A szépség fogalma nem megfogható és állandó – tökéletesen mutatják ezt a világot gyökeresen megváltoztató elmúlt bő száz év egymást követő, az elődökkel sokszor teljesen szembemenő divathullámai és változásai.
A századfordulón az elegáns hölgyek a felsőtestüket, illetve derekukat kisebbnek láttató fűzőt, illetve egyrészes aláöltözetet hordtak fehérneműk helyett.
A tengerentúlon pedig a grafikus Charles Gibson egy rajza nyomán óriási népszerűséget könyvelhettek el az S-alakot adó megoldások – az ezt használó nőket nemes egyszerűséggel Gibson Girl-nek, azaz Gibson-lánynak nevezték –, amik a derekat hátra, a mellkast pedig előre nyomták.
A szinte földig érő szoknya, a nem testhez simuló blúzok, illetve a rejtett kiegészítő mellett a homokóra alkatért küzdő kisasszonyok és nők természetesen széles karimájú, a hajukat teljesen elrejtő kalapokat is viseltek.
Jazzkorszak
A nagy változást az első világháborút követő jazzkorszak hozta, mikor a világ női hirtelen stílust váltottak: a különböző eseményeken feltűntek a vállakról lógó flapper ruhák, a hétköznapokban pedig a térd alá érő szoknyák, a sokszor színes harisnyák, blúzok és kardigánok arattak nagy sikereket.
A szoros fűzőket rugalmasabb, karcsúsítás helyett a mellkast lapító darabok, az egyrészes aláöltözetet pedig selyem, vagy műselyem alsóneműk váltották fel, míg a hosszú hajak sokszor rövid, fejre lapuló frizurákká alakultak.
A harmincas években megjelentek a ma elegánsnak tartott, a természetes vonalakat mutató, sorozatgyártott ruhák, és zipzárak, sőt, a hollywoodi sztároknak köszönhetően a mai értelemben vett melltartók első verziói is mindennapossá váltak.
Ez az öltözködés második világháború után sem változott meg számottevően, hiszen a női alakot továbbra is kihangsúlyozó hosszú ruhák, illetve a különböző hosszúságú, dús hajak számítottak divatosnak. A fehérnemű-reklámok ebben a korszakban kezdtek átszexualizálttá válni, a főleg férfiakat célzó hirdetésekben pedig rajzok helyett a kor modelljeiről készült fotók tűntek fel.
Hatvanas évek és ami utána jött
A hatvanas évek szexuális forradalma ezt egyetlen pillanat alatt söpörte félre: megjelentek a miniszoknyák, a rövidre, vagy középhosszúra nyírt hajak, sokan elhagyták a melltartókat, az alacsony testsúly pedig minden korábbinál vágyottabbá vált. Meglepő módon ezzel egyidőben mindezek ellentéte is hódított, köszönhetően Marilyn Monroe-nak, aki filmjeivel a természetesen telt női test szépségét hirdette.
Ezt a nagy átalakulást a következő két évtized enyhítette, hiszen a nyugati országokban tömegével megjelenő edzőtermeknek, illetve az aerobic-láznak köszönhetően előtérbe került a sportos alkat, amihez rendszerint hosszú, dús haj párosult.
A kilencvenes évek a hatvanasok felé kacsintottak vissza: a vékony alkat még vágyottabbá vált, ezt pedig az első világhírű szupermodellek úton-útfélen feltűnő alakjai sulykolták a társadalom minden rétegébe.
A helyzet azóta szerencsére sokat változott: egyre inkább előtérbe kerültek olyan kampányok, amik a női test súlytól, vagy bőrhibáktól függetlenül meglévő szépségét hangsúlyozzák, kiemelve, hogy a testi változások normálisak, így egyre többen ismerik fel, hogy nem az irreális külső elvárásoknak kell megfelelni.
Sokszor maguk a fehérneműgyártók is tesznek azért, hogy ez a köztudatba kerüljön – ilyen a kényelmes, varrás nélküli melltartókat gyártó sloggi is, ami nem csak a termékeiben törekszik a nők életének jobbá tételére, hanem testpozitív kampányokkal segíti azok önelfogadását.