Kultúra ismeretlen budapest

Luxushotellé alakulhat a fővárosban a modern ipari építészet egy darabja

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A Lehel térre néző egykori üzemépület falai közt az elmúlt években elektronikai eszközök tömegeit gyártották, néhány év múlva azonban jó eséllyel vendégszobákat találhatunk majd benne.

A rendszerváltás óta eltelt harminc évben sorra tűntek el az egykori üzemépületek a főváros képéből, hogy helyükön sokszor átlagos irodatömegek tűnjenek fel. Ennek a barnamezős beruházási hullámnak a Nyugati pályaudvar tövéből induló Váci út is fontos részévé vált, aminek egyre belsőbb szakaszain tűntek fel a járókelők felé csillogó üvegpaneleket mutató óriások, amelyeknek végtelen sorát csak ritkán szakítja meg egy-egy olyan üdítő kivétel, mint például a GTC White House, ami egy századfordulós csarnokot is magába olvaszt.

A bontások miatt az útvonal arca teljesen megváltozott, a folyamat pedig a következő években sem ér majd véget. Nem a teljes bontás persze az egyetlen út, amire a beruházók léphetnek – erre mutat a  beépítési határok kihasználásával rossz példát a Modiano-gyár üveghasábbal való leszúrásával a Lehel téri csarnokkal átellenben születő V48 mostanra építési engedélyig jutó terve, amit korábban mi is bemutattunk –, a befektetők számára azonban számos okból a telek leradírozása a célszerű, hiszen így a teljes ingatlan alá mélygarázs vagy egyéb célú pinceszintek kerülhetnek, a tervezés során pedig jóval kevesebb nehézséggel kell megküzdeni.

Ezt az elvet vallja a rövidesen talán valósággá V48 szomszédságában álló, annál alig néhány évvel fiatalabb Váci út 48./A-B. jelű egykori épület tulajdonosa is, ami az annak hivatalos honlapján elérhető látványtervek szerint egy kétszázöt szobás, üzletembereket megcélzó luxusszállodában gondolkodik.

Galéria
Mohos Márton / 24.hu

Az angol nyelvű honlapon olvasható, kissé túlzó leírás szerint a repülőtértől harmincöt, a főváros legnagyobb plázájától pedig mindössze három percre megvalósuló hotel a Nyugati pályaudvar közelében áll, ahonnan a Szent István-bazilika, az Operaház, illetve a belváros három metrómegállónyira lévő szíve, a Deák Ferenc tér egyaránt könnyen elérhető lesz.

A vendégeket esetlegesen váró kultúrsokkot nem említő szöveghez közel húsz látványterv is kapcsolódik, amelyek a leginkább tucatszámra épülő irodaházak unalmasan szürke példájának is beillő utód legkülönbözőbb részleteit mutatja be:

Galéria
Sunbelt

De miért jelentene komoly veszteséget a ma itt álló épület elvesztése, és miért nem oldható meg a projekt a jelenlegi falak megtartásával, majd azzal harmonikusan létrejövő bővítéssel?

Utóbbi kérdésre a pontos állapot ismerete nélkül nyilván nincs teljes válasz, a ma még álló, de bontásra ítélt struktúra megtartása azonban nyilvánvalóan nem jelentene megoldhatatlan problémát. Ez nyilvánvalóan szép gesztus lenne a modern örökség megőrzését fontosnak tartó főváros, a kerület vezetése, illetve a Budapest utcaképének változásáért aggódó városbarátok felé, a tervezett szálloda azonban így jó eséllyel csak kompromisszumokkal – kevesebb szobával, illetve kisebb mélygarázzsal – születhetne meg, csökkentve az építtető remélt profitját.

A helyi, illetve fővárosi védettség megléte híján üzleti szempontból indokolatlan, a tervezési költségeket feljebb tornázó, kisebb hasznot adó lépést a beruházó épp ezért nyilvánvalóan nem hozza meg, döntésével pedig nem csak a két világháború közti modern ipari építészet egyik utolsó budapesti maradványa tűnik el, de a már rég eklektikussá vált utcakép is tovább sérül.

A magyar ipar egyik szíve

A ma (még) itt álló épület helyén a kiegyezés évében, 1867-ben született meg az Első Magyar Gépgyár Rt. gyára, ami a következő évtizedben két tulajdonosváltáson is átment: előbb a Neumann J. Vasöntöde és Gépgyár, majd a malmokba szánt gépszörnyeket gyártó, illetve azokat javító Wörner Jakab és Társa (J. Wörner & Comp.) költözött a helyére.

A rövidesen már malmok teljes berendezését házon belül is összeállítani képes, azokat szükség esetén a helyszínen összeszerelő üzem rövidesen a világ minden részére szállított, sőt, újításaikkal a malomipart is forradalmasították: búzamosójuk rövidesen a világ legnépszerűbb típusa lett, síkszitájuk pedig korábban sosem látott eredményeket hozott. Az 1882-től könyvkötészeti gépeket, majd különböző méretű nyomdagépeket is készítő cég folyamatos fejlődésének előbb az első világháború kirobbanása, az azt követő gazdasági válság, illetve a fejlesztés érdekében sorra felvett hitelek vetettek véget, így a vállalat a húszas évek elején egy bank kezébe került, ami a csökkenő termelést látva a meglepően nagy területen nyújtózó gyár elköltöztetése mellett döntött.

A hatvan éven át gépzajtól hangos csarnokokat és épületeket a harmincas évek hajnalára lebontották, a felszabadult területet pedig felparcellázták, létrehozva így a Thurzó, illetve a Visegrádi közt (ma Alig és Röntgen utca), amik mentén lakóházak egész sora, illetve három, a Váci útra néző kisebb üzem épült – köztük a már említett Modiano-épület, illetve mai cikkünk témája, a Szalay István Rt. azaz a SZIRT megrendelésére, ifjabb dr. Möller Károly (1894–1945) tervei szerint született, utca felé néző arcain a kőbányai Drasche klinkertégláival burkolt épület.

Galéria
Tér és Forma, 1940/8. / Arcanum Digitális Tudománytár

A kétemeletes, vasbeton vázas üzem – aminek tervezésében a pályakezdő ifj. Bretz Gyula (1909–?) és Rácz György (1907–1988) is részt vett – alig néhány héttel a második világháború kitörése előtt, 1939 júniusában kapott építési engedélyt, a következő év májusában pedig már készen is álltak a rövidesen gépekkel megtöltött terek, amiket az építészek a dolgozók bevonásával hoztak létre.

Az egyes osztályok főnökeinek többoldalas kérdőívet adtam, melynek alapján közölték az osztályok helyszükségletét, a helyiségek és mellékhelyiségek számát, a gyártási és közlekedési irányokat, más osztályokkal való kapcsolatot, födémterhelést, megjelölték a zajos gépek helyét stb. Az így kiadódó szükségletek táblázatos összesítése — mint előre látható volt — meghaladta a rendelkezésre álló alapterületet, mert mindenki saját osztályát óhajtotta fejleszteni. (…) Szalay István gépészmérnök, a vállalat alapítója és hivatott vezetője adta meg végül minden osztálynak azt a helyet, mely az összességből megilleti

– olvasható az 1945 februárjában a szovjetek által saját kertjében, egy saját maga által ásott gödörbe lőtt Möller leírásában, amiből az is jól látszik, hogy a tervek elkészítése során a későbbi, nagy átalakítást hozó esetleges változásokra is gondoltak:

A változatos és az idők folyamán változható alaprajzra való tekintettel olyan homlokzatot kellett tervezni, mely szimmetria tengelyektől mentes és belül bárhol, bármilyen helyiségekre osztható. Ezért és a jó világítás érdekében is, a vasbeton oszlopok közét végigmenő ablaksorral töltöttem ki, és igyekeztem a klinker homlokzathoz illő egyszerű és komoly architektúrát adni, melyet csak a főbejárati oszlopos előtető élénkít.

A központi irodák mellett a megnyitáskor bakelit-, szénkefe- és kapcsolóüzemnek, mintaboltnak, raktárnak, portáslakásnak, kazánháznak, légoltalmi helyiségeknek, illetve a munkások számára szükséges tereknek (öltöző, étkező, mosdó, zuhany) is helyet adó gyárban nem csak a modern anyagok használatára, de a világításra és szellőzésre is nagy hangsúlyt fektettek: az ablaktalan helyiségeknek ugyanis üvegfal, illetve szellőzőcsatorna is jutott.

Galéria
Nyugat Antikvárium / Axioart
A cég egy 1937-ben kiadott, három évvel később is aktuális katalógusa, a magyar rajzfilm egyik atyja, Macskássy Gyula grafikáját hordozó címlapján az új címet mutató felülbélyegzéssel.

Az üzemet röviddel a megnyitás után a Vállalkozók Lapja (1940. dec. 5.) is elragadtatva mutatta be:

A vasbetonvázas és szerkezetileg kitűnően megoldott, mintaszerűen világított és szellőztetett helyiségekkel rendelkező (…) gyárépület mintaképül szolgálhat a magyar ipari élet számára. (…) Figyelemreméltó a (…) központi szivattyús melegvízfűtő-berendezés, vízvezeték, csatornázás és melegvízellátó berendezés. (…) Ugyancsak nagy elismeréssel nyilatkoznak a szakemberek az esztétikai szempontból is szép műkőmunkáiról, melyeket a Kelemen Károly szobrász-, stukkó- és műkőüzem készített.

Tér és Forma, 1940/8. / Arcanum Digitális Tudománytár A Kelemen Károly-féle gyár munkái az épület előterében.

A falak közt születő termékek száma a háború előrehaladtával egyre szélesebbé vált, így rövidesen

acetilén-, benzin- és villamosüzemű bányalámpák mellett szállodai fényjelzők, lámpák, illetve gőzturbinák és villanyszerelési cikkek is elhagyták a Victor Hugo utca felől nyíló kaput.

Az 1944 elején már háromszázötven alkalmazottnak munkát adó épületben Budapest ostroma után hirtelen megváltozott a légkör: 1945 májusában az iparügyi miniszter a közelben élő László Imrét rendelte ki a vállalat élére, az év végén pedig a homlokzatot ért háborús sebek helyreállítására is sor került – ennek terveit a Dagály Strandfürdő épületét, a II. kerületi önkormányzat pártházból lett mai otthonát, illetve a Munkásmozgalmi Pantheont is tervező Körner József (1907–1971) jegyezte.

Mohos Márton / 24.hu A Victor Hugo utcai oldalról egy bejárat tűnt el a szocializmusban, a Váci út felől pedig egy zászlótartó, illetve a szép előtető hiányzik.

A továbbra is eredeti nevén futó gyárat számos társával együtt 1948-ban államosították, a folyamat végeztével pedig szokatlan módon lapokban közzétett hirdetésben jelezték: az immár a Kontakta Nemzeti Vállalat Villamos Szerelési Anyagok Gyáraként működő üzembe

az új vezetéssel új szellem, illetve új munkamorál is érkezett, az exporttermelés növelésének köszönhetően pedig két és fél év alatt igyekeznek majd teljesíteni a hároméves tervet.

Szabadság, 1948. jún. 19. / Arcanum Digitális Tudománytár

Ez talán sikerült is, hiszen a cég az évtized végén többek közt Hollandiába, Norvégiába, Svédországba, Törökországba, illetve Dániába is szállított, a termelés ezután pedig vélhetően csak tovább nőtt.

A Rákosi-kor derekán a Villamos Kismotorgyár, majd 1955-ben az Erősáramú Gyártmányfejlesztési Intézet (ERFI) költözött a KONTAKTA mellé, a forradalom után azonban már csak az intézetet találhattuk volna a csinos előtetőt a Kohó- és Gépipari Minisztérium által épp végzett átépítés során elveszítő kapu mögött.

Műszaki Élet, 1957. jan. 7. / Arcanum Digitális Tudománytár

A Kádár-kor mentes volt az ilyen hirtelen fordulatoktól, hiszen az ERFI-ből létrejött Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet (MEEI) a hetvenes évek elejéig az épület 40 százalékát kézben tartó VILATI-val (Villamos Automatika Tervező Intézet) osztozott, majd annak kiköltözése után az egészet magáénak tudhatta.

A helyzet a rendszerváltás utáni másfél évtizedben sem változott, a rendszerek tanúsítását, illetve vizsgálatát végző céget 2004–2006 között, az első Gyurcsány-kormány alatt azonban privatizálták, így a piacon 1989 óta jelen lévő TÜV Rheinlandhoz jutott, a következő évben pedig az ipari műemléknek számító transzformátorházat és vizsgálóberendezést egyaránt magában foglaló épület is a vállalat tulajdonába került.

A hosszú évek óta üresen álló házra 2019-ben végül a Sunbelt Váci út Kft. csapott le, amit a TÜV tulajdonjogának fenntartásával adott el – derül ki a Váci út 48./A-B. földhivatali adatlapjáról. Ez a jog a TÜV számára garantálta, hogy az ingatlant a Sunbelt egészen addig nem adhatja tovább vagy terhelheti meg, míg nem fizeti ki a vételár teljes egészét.

Cégháttér

A Sunbelt Váci út Kft. mögött a Sunbelt Holding Zrt. áll, aminek tulajdonosa a Szabó Zoltán és Török Zsombor János tulajdonában lévő, Svájcban bejegyzett Sunbelt Developments AG.

A Sunbelt Váci háttere részben megegyezik a Király utca 23.-25.-27. számú ingatlanokat – ez két műemléket, illetve egy játszótérként hasznosított foghíjat jelent – hosszú ideje megszerezni próbáló Sunbelt Propertyvel, illetve Sunbelt Gardennel. A Hunvald-korszak hajnalán, 2003-ban indult történet számos tulajdonosváltás, illetve cégnévváltozás után a 2019-es önkormányzati választás óta ért el a mélypontra: egy végrehajtó akkor 417 millió forintot emelt le a VII. kerületi önkormányzat számlájáról, köszönhetően az előző kerületi vezetés vállalásának, ami a Sunbelt Property és a Sunbelt Garden hirtelen 9,7 milliárdos kötbérkövetelését is magával vonta. A kerület jogi útra terelte az ügyet, az azonban nem oldotta meg a problémákat.

A Miniszterelnökség 2019 végén még úgy gondolta, hogy a Király utca 27.-et nem szabad értékesíteni, mert a szomszédokkal együtt, egy kézben olyan méretű ingatlanstruktúrát képezne, amit nem lehetne használni anélkül, hogy a védettséget élvező épületekben jelentős kár történne, 2021 szeptemberében azonban néhány óra alatt zöld utat adott a Sunbelt Propertynek, hogy megvásárolhassa a házat. A cégek követelése ekkor már havi 600 millió forinttal nőtt – írtuk egy évvel ezelőtt.

A döntés 2022 márciusában semmissé vált, az ügy azonban továbbra sem jutott nyugvópontra – épp úgy, ahogyan a Rómer Flóris utcai egykori Magyar Autóklub-székházé sem, aminek lehetséges lebontásáról az azt közel hatvan éven át díszítő vízköpők eltávolításának apropóján írtunk.

Erre a dokumentumok szerint mostanáig sem került sor, a befektetőcég azonban nem ült karba tett kézzel, hiszen 2020 elején elindította a Victor Hugo utca 3. alatt álló, a nyolcvanas évek végén született, de szintén lebontásra épülettel való telekösszevonási eljárást, majd honlapján közzétette a fentebb már bemutatott látványterveket.

Tág beépítési határok

Az egykori gyár eltűnésével létrejövő szabad terület terepszint alatti részének teljes egésze beépíthető, a felszín felett pedig 80 százalékára kerülhet épület. A zöldterületnek 20 százalékot kell fenntartani, ebbe azonban egy esetleges zöldtető is beleszámít majd.

A témában a Sunbeltet, illetve a XIII. kerületi önkormányzatot is megkerestük. Utóbbi válaszában arról írt, hogy a terv többször is járt a helyi tervtanács előtt – erre legutóbb 2020. február 13-án, néhány héttel a koronavírus-járvány indulása előtt került sor –, az ott bemutatott terveket pedig a szakemberek észrevételeinek megfelelően átdolgozták, így

2020 tavaszán támogató településképi véleményt adtak ki rá,

ami az építési engedély megszerzésének alapfeltétele.

Erre eddig nem került sor, így a nyilvánvalóan a járvány miatt eltolt projekttel kapcsolatos utolsó látható mozgás több mint két évvel ezelőtt, 2020 áprilisában történt: a Sunbelttel azonos címen bejegyzett Europroperty Zrt. akkor kapott a fővárostól néhány napos közterület-foglalási engedélyt, aminek keretében feltárták az épület közműveinek nyomvonalát.

A történet folytatásáról egyelőre semmit sem tudni, az azonban valószínű, hogy a befektetőt az építőipari árak rövid időn belüli másfélszeres növekedése is távol tartja a folytatástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik