Kultúra

Nem fizet a tankerület, mégsem a Molnár Antal Zeneiskoláé az épület, amit a Freeszfe visszaadott

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Nem akar fizetni a tankerület.

A Damjanich utca 4. alatti épület hányatott sorsa továbbra sem rendeződik: az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a Belső-Pesti Tankerületi Központ, mely megnyerte az épület bérleti jogára kiírt pályázatot, és amely korábban a Molnár Antal Zeneiskola elhelyezésére is kötelezettséget vállalt, végül nem írta alá a bérleti szerződést. A polgármesteri hivatal szerint annak ellenére történt ez, hogy számos engedményt tettek a szerződéskötést elősegítendő: a tankerület korábbi, több tízmillió forintos tartozására részletfizetési kedvezményt engedélyeztek, a szerződéskötés határidejét a Tankerület kérésének megfelelően többször is módosították.

A Tankerület június 17-én kelt levelében arról tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a pályázatukban vállalt kötelezettség ellenére nem kívánnak bérleti díjat fizetni. Indoklásként egy olyan törvényre hivatkoznak, amely rájuk, illetve erre az ingatlanra nem vonatkozik. A Tankerület ezzel a lépésével megakadályozta, hogy a Molnár Antal Zeneiskola beköltözhessen az épületbe, hiszen pályázatával félrevezette az Önkormányzatot.Az Önkormányzat sajnálja és elítéli a Tankerületi Központ felelőtlen és átgondolatlan döntését, amelyet a bérleti szerződéstől való visszalépésnek tekint

– írja közleményében a polgármesteri hivatal hozzátéve, hogy felvették a kapcsolatot a pályázat második helyezettjével.

Emlékeztetőül: a Damjanich utca 4. szám alatti, nemrég felújított épület kulcsai februárban adta át Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester az akkor frissen alakult FreeSZFE Egyesület képviselőinek, akik akkori terveik szerint kulturális központot, és a modellváltás előtti SZFE szellemiségét átmentő intézményt terveztek létrehozni az épületben, amiért havi kétmillió forintot fizettek volna. Igen ám, de az ünnepélyes átadás után néhány órával a Molnár Antal Zeneiskola intézményvezetője, Szemendri Gábor közleményben adott hangot csalódásának, mondván, az épületet 2019-ben kimondottan a zeneiskola számára, zeneoktatási tevékenységre alkalmassá téve újíttatta fel az akkori önkormányzat, és bár a felújítás elkészült, ők sosem kapták meg az épületet, ezért a zeneiskola nyolc különböző telephelyen és bérházi lakásokban volt kénytelen működni.

A polgármester szerint ugyanakkor az épülettel kapcsolatos pályázatra a zeneiskola nem is jelentkezett, az a megállapodás pedig, amely az épületet a zeneiskolának ígérte, átláthatatlan és értelmezhetetlen, a kerületnek pedig a korábbi forráselvonások nyomán nem áll módjában ingyen rendelkezésre bocsátani az épületet. Hamarosan megszólalt a FreeSZFE Egyesület, és megdöbbenésének adott hangot, mondván, ők nem tudtak erről a megegyezésről és a zeneiskola helyzetéről, néhány nap gondolkodás után pedig közölték, nem költöznek be a nekik ítélt épületbe, lemondanak az elnyert használati jogról, és tovább keresik a helyüket. A zeneiskola hálájáról biztosította a FreeSZFE-t, majd májusban be is költöztek az épületbe annak ellenére, hogy a bérleti szerződés nem volt aláírva, Niedermüller Péter viszont hangsúlyozta, reméli, nemsokára az is meglesz. Amint látszik, ez nem történt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik