A március végén 74. születésnapját ünnepelt Mátrai Péter DLA pályájának főbb állomásait, illetve sikereit felsorolni is nehéz: az Ybl-, Pro Architectura- és Molnár Péter-díjas építész, nyugalmazott egyetemi tanár és professor emeritus nem csak az építészetben, de a zenében is maradandót alkotott, hiszen színpadi- és filmzenék, illetve hangperformanszok egész sora fűződik a nevéhez.
A pályáját bútorművesként indító (1963-1967), majd a Magyar Iparművészeti Főiskolán építésszé váló (1968-1973) Mátrai a magyar építészvilág legnívósabb, nem csak a fejlődésre, de a kapcsolatépítésre is szuper lehetőségeket adó intézményében, a Mesteriskolában tanult (1976-1978).
Ennek a csoportnak a közel hetven éves történetét összefoglaló, a FUGA – Budapesti Építészeti Központban rendezett eseménysorozat május 11-i állomásán tartott rövid előadásán saját gyerekkori rajzait is bemutatta, amiket 1961-1962-ben, az észak-koreai fővárosban töltött néhány hónapja alatt, majd az azt követő közel három évben, Budapesten készített:
A phenjani nagykövetségen 1960-ben másodtitkári megbízáshoz jutó édesapját öccsével, illetve édesanyjával együtt meglátogató tizenhárom éves fiú itt készítette el az első, színekben gazdag, és egyben meglepően bonyolult épületterveit, amik nyilvánvalóan hozzájárultak ahhoz, hogy később ne egyszerűen csak érdeklődjön az építészet iránt, de hivatásként is válassza azt.
Az Építészfórumon 2020-ban maga az alkotó mesélt a rajzok születésének körülményeiről: eszerint az egyszerű barakkban – aminek kényelmét csak egy éjjel-nappal égő, a víz melegítésére, illetve főzéshez használt betonkemence, és egy közös vécé jelentette –, valamint a nagy erőkkel épülő városban semmilyen külső inger nem érte, a rajzok pedig egy vállalati naptár lapjainak hátoldalaira kerültek:
Előtte nem igazán rajzolgattam, fogalmam sem volt például a perspektíváról… De volt egy T-vonalzóm, színes golyóstollaim, színes ceruzáim és egy színes zsírkréta-készletem – nem tudom, apám honnan szerezhette ezeket – és elkezdtem rajzolni. […] Egyszer csak elkezdtek jönni a házak. Az inspiráció lehetett, hogy éppen akkor építették a magyar követséget Phenjanban. A hely az „isihez” képest a város átellenes végében volt, ritkán járhattam csak arra, a szemem láttára nőtt ki egy épület. Az építők kézműves módszerekkel dolgoztak, rizsháncsból készült saroglyákon hordták a betont. […]
A sorozat az 1962 májusi hazatérés utáni két évben is folytatódott: előbb a középiskolában, majd a Kisképző első évében, ezeken a rajzokon azonban már a modern építészet jegyei is megjelentek, de
is visszaköszönnek rajtuk.
A munkák arányai a vázlatfüzetben előrehaladva gyorsan javultak, hiszen Mátrai hazatérése után a házukban élő statikustól, Scholz Györgytől megtanulta az úgynevezett két enyészpontos perspektíva két gombostűvel való szerkesztésének módját – derül ki a cikkből.
Onnantól kezdve így csináltam a rajzokat, favonalzókkal. Az eszközpark kicsit kibővült: háromszínű filctoll, zsírkréta, akvarell, színes ceruzák. A legfontosabb eszközöm egy kinyitott olló volt, ezzel karcoltam be a zsírkréta rétegbe a csempeburkolatok osztásait. Nem volt rajzasztalom, saját munkafelületem: mindig ott rajzoltam, ahol éppen lehetett. Akár az ölemben is, rajztáblán
– olvasható a kecskeméti Katona József Könyvtárat is jegyző Mátrai beszámolójában, ami szerint a lendület amilyen gyorsan jött, úgy el is halt, hogy néhány éves szünet után a főiskolán újjáéledjen.
A hatvan évvel ezelőtt, Phenjanban született rajzok most teljes valójukban is a FUGA-ba kerültek, hiszen az épület pinceszintjén október 2-ig láthatja őket a kíváncsi közönség. A kiállítás szerdától vasárnapig 14 és 19 óra között tart nyitva.
