Kultúra

Justin Bieber biztosan jön a Szigetre

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Justin Bieber a nyár elején egy ritka betegség miatt több koncertet is lemondott, és akkor úgy tűnt, veszélybe kerülhet a budapesti fellépése is. A Sziget Fesztivál azonban most közleményében arról számolt be, hogy az énekes most bejelentette, július 31-én folytatja turnéját, és ez azt jelenti, fellép a Szigeten is. Bieber egy sor európai fesztiválra indul, augusztus 12-én pedig a Szigeten is fellép majd. Ezután folytatja a Justice World Tour című turnésorozatát, melynek során fellép Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, a Közel-Keleten, Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon, majd 2023-ban visszatér Európába.

Kapcsolódó
Justin Bieber fél arca lebénult, se pislogni, se mosolyogni nem tud
Elvileg a Szigeten is lenne jelenése augusztusban.

Mint ismeretes, Bieber június 11-én az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy következő fellépéseit lemondja, miután megtámadta egy betegség, a Ramsay-Hunt szindróma. Ennek eredményeképp pedig a fél arca lebénult: a jobb arcát érinti a baj, pislogni, mosolyogni sem tud, az orrlyuka sem működik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik