Kultúra

Ezeket a filmeket várjuk nagyon 2021-ben

2020 a nagy halasztások éve volt a filmiparban, így idén legalább másfél évnyi filmtermés fog ránk zúdulni a moziban, ha a járvány is engedi (ha pedig nem engedi, még mindig ott vannak a streamingszolgáltatók, amelyeken egyre több nagy cím landol). Nem csoda, hogy mi is alig győztünk válogatni a várható premierek között. Top 15-ös listánkra bekerültek nagy visszatérők és régóta lebegtetett folytatások is. Idén a horror, a vígjáték, a musical, az sci-fi és az elvont szerzői filmek rajongói is garantáltan találnak kedvükre valót, a cikkben időrendben tekintjük át az előttünk álló évet filmes szempontból.

Nomádok földje

Frances McDormand már visszatérő Coen-szereplőként beírta magát a filmtörténetbe, legutóbbi Oscar-díját  2018-ban kapta meg a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért, amelyben a gyászát dühbe, a dühét pedig lejárató kampányba fordító, mocskos szájú családanyát játszott. Könnyen megeshet, hogy idén jön a harmadik is, A nomádok földjét ugyanis az idei díjszezon legnagyobb esélyesei között tartják számon (persze már tavaly is tarolt, többek között a velencei filmfesztiválon). McDormand ezúttal is egy társadalom perifériájára sodródott outsidert alakít, egy olyan újkori nomádot, aki teljes vagyona elvesztése után lakókocsijával szeli át Amerikát. A Chloé Zhao rendezte dráma ereje már az előzetesből megcsapja az embert, és a beszámolók szerint a teljes film sem okoz csalódást. (Premier: február 25.)

Amerikába jöttem 2

Eddy Murphy 1988-as kultvígjátékának folytatását eredetileg tavaly nyáron mutatták volna be, majd ezt is idén tavaszra halasztották. De hát ez a bő fél év már tényleg igazán semmiség ahhoz képest, hogy a rajongóknak több mint három évtizedet kellett várni arra, hogy az Amerikába látogató Akeem koronaherceg kalandjai folytatódjanak. Az eredeti szereplők mellett feltűnik még a filmben Wesley Snipes, Tracy Morgan, Leslie Jones, KiKi Layne, sőt Murphy saját lánya, Bella Murphy is. Az előzetes alapján egyébként a film pont olyan hangulattal és színvilággal rendelkezik, mint az első része. Az viszont eléggé szembetűnő, hogy Murphy mintha alig öregedett volna a közel harminc év alatt. (Amerikai premier: március 5.)

Nincs idő meghalni

Az első nagy blockbuster, aminek premierjét keresztülhúzta a koronavírus. Év közben többször is tologatták, végül idén áprilisban láthatjuk majd Daniel Craig – minden bizonnyal – utolsó bevetését James Bondként. Ezúttal is feltűnik az előző részben gonoszkodó Chirtoph Waltz, de a főellenség most nem ő, hanem a Bond szívszerelmén bosszút állni tervező terroristavezér. Őt a pszichopata szerepekben általában brillírozó Rami Malek alakítja. Azzal mi már nagyon meg lennénk elégedve, ha a búcsú színvonala megütné a Craig MI6-belépőjét jelentő Casino Royale szintjét, majd áprilisban kiderül. Addig is találgathatjuk, hogy ki veszi át tőle a stafétát, és kéri ki legközelebb a vodka-martinit rázva, nem keverve. (Premier: április 21.)

Hang nélkül 2.

A 2021-es év több olyan filmet is hoz, amely az évek óta tartó horrorreneszánszt tűnik folytatni, és bízunk benne, hogy a Hang nélkül folytatása is ilyen lesz. A John KrasinskiEmily Blunt házaspár elviselhetetlen mennyiségű suspense-zel készült horrorja ugyanis annak idején nagy kedvencünk volt, és nagyon sajnálnánk, ha az ott felépített izgalmas világot elrontanák, vagy valami olcsó gagyira váltanák be az izgalmas rejtélyeket. A második rész a jelenlegi tervek szerint április 23-án érkezhet meg, és mivel ez még viszonylag kora tavasz, reméljük, hogy tényleg moziba is kerülhet majd. A szereplők maradnak a régiek, hozzájuk csatlakozik még Cillian Murphy és Djimon Hounsou, és az első előzetes alapján a film egyszerre folytatja majd az Abbott család küzdelmeinek elmesélését ebben a rémisztő világban, és mutatja meg, milyen volt, amikor ezek a hangérzékeny szörnyek megérkeztek a Földre. (Premier: április 22.)

Fekete Özvegy

Cate Shortland rendezésében a régóta esedékes különálló Fekete özvegy-mozi már 2020-ban megérkezett volna, ha… nem kell magyaráznom. Idén azonban vélhetőleg már nem lesz megállás, és Scarlett Johansson végre tényleg megkapja ezt a jutalomjátékot – legalábbis reméljük, hogy az lesz. A film itt is forgott minálunk, így némi Budapest-spottingra is alkalmas lesz, és a csúcs felé gyors lépésekkel menetelő Florence Pugh miatt is nagyon várjuk ezt a filmet, mely elvileg május elején érkezik a mozikba, ezzel elindítva a Marvel-univerzum úgynevezett negyedik fázisát, ami kétségkívül meghatározza majd a következő néhány év mozis felhozatalát. A sztoriról sokat nem tudni, de annyi sejthető, hogy kapunk némi képet arról, hogyan lett Natasha Romanoffból az, aki, miközben a Bosszúállók világa is tovább gazdagodik, itt például azzal, hogy mivel tevékenykedett Romanoff a Polgárháború és a Végtelen háború között eltelt időben. (Premier: május 6.)

Free Guy

Alapesetben nem igazán rengetné meg a világunkat egy ennyire tucat látványfilmnek ígérkező valami, de a Free Guy esetében az utóbbi években az ügyeletes viccesfiúvá avanzsált Ryan Reynolds is meggyőző, illetve a nála még sokkal viccesebb Taika Waititi szereplése is – azt meg már csak az ínyencek kedvéért jegyzem meg, hogy a Killing Eve zseniális Jodie Comerje is feltűnik majd a filmben. Shawn Levy akciófilmje egy nyakatekert ötletre alapoz, mely szerint hősünk, aki egy halálunalmas banki papírtologató, ráébred, hogy ő valójában egy megaméretű nyílt világú videojáték szabadon választható karaktere. A május 21-re ígért filmben ömlik majd a CGI és egyéb effektfolyam a vászonról, emellett ironikus-önreflektív humor és túltolt akció várható, csakúgy, mint egy olyan Deadpool-filmben, amit történetesen nem Deadpoolnak neveznek. (Premier: május 20.)

Szörnyella

A Disney élőszereplős remake-jei erősen kétesélyesen sikerültek az utóbbi években, és a 101 kiskutya Szörnyellájának előzménytörténetét is némi fenntartással kezeljük, csak az biztat, hogy mégiscsak Emma Stone a főszereplő, ami nagyon rosszat nem jelenthet. A film május végén érkezhet, és Szörnyella ifjú éveire koncentrál majd kicsit a Demóna vonalát követve, de hogy hozza-e majd a Demóna pszichologizáló, sötét hangulatát, az egyelőre rejtély. (Premier: május 27.)

In the Heights – New York peremén

A Broadwayt öt éve uraló, Amerikában komplett popkulturális őrületet kiváltó, és tavaly a Disney Pluson is nagyot taroló Hamiltonról mi is zengtünk már ódát.

Kapcsolódó
Egész Amerikát leigázták a rappelő alapító atyák
Obamától Harry hercegen át Julia Robertsig mindenki rajong az államalapításról szóló musicalért, amire a Disney is rávetette magát. De vajon mi a vonzereje a rappesített töriórának?

Az Amerika születését rapben bemutató musical egy csapásra a legnagyobb sztárok közé katapultálta szerzőjét, Lin-Manuel Mirandát, aki a zene és a szöveg megírása mellett a címszerepet is eljátszotta az eredeti változatban. Miranda azóta egy rakás filmben feltűnt, és sorra írja a betétdalokat a Disney-rajzfilmekbe, de egyik szívügye az volt, hogy tízévnyi próbálkozás után végre filmre vihessék első Broadway-musicaljét, az In the Heights – New York peremént. Ez végre sikerült neki, az eredetileg tavaly nyárra tervezett musicalt idén augusztusban mutatják be, ráadásul a kasszát robbantó Kőgazdag ázsiaiak óta nagyon felkapott Jon M. Chu rendezésében. A sztori a New York főleg latinók által lakott negyedében, Washington Heightsban játszódik, ahol szerelem, dráma, konfliktusok is vannak. De a lényeg, hogy mindehhez az alaplüktetést ismét a hiphop adja. (Premier: augusztus 19.)

Space Jam: A New Legacy

Kosárlabda szempontjából a karanténokkal megspékelt tavalyi évet ismét Michael Jordan uralta. Ehhez még csak vissza sem kellett igazán térnie, a sportra kiéhezett közönség így is rommá nézte a Last Dance című dokusorozatot, ami Jordan utolsó bajnoki címét mutatja be a Chicago Bullsszal.

Kapcsolódó
Michael Jordannek Tapsi Hapsi segített újra bajnokká válni
A Space Jam tökéletes betetőzése volt az imidzsépítésnek, ráadásul Jordan a forgatás alatt hozta formába magát, hogy a visszatérése után ismét a csúcsra törhessen.

Az idei viszont LeBron James egyértelműen éve lesz, aki nemcsak a pályán lépett Jordan nyomdokaiba, de a filmvásznon is: sztársága szintjét bizonyítja, hogy végül köré épül a 25 éve bemutatott Space Jam folytatása, vagyis inkább rebootja. Tapsi Hapsi és a Looney Tunes többi ikonja ezúttal is előkerülnek majd, de állítólag James és fia olyan Warner-figurákkal is találkozik majd, mint a Jim Carrey-féle Maszk, a Harry Potter-filmek szereplői vagy Pennywise, a gyerekgyilkos bohóc. Az mindenképpen biztató, hogy James jobb színész mint Jordan, de kérdés, hogy az eredeti bugyuta báját mennyire sikerült majd átmenteni a hiperrealisztikus CGI-jal kibélelt 21. századba. (Premier: július 15.)

Dűne

Aki látta a Jodorowsky Dűnéje című zseniális doksit, az tudja: a Dűne már azzal beírta magát a filmtörténetbe, hogy az adaptálására tett első kísérlet monumentális és termékeny kudarcba fulladt a 70-es években, mielőtt még a forgatásra sor kerülhetett volna. Aztán jött David Lynch kultikussá vált, de sokak által gyűlölt feldolgozása, végül hosszú évtizedek után korunk egyik sztárrendezője, Denis Villeneuve mert hozzányúlni Frank Herbert elátkozott sci-fi klasszikusához. Elképesztő sztárgárdát szedett össze, de a végeredmény inkább azon fog múlni, mennyire sikerül megteremteni az egyszerre futurisztikus és archaikus űropera-világot. Villeneuve határozottan állítja, hogy messze a Dűne az eddigi legjobban sikerült munkája, így a várakozások minden szempontból hatalmasak a Magyarországon forgatott blockbusterrel szemben. Ezen az sem változtat, hogy a rendező közben alaposan berágott a Warner Bros.-ra, amiért úgy döntöttek, párhuzamosan mutatják be a filmet a mozikban és az HBO Maxon. (Premier: szeptember 30.)

Elvis

Kifejezetten találó, hogy a csillogó ruhákat kedvelő Elvisről épp a Moulin Rouge és A nagy Gatsby rendezője forgat filmet, Baz Luhrmannt és a rock and roll királyát ugyanis az isten is egymásnak teremtette. A túlburjánzó stílusú ausztrál filmesnél kevesen képesek jobban megragadni a showbiznisz egyszerre nevetséges és varázslatos teatralitását, aminek Elvis az egyik halhatatlan figurájává és részben áldozatává vált. A legendás énekest Austin Butler alakítja, a pályáját egyengető Tom Parker ezredest pedig Tom Hanks, aki a forgatás során kapta el feleségével együtt a koronavírust tavaly Ausztráliában. Ősszel aztán folytatódhattak a munkálatok, így az idén novemberi bemutató tarthatónak tűnik, ha a pandémia is úgy akarja. (Amerikai premier: november 5.)

West Side Story

Egy Broadway-klasszikus, ami már 2020 karácsonyát kellett volna romantikussá és könnyessé tegye, ám jó lesz az idén is. Ráadásul a Rómeó és Júliát modellező West Side Story filmfeldolgozását nem más, mint Steven Spielberg rendezi, a főszerepekben pedig Rita Moreno és Ansel Elgort szerepel majd mint két ellenséges New York-i banda egymásba bolonduló tagjai. ’50-es évek retro hangulat és az ezzel járó fenséges díszlet és jelmez csak hab lesz a tortán. (Premier: december 9.)

Mátrix 4

A Watchowski testvérek, pontosabban a testvér pár egyik fele, Lana Watchowski húsz év után végre jóváteheti, amit a gyengécske második, és a borzalmas harmadik résszel követett el az ezredforduló legnagyobb kultfilmje, a Mátrix ellen, ami egy teljes generáció számára fektette le annak idején kúlság törvényeit (hosszú bőrkabát és éjszaka napszemüveg azóta is alap). Persze a hatalmas kudarc lehetősége is benne rejlik a projektben, de az biztató, hogy a John Wick-filmekkel újra akciósztárrá váló Keanu Reeves visszatér, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ő évtizedeken át szkeptikus volt, és végül a forgatókönyv győzte meg a folytatásról. Mondani sem kell, hogy a cyberpunk téma azóta csak még aktuálisabbá vált. (Amerikai premier: december 22.)

The French Dispatch

Frances McDormand, Timothée Chalamet, Benicio del Toro, Léa Seydoux, Tilda Swinton, Owen Wilson, Saorsie Ronan, Liev Schreiber, Edward Norton, Elisabeth Moss, Willem Dafoe, Adrien Brody, Anjelica Huston, Bill Murray… és akkor itt abbahagyjuk, mert egy szuszra képtelenség volna felsorolni Wes Anderson új filmjének, a The French Dispatchnek sztárgárdáját. Ez a névsor már önmagában elég volna ahhoz, hogy a film helyet kapjon a várós listánkon, de az előzetes alapján ráadásul a The French Dispatch tökéletesen hozza a jellegzetes andersoni hangulatot is, jó adag nosztalgiába, iróniába és melankóliába fojtva szövevényes bűnügyi történetét. Eredetileg tavaly debütált volna a cannes-i filmfesztiválon, amit végül le kellett fújni. Reméljük, idén már láthatjuk valamilyen formában. (Premier: még nincs dátum)

Soggy Bottom

Premierdátum még nincs megjelölve, de jó esély van rá, hogy Wes Anderson mellett az amerikai független film másik fontos Andersonja, Paul Thomas is kijöhet egy filmmel idén. A Soggy Bottomról egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy kaliforniai kamaszfiúról szól, aki a 70-es évek egyik ismert gyerekszínészévé válik. A főhőst a rendező filmjeiben haláláig rendszeresen feltűnő Philip Seymour Hoffman fia, Cooper Hoffman alakítja, de mellette játszik benne Bradley Cooper, Alana Haim és a Safdie-fivérek egyik tagja, Benny Safdie is. Egyéb részletek még nem ismertek, de Paul Thomas Andersonnál úgysem a sztori, hanem az elbeszélés módja számít. A Boogie Nights, a Magnólia, a Vérző olaj és Fantomszál rendezőjének így minden egyes filmje eseményszámba megy, így a Soggy Bottomra is érdemes lesz odafigyelni. (Premier: még nincs dátum)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik