Kultúra ismeretlen budapest

Óriási lakóház nyomja majd agyon Budapest századforduló óta működő Zsolnay-csempés húsboltját

A Google Street View felvétele, és a Biggeorge látványterve
A Google Street View felvétele, és a Biggeorge látványterve
A projekt munkálatai akár már idén megindulhatnak, így Budapest újabb értékes épülete kerül a profitmaximalizálás csapdájába.

Az elmúlt napokban a fővárosi épített örökséget több csapás érte: egy kormányközeli körökhöz kapcsolódó vállalkozó tett lépéseket azért, hogy folytathassa a világörökségi panoráma részét képező Várkert rakpart 17. tetején folyó, az építési engedélytől eltérő ráépítését, majd az erzsébetvárosi önkormányzat illetékeseinek egy éve folyó hallgatása után szinte véletlenül derült ki, hogy tizenkét szobás minihotel kerül a nemcsak Wichmann Tamás legendás kocsmájának, de a századforduló után a magyar teozófusoknak, a forradalom előtti évtizedben pedig a magyar kártya atyjának is otthont adó Kazinczy utca 55. helyére.

Kapcsolódó
Lebontják a magyar kártya szülőházát, Wichmann legendás kocsmájának épületét, a szálak NER-közelbe vezetnek
A Zsidónegyed egyik legidősebb, apró házának helyén tizenkét szobás minihotel emelkedik majd ki a földből.

A sor ezzel még nem ért véget: az Ittlakunk értesülései szerint december 31-én bezárt, majd a közeli Balázs Béla utcába költözött a főváros legidősebb, folyamatosan működő húsboltja, a vendégeket 1903 óta kiszolgáló Mester utcai Brauch-üzlet, helyére pedig modern lakóház épül.

A 2001 óta műemléki védettséget élvező apró műemléképület (Mester utca 29.) megmarad ugyan, a Brauchok egykori húsüzeme (Mester utca 31.) azonban a következő hónapokban biztosan eltűnik.

A magyarországi építésügyi tájékoztatási rendszer (ÉTDR) szerint 2018 augusztusában az épület általános, illetve örökségvédelmi építési engedélyezési eljárása is megindult, 2019. március 22-én pedig zöld utat kapott a Spirit Residence nevet viselő projekt, ami a feltöltött homlokzati látványterv szerint ezt az épületet pottyantja majd a Nagykörúttól dél felé nyújtózó utcába:

A Mester utca 29-31. alatti leendő társasház terve.
ÉTDR A leendő társasház terve.

A 3422 négyzetméteres telken megvalósuló, kétszáztizenkét, 28-99 négyzetméter közti alapterületű lakást magában foglaló beépítés a hatályos kerületi jogszabályoknak köszönhetően maximum 21 méter magasságig törhet (ezzel illeszkedve as szomszédos épületekhez), a Likőr utca felől is megközelíthető épület alatt pedig – a leadott helyszínrajz szerint – egy 153 autót elnyelő, kétszintes mélygarázs valósul majd meg.

A húsbolt épületének 2001 óta tartó műemléki védelme nemcsak a falakra, de a berendezésre is kiterjed, hiszen a kifejezetten a bolt részére gyártott polcok, kiegészítők, illetve a megnyitással egy időben felhelyezett, zöld-fehér virágmintás, disznók, illetve feldolgozott termékek képét is őrző Zsolnay-csempék – melyek a világhírű pécsi vállalat korábban általunk is bemutatott, épp száz éven át működött zuglói gyárában készültek – a megnyitás óta megállás nélkül helytállnak, ez pedig egyetlen másik boltról sem mondható el a városban, noha hasonló csempéket két másik, egykor húsüzletnek otthont adó helyiség is őriz.

Galéria
A Mester utcai húsbolt részlete

 

Egyikük, a Villeroy & Boch-csempéket kapott Brauch-mintabolt (Fővám tér 2.) ma egy Burger Kingnek ad otthont, az újpesti, szintén Zsolnay-díszeket viselő apróság pedig egy kézműves nápolyiüzemet rejt.

Galéria
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
A Fővám tér 2. alatti Brauch-mintabolt csempeképeinek részlete

Száztizenhét év

A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, Dr. Gönczi Ambrus a PestBudán megjelent cikke szerint az 1899-ben kolbász- és szalámigyárat alapító, Bécsben, majd Németországban tanult és dolgozott id. Brauch Ferenc saját korában a szakma egyik legfontosabb alakja volt, üzemében pedig élőállatok tartására, illetve azok feldolgozásának minden lépésére volt lehetőség, így az egyszintes házak egyszerre működtek vágóhídként, hentesüzemként, illetve boltként.

Budapest régi képeken / Facebook

A gyárát és ötödik üzletét 1903-ban a Mester utcában megnyitó, ekkor csak 35 éves férfi nem véletlenül választotta ezt a telket, hiszen közel feküdt a fővárosi húsipar legfontosabb épületegyütteseihez: a nemrég nyom nélkül eltüntetett Közvágóhídhoz, illetve azt körülvevő Marhavágóhídhoz, a Sertés- és lóvágóhídhoz, valamint a Fővám téren álló Központi Vásárcsarnokhoz, aminek falai közt Brauch elsőként tűnt fel a húskereskedők közül.

Pest-Buda Aukciósház

A harmincas évekre Brauch Ferenc a fővárosi húsipar legfontosabb alakjává vált. Számtalan pozíciót töltött be a különböző szakmai szervezetekben, a második világháborút követően azonban az államosítási hullám nyilvánvalóan a családot is elérte: a bolthálózat a Budapesti Húsipari Vállalat kezébe került, a Mester utca 29-31. pedig előbb az Üzemélelmezési Vállalat, majd 1953-tól a Gyermekélelmezési Vállalat otthona lett.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

A család jó részét vidékre száműzték: a cégalapítót és feleségét Bodrogkisfaludra, míg fiát, Károly Ferencet Bodrogkeresztúrra költöztették. A két generáció 1953-ban Gödön újra egyesülhetett, az ekkor nyolcvanöt éves Brauch pedig élete utolsó tíz évében távolról még végignézhette, ahogyan birodalmának utolsó darabjai is szétforgácsolódnak.

Gyökeres változás

A kiköltöző húsbolt munkatársai szerint az ingatlanfejlesztő felújítja és restaurálja az üzlet berendezését, így a műemléket nyilvánvalóan nem radírozzák ki a városból – felmerül azonban a kérdés, hogy a megoldás mennyire működőképes, hiszen az óriási társasház méreteivel zárójelbe teszi, sőt lényegtelen, kényszerből megőrzendő aprósággá változtatja az üzletet.

A változás annak fényében főként szomorú, hogy ezzel az utcában ezután már csak egy földszintes épület marad, pedig a XX. század első éveiben ide is begyűrűző bérházépítési lázat csodával határos módon megúszó, csendes kisvárosok századfordulós városnegyedeinek képét idéző épületekre igenis szükség van ahhoz, hogy Budapest megtartsa az egyedülálló sokszínűségét.

A műemléki védettséget kapott vagy azt érdemlő épületekkel való hasonló bánásmód egyáltalán nem újdonság: az elmúlt években a kis híján elpusztított műemlékvédelem miatt vizuális környezetszennyezésként születhetett újjá a hosszú időn át, a részleges összeomlásig bomlani hagyott Király utca 40., válhatott furcsa öszvérré a virágfüzéres házként emlegetett Baross utca 40. (a projekt lépéseiről, illetve a nyilvánvalóan tudatos pusztítás állomásairól korábban több cikkben írtunk), valamint kerülhetett a megsemmisülés szélére az Andrássy úttól mindössze néhány lépésnyire álló, egykor szanatóriumként, majd kórházként működött Benczúr utca 4.

Kapcsolódó
Furcsa öszvérré változik a Palotanegyed egyik legidősebb lakóháza
A közel két éve visszavont építési engedélyt nemrég újra megkapott épület tökéletesen mutatja: Magyarországon nem működik jól a műemlékvédelem.

A Spirit Residence mögött a Nagygyörgy Tibor által vezetett Biggeorge Holding áll, ami az elmúlt évtizedben számos ingatlanbefektetést vitt végig, köztük a Szervita téri templomhoz kapcsolódó, nemrég elkészült Emerald Residence-t, a Sasad Liget lakóparkot, a 37 luxuslakást rejtő Garibaldi 4-et, az Audi győri logisztikai parkját, de a védett részek kivételével teljesen eltűnt Óbudai Szeszgyár területén születő Waterfront City is hozzájuk kötődik.

A sikert a 2018 nyarán megvásárolt Mester utcai épület, illetve utódja esetében sem bízzák a véletlenre, hiszen a cég oldalán a következő ambiciózus PR-szöveg olvasható:

A Spirit Residence lakásainak célja a szerethető, emberközeli miliő megteremtése egy a Nagykörúthoz közeli, kiváló közlekedéssel ellátott területen, a Mester utcában. Tervezéskor nagy hangsúlyt fektettünk a fiatalos, könnyed, kényelmes belsőre, amely illeszkedik a megújuló IX. kerületben lévő épületek stílusához. A Spirit Residence a kényelmes, minőségi otthonok kialakítása mellett, minimál épület-megjelenéssel, egyéb szempontokat is szem előtt tartva épül: A földszinten üzlethelyiségek, irodafunkcióra is alkalmas helyiségek kerülnek kialakításra. Az épületek egy belső udvart ölelnek körül, mely felé kertkapcsolatos lakások is épülnek. 2 szintes teremgarázs biztosít parkolási lehetőséget. A felső emeleti lakások mindegyikéhez nagy terasz kapcsolódik.

A terv sikerre vitelében a műemlékvédelem eltörlése mellett az is sokat segített, hogy az építésügyi jogköröket a kerületi önkormányzatokról, illetve a fővárosról 2020. március 1-jei hatállyal a kormányhivatalokra ruházták át, így egy-egy fejlesztés megvalósulását a 2019-es önkormányzati választás után az ellenzéki vezetésű fővárosi kerületeknek, illetve a főpolgármesteri székbe került Karácsony Gergelynek és munkatársainak legtöbbször semmi esélye sincs elkaszálni vagy legalább lelassítani. Kivéve, ha például fakivágást kell engedélyezni a területen, ennek megtagadása ugyanis egyelőre hatékony megoldásnak látszik a problémára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik