tucatszámra épülő irodaházak unalmasan szürke példájának is beillő utód legkülönbözőbb részleteit mutatja be:
De miért jelentene komoly veszteséget a ma itt álló épület elvesztése, és miért nem oldható meg a projekt a jelenlegi falak megtartásával, majd azzal harmonikusan létrejövő bővítéssel?
Utóbbi kérdésre a pontos állapot ismerete nélkül nyilván nincs teljes válasz, a ma még álló, de bontásra ítélt struktúra megtartása azonban nyilvánvalóan nem jelentene megoldhatatlan problémát. Ez nyilvánvalóan szép gesztus lenne a modern örökség megőrzését fontosnak tartó főváros, a kerület vezetése, illetve a Budapest utcaképének változásáért aggódó városbarátok felé, a tervezett szálloda azonban így jó eséllyel csak kompromisszumokkal – kevesebb szobával, illetve kisebb mélygarázzsal – születhetne meg, csökkentve az építtető remélt profitját.
A magyar ipar egyik szíve
A ma (még) itt álló épület helyén a kiegyezés évében, 1867-ben született meg az Első Magyar Gépgyár Rt. gyára, ami a következő évtizedben két tulajdonosváltáson is átment: előbb a Neumann J. Vasöntöde és Gépgyár, majd a malmokba szánt gépszörnyeket gyártó, illetve azokat javító Wörner Jakab és Társa (J. Wörner & Comp.) költözött a helyére.
A rövidesen már malmok teljes berendezését házon belül is összeállítani képes, azokat szükség esetén a helyszínen összeszerelő üzem rövidesen a világ minden részére szállított, sőt, újításaikkal a malomipart is forradalmasították: búzamosójuk rövidesen a világ legnépszerűbb típusa lett, síkszitájuk pedig korábban sosem látott eredményeket hozott. Az 1882-től könyvkötészeti gépeket, majd különböző méretű nyomdagépeket is készítő cég folyamatos fejlődésének előbb az első világháború kirobbanása, az azt követő gazdasági válság, illetve a fejlesztés érdekében sorra felvett hitelek vetettek véget, így a vállalat a húszas évek elején egy bank kezébe került, ami a csökkenő termelést látva a meglepően nagy területen nyújtózó gyár elköltöztetése mellett döntött.
A hatvan éven át gépzajtól hangos csarnokokat és épületeket a harmincas évek hajnalára lebontották, a felszabadult területet pedig felparcellázták, létrehozva így a Thurzó, illetve a Visegrádi közt (ma Alig és Röntgen utca), amik mentén lakóházak egész sora, illetve három, a Váci útra néző kisebb üzem épült – köztük a már említett Modiano-épület, illetve mai cikkünk témája, a Szalay István Rt. azaz a SZIRT megrendelésére, ifjabb dr. Möller Károly (1894–1945) tervei szerint született, utca felé néző arcain a kőbányai Drasche klinkertégláival burkolt épület.
A kétemeletes, vasbeton vázas üzem – aminek tervezésében a pályakezdő ifj. Bretz Gyula (1909–?) és Rácz György (1907–1988) is részt vett – alig néhány héttel a második világháború kitörése előtt, 1939 júniusában kapott építési engedélyt, a következő év májusában pedig már készen is álltak a rövidesen gépekkel megtöltött terek, amiket az építészek a dolgozók bevonásával hoztak létre.
Az egyes osztályok főnökeinek többoldalas kérdőívet adtam, melynek alapján közölték az osztályok helyszükségletét, a helyiségek és mellékhelyiségek számát, a gyártási és közlekedési irányokat, más osztályokkal való kapcsolatot, födémterhelést, megjelölték a zajos gépek helyét stb. Az így kiadódó szükségletek táblázatos összesítése — mint előre látható volt — meghaladta a rendelkezésre álló alapterületet, mert mindenki saját osztályát óhajtotta fejleszteni. (…) Szalay István gépészmérnök, a vállalat alapítója és hivatott vezetője adta meg végül minden osztálynak azt a helyet, mely az összességből megilleti
– olvasható az 1945 februárjában a szovjetek által saját kertjében, egy saját maga által ásott gödörbe lőtt Möller leírásában, amiből az is jól látszik, hogy a tervek elkészítése során a későbbi, nagy átalakítást hozó esetleges változásokra is gondoltak:
A változatos és az idők folyamán változható alaprajzra való tekintettel olyan homlokzatot kellett tervezni, mely szimmetria tengelyektől mentes és belül bárhol, bármilyen helyiségekre osztható. Ezért és a jó világítás érdekében is, a vasbeton oszlopok közét végigmenő ablaksorral töltöttem ki, és igyekeztem a klinker homlokzathoz illő egyszerű és komoly architektúrát adni, melyet csak a főbejárati oszlopos előtető élénkít.
A központi irodák mellett a megnyitáskor bakelit-, szénkefe- és kapcsolóüzemnek, mintaboltnak, raktárnak, portáslakásnak, kazánháznak, légoltalmi helyiségeknek, illetve a munkások számára szükséges tereknek (öltöző, étkező, mosdó, zuhany) is helyet adó gyárban nem csak a modern anyagok használatára, de a világításra és szellőzésre is nagy hangsúlyt fektettek: az ablaktalan helyiségeknek ugyanis üvegfal, illetve szellőzőcsatorna is jutott.
Az üzemet röviddel a megnyitás után a Vállalkozók Lapja (1940. dec. 5.) is elragadtatva mutatta be:
A vasbetonvázas és szerkezetileg kitűnően megoldott, mintaszerűen világított és szellőztetett helyiségekkel rendelkező (…) gyárépület mintaképül szolgálhat a magyar ipari élet számára. (…) Figyelemreméltó a (…) központi szivattyús melegvízfűtő-berendezés, vízvezeték, csatornázás és melegvízellátó berendezés. (…) Ugyancsak nagy elismeréssel nyilatkoznak a szakemberek az esztétikai szempontból is szép műkőmunkáiról, melyeket a Kelemen Károly szobrász-, stukkó- és műkőüzem készített.
A falak közt születő termékek száma a háború előrehaladtával egyre szélesebbé vált, így rövidesen
Az 1944 elején már háromszázötven alkalmazottnak munkát adó épületben Budapest ostroma után hirtelen megváltozott a légkör: 1945 májusában az iparügyi miniszter a közelben élő László Imrét rendelte ki a vállalat élére, az év végén pedig a homlokzatot ért háborús sebek helyreállítására is sor került – ennek terveit a Dagály Strandfürdő épületét, a II. kerületi önkormányzat pártházból lett mai otthonát, illetve a Munkásmozgalmi Pantheont is tervező Körner József (1907–1971) jegyezte.
A továbbra is eredeti nevén futó gyárat számos társával együtt 1948-ban államosították, a folyamat végeztével pedig szokatlan módon lapokban közzétett hirdetésben jelezték: az immár a Kontakta Nemzeti Vállalat Villamos Szerelési Anyagok Gyáraként működő üzembe
Ez talán sikerült is, hiszen a cég az évtized végén többek közt Hollandiába, Norvégiába, Svédországba, Törökországba, illetve Dániába is szállított, a termelés ezután pedig vélhetően csak tovább nőtt.
A Rákosi-kor derekán a Villamos Kismotorgyár, majd 1955-ben az Erősáramú Gyártmányfejlesztési Intézet (ERFI) költözött a KONTAKTA mellé, a forradalom után azonban már csak az intézetet találhattuk volna a csinos előtetőt a Kohó- és Gépipari Minisztérium által épp végzett átépítés során elveszítő kapu mögött.
A Kádár-kor mentes volt az ilyen hirtelen fordulatoktól, hiszen az ERFI-ből létrejött Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet (MEEI) a hetvenes évek elejéig az épület 40 százalékát kézben tartó VILATI-val (Villamos Automatika Tervező Intézet) osztozott, majd annak kiköltözése után az egészet magáénak tudhatta.
A helyzet a rendszerváltás utáni másfél évtizedben sem változott, a rendszerek tanúsítását, illetve vizsgálatát végző céget 2004–2006 között, az első Gyurcsány-kormány alatt azonban privatizálták, így a piacon 1989 óta jelen lévő TÜV Rheinlandhoz jutott, a következő évben pedig az ipari műemléknek számító transzformátorházat és vizsgálóberendezést egyaránt magában foglaló épület is a vállalat tulajdonába került.
A hosszú évek óta üresen álló házra 2019-ben végül a Sunbelt Váci út Kft. csapott le, amit a TÜV tulajdonjogának fenntartásával adott el – derül ki a Váci út 48./A-B. földhivatali adatlapjáról. Ez a jog a TÜV számára garantálta, hogy az ingatlant a Sunbelt egészen addig nem adhatja tovább vagy terhelheti meg, míg nem fizeti ki a vételár teljes egészét.
Erre a dokumentumok szerint mostanáig sem került sor, a befektetőcég azonban nem ült karba tett kézzel, hiszen 2020 elején elindította a Victor Hugo utca 3. alatt álló, a nyolcvanas évek végén született, de szintén lebontásra épülettel való telekösszevonási eljárást, majd honlapján közzétette a fentebb már bemutatott látványterveket.
A témában a Sunbeltet, illetve a XIII. kerületi önkormányzatot is megkerestük. Utóbbi válaszában arról írt, hogy a terv többször is járt a helyi tervtanács előtt – erre legutóbb 2020. február 13-án, néhány héttel a koronavírus-járvány indulása előtt került sor –, az ott bemutatott terveket pedig a szakemberek észrevételeinek megfelelően átdolgozták, így
ami az építési engedély megszerzésének alapfeltétele.
Erre eddig nem került sor, így a nyilvánvalóan a járvány miatt eltolt projekttel kapcsolatos utolsó látható mozgás több mint két évvel ezelőtt, 2020 áprilisában történt: a Sunbelttel azonos címen bejegyzett Europroperty Zrt. akkor kapott a fővárostól néhány napos közterület-foglalási engedélyt, aminek keretében feltárták az épület közműveinek nyomvonalát.
A történet folytatásáról egyelőre semmit sem tudni, az azonban valószínű, hogy a befektetőt az építőipari árak rövid időn belüli másfélszeres növekedése is távol tartja a folytatástól.
