Belföld

Egy ingatlanos cég kérte, a Miniszterelnökség pedig azonnal jóváhagyta egy Király utcai műemlékház eladását

A Gulyás Gergely vezette, műemlékvédelemért is felelős Miniszterelnökség a Sunbelt Property Ingatlanforgalmazó Kft. augusztus 31-én beérkezett kérelmére még aznap, augusztus 31-én jóváhagyta, hogy a cég megvásárolja a Király utca 27-es szám alatti védett műemlék besorolású bérházat.

A 24.hu információi szerint a szokatlan gyorsasággal kiadott állásfoglalás váratlanul érte az ellenzéki irányítású erzsébetvárosi önkormányzatot, mert Gulyás Gergely egyszer már foglalkozott a közel 190 éves épület ügyével, és akkor ellenkező értelmű döntést hozott. A 2019. december 4-én született, és személyesen Gulyás által szignált miniszteri nyilatkozat indoklása szerint a házat nem szabad értékesíteni, mert a szomszédos épületekkel együtt, egy tulajdonosi kézben olyan „nagy ingatlanstruktúrát” képezne, amelyet nyilvánvalóan nem lehetne használni anélkül, hogy a védettséget élvező épületekben „jelentős beavatkozás” történjen.

A Miniszterelnökség építészeti és örökségvédelmi helyettes államtitkársága által – Gulyás nevében – kiadott mostani állásfoglalása arra nem tér ki, hogy miért változott meg hirtelen a hivatalos álláspont.

A DK-s Niedermüller Péter által irányított önkormányzat továbbra sem szándékozik eladni az ingatlant, sőt hosszabb ideje perben áll a kormányzati hozzájárulást kérő Sunbelt Propertyvel és a nagyjából azonos tulajdonosi hátterű Sunbelt Garden Kft.-vel, amelyek jelenleg 18 milliárd körüli, havonta mintegy 600 millió forinttal növekvő összeget követelnek a kerülettől.

A Király utca 25., 27. és 29. szám alatti házak, valamint a velük szomszédos, játszótérként funkcionáló telek zavaros, több mint másfél évtizede húzódó eladási ügye tavaly novemberben került újra felszínre. Akkor került a nyilvánosság elé, hogy a cégek – az akkori állás szerint – közel 10 milliárd forintos kötbérköveteléssel álltak elő, amivel azonnal csődbe dönthették volna a kerületet.

A két cég azt állítja, hogy a VII. kerület előző, fideszes vezetése, élén az azóta kormányhivatali vezetővé kinevezett Vattamány Zsolt polgármesterrel, a 2019-es önkormányzati választás előtt kötelezte magát az ingatlanok átadására. Ez azonban nem történt meg, Vattamányék ugyanis olyan rövid határidőkre vállalták a lakók kitelepítését és a különböző adminisztrációs intézkedések lebonyolítását, hogy azok egy része már az önkormányzati választás előtt lejárt.

Az ügylet Niedermüllerék állítása szerint nem szerepelt a választást követő átadás-átvételben, így mire szembesültek az óriási ütembe növekvő kötbérrel, az már megközelítette az ingatlanokért eredetileg felajánlott 2,6 milliárdos árat. A cégek már 2019 végén is szinte ingyen juthattak volna a Király és Kazinczy utca sarkán fekvő meglehetősen nagy, összefüggő területhez. A kerület azonban eleve semmisnek tartja a Hunvald György polgármesterségének idejéből eredeztetett ügyletet.

A Fővárosi Törvényszéken szerdán újabb fordulót tartanak a cégek és az önkormányzat között zajló perben.

A cégadatok szerint a Király utcai házakért valójában minimális bevételekkel rendelkező cégek küzdenek, az utóbbi öt évben nulla forint volt a nettó árbevételük. A Sunbelt Property Ingatlanforgalmazó Kft. eredetileg 2003-ban, a Sunbelt Garden 2005-ben nyert jogot a házak és a játszótér megvásárlására. A cégek akkoriban még Király 27. Kft., illetve Király Garden Kft. néven voltak bejegyezve. Azóta mindkét kft. számos tulajdonosváltáson ment át. Jelenleg több vállalkozáson keresztül Molnár Merse Tamás és testvére, Molnár Attila Jenő, valamint Ladvenszky Levente a két Sunbelt-cég fő tulajdonosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik