Legalább kétszer, de egyes becslések szerint hatszor annyi Jurassic Park-film készült el eddig, mint amennyire feltétlenül szükség volt. Ha a Star Wars– vagy Halálos iramban-sorozat tempójához viszonyítunk, harminc év alatt hat film nem is olyan sok. Ha viszont belegondolunk, hogy 2015 óta a Jurassic World címen újraindított szériának eddig egyetlen epizódja sem sikerült jól, akkor rögtön érthetővé válik, miért fáradtunk bele a dinoszauruszos szórakoztatásba.
Hogy a Jurassic World-részek nem túl jók, némi árnyalásra szorul. Ugyanis nem is nagyon rosszak, csak teljesen feleslegesek.
Ezzel nincs is gond azon kívül, hogy az ennyi kreatív munícióval leforgatott Jurassic World csak az eredeti szürke mása lehetett, mint ahogy emberszereplői is lényegesen jelentéktelenebbek. Amíg Jeff Goldblum, Laura Dern és Sam Neill nemzedékük legkiválóbb színészei közé tartoznak, addig a szép, ám mérsékelten tehetséges Chris Pratt és Bryce Dallas Howard képtelen volt élettel megtölteni a máskülönben csupa CGI-szörnyeteggel benépesített Jurassic Worldöt.
Az idő azonban a folytatás alkotóit igazolta, mert az utóbbi hét évben ember és természet viszonya az addiginál is gyorsabb ütemben vett katasztrófával fenyegető, tragikus fordulatot. A 65 millió évvel kihalásuk után újratenyésztett dinoszauruszokkal már Michael Crichton 1990-es regénye is a természet törvényeit önkényesen felülíró, így a teljes ökoszisztéma pusztulását előidéző emberi viselkedés kritikáját fogalmazta meg. Ez a kritika mostanában még aktuálisabbnak tűnik, mint a regény és a Steven Spielberg-féle filmadaptáció idején. Az Őslénypark ökokritikai olvasata mellett Spielberg a hollywoodi látványosságipar posztmodern tükrét is felmutatta a Jurassic Parkban, egyúttal újraértelmezte, hogyan érdemes kinéznie egy nagy költségvetésű blockbusternek.
A korábbi folytatásokhoz hasonlóan a Jurassic World: Világuralom is ebből az örökségből merít. Az előző, Bukott birodalom alcímű epizód végén a dinópark állatai kiszabadultak az emberek világába, az eltelt években pedig szétszéledtek az amerikai, majd a többi kontinensen. Illegális állatkereskedők és vadorzók fenyegetik őket, törvényes befogásukat csak egyetlen óriásvállalat végezheti. Nem ér bennünket meglepetésként, hogy ennek a természettel való békés együttélés lózungjait hirdető, valójában gusztustalanul etikátlan cégnek a vezetője lesz az új film főgonosza, de két hosszú órát kell várnunk, mire felzabálja őt néhány éhes őslény.
A problémát valójában már nem a dinoszauruszok jelentik. Dodgson, a biotechnológiai vállalat igazgatója az ő génkészletük segítségével óriássáskákat tenyészt ki, amelyek letarolják a cégétől független gazdaságok termőföldjeit. Ezzel globális éhínség alakulhat ki – ahogy valaki frappánsan megjegyzi, „három étkezésnyire vagyunk az anarchiától” –, a kibontakozó válság okait pedig régi ismerősünk, a legutóbb a Jurassic Park 3-ban látott Ellie igyekszik kinyomozni. Így újra láthatjuk Laura Dernt, aki behívja a történetbe Sam Neillt, míg Jeff Goldblumnak meghívó sem kell. Ő már a gonosz óriáscég főhadiszállásán ül, szójatejes cortadót szürcsöl, és az ökológiai katasztrófáról tart előadást, ahogy szokta.
A három régi cimbora mellett a Jurassic World-filmek főhősei, a raptorszelídítő Owen és a dinójogi aktivista, Claire is újra képbe kerül. Őket továbbra is a magabiztos, de korlátozottan izgalmas lovászfiú-karizmájával sáfárkodó Chris Pratt, illetve a kifejezéstelen tekintetű bábu-színjátszás lelkes híve, Bryce Dallas Howard alakítja. Így aztán a Világuralomban sokkal érdekesebb, mit csinálnak a hatvan körüli szereplők, mint a harmincasok, ami kétségtelenül üdítő fejlemény a nagyszülőkről rendszeresen méltatlanul megfeledkező hollywoodi tömegfilmek világában.
A viszonylagos siker leginkább azzal magyarázható, hogy a Jurassic World után a rendezői feladatokat újra ellátó Colin Trevorrow a századszor is meglopott – elnézést, tiszteletteljesen megidézett – Spielberg-film mellett olyan váratlanabb inspirációs forrásokat is mozgósít, mint a rovaros szörnyfilmek (Ők!, Rajzás) és a kortárs akciófilm csúcsa, A Bourne-ultimátum. Továbbá sikerül helyet találnia a történetben a hősök különböző nemzedékeinek, még ha a fináléra kissé nevetségessé is válik, hogy már egy focicsapatnyi szereplő túléléséért kellene izgulnunk.
A mégoly ügyes kézzel levezényelt horror- és akciófilmes szekvenciák, valamint a számos figura összetartása azonban szükségszerűen elnehezíti a filmet. Amíg a Bukott birodalmat még megúsztuk két óra körül, a játékidő most felszökik közel 150 percre. Ennél fájdalmasabb, hogy éppen a széria lényegét adó dinoszauruszok szorulnak a háttérbe. Annak csak örülni lehet, hogy a forgatókönyvírók nem kísérleteznek újabb csúcsragadozó-fajjal, mint az előző részekben, de a jobban ismert őslények, azaz Owen idomított velociraptora, Kék és az örökzöld Tyrannosaurus Rex is a cserepadon rostokolnak.
Amikor utóbbi a film végén kiront az erdőből, hogy harapjon valamit, csak akkor jövünk rá, hogy a Jurassic World-sorozat végső soron alaposan elbánt kedvenc dinoszauruszainkkal. Az újdonságok iránti, vélt igényeink miatt mellékszereplővé fokozta le őket, nehogy unalmassá váljanak. Pedig nem unalmasak. Ők nem.
Jurassic World: Világuralom (Jurassic World Dominion), 2022, 146 perc. 24.hu értékelés: 6/10.
