Kultúra ismeretlen budapest

Környezetébe illeszkedő fejlesztést is kaphatott volna a Radetzky-laktanya

3h Építésziroda / Bem Projekt
3h Építésziroda / Bem Projekt
A közel húsz éven át a lebontás által fenyegetett Bem téri együttes jó része mára eltűnt, hogy egy túlépített irodaháznak és szállodának adja át a helyét. Lehetett volna azonban másként.

A fővárosi épített örökség elmúlt években történt változásai tucatnyi botrányt, vitát és állóháborút okoztak a különböző szakmai és civil fórumokon, egy ügy azonban több mint egy évtizeden át foglalkoztatta a közvéleményt: a Bem téri Radetzky-laktanyáé, aminek az elmúlt hónapokban folyt részleges bontása után rövidesen megkezdődik a szállodává és irodaházzá alakítása.

Az épület történetének elmúlt bő száznyolcvan éve nem volt mentes a furcsa fordulatoktól: a  reformkor utolsó évtizedében, 1842-re megszületett, néhány évvel később kincstári sütődével bővített gabonaraktár már az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alatt látott harcoló katonákat, hiszen rövid időre császári lőszerraktárrá vált, majd fél évszázaddal később magok helyett már katonáknak adott otthont, miután egy 1897-es, Benedicty József tervei szerinti nagy átépítés után kaszárnyává vált.

Az épület ekkor vette fel a végleges nevét:

Radetzky-laktanya néven vált a budai Duna-part megkerülhetetlen részévé.

A mai Hadtörténeti Múzeum akkor Nádor- (eredetileg Ferdinánd-) laktanyaként emlegetett épületéből leköltöző katonák nem a századforduló katonai épületeiben megszokott terekkel szembesültek, hiszen sem míves főlépcsőházat, sem reprezentatív tereket – köztük báltermet –  nem találhattak az óriásban, ami az első világháború éveiben hadikórháznak, a Tanácsköztársaság bukása után pedig egy rövid életű börtönnek is otthont adott.

A falak közt épp száz évvel ezelőtt tűz is pusztított, aminek megfékezése több tűzoltó életébe került, a laktanya azonban nem szenvedett súlyos sérüléseket.

Budapest német megszállása alatt a Gestapo, azt követően pedig a Nyilaskeresztes Párt önkéntesekből álló paramilitáris alakulata, a Halálfejes Légió fészkelte be magát ide. Mindkét csoport kihallgatásokra, illetve börtönként használta az épületet, a nyilasok azonban zsidókat és zsidómentőket is beszállítottak – Raoul Wallenberg is többször járt itt –, akik közül sokan már sosem térhettek vissza a szabadságba.

Mapire Részlet Buda 1873-es térképéről – a tér itt még az Élelemtár tér nevet viselte –, amin a mai Külügyminisztérium helyén állt Királyi ágyraktár, illetve a Ganz-gyár egy része is látszik

Békét a kommunista hatalomátvételt követő évek sem hoztak, hiszen 1949-től az Államvédelmi Hatóság, 1957-től pedig a Munkásőrség költözött a falak közé. A forradalmi események egyik fontos helyszínének számító Bem térre néző, a Kádár-korban részben általános iskolaként hasznosított épület 1991-ben a Magyar Demokrata Fórum (MDF) fővárosi központja lett, pénzügyi problémák miatt négy évvel később azonban már csak bérlőként használhatták azt – írja az épület történetét összefoglaló HVG.

A párt 2001-es kiköltözése után a ház részben irodaépületté vált, tizenöt évvel ezelőtt azonban magántulajdonba került, és ezzel párhuzamosan megindult a védetté nyilvánítása.

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Városrendezési és Építészeti Osztályának fényképei Az épület a Bem tér felől 1959-ben, oromzatán vörös csillaggal – ekkor a Munkásőrségnek adott otthont

Az egykori laktanya állapota ekkor már szörnyű volt – átfogó felújításokra hosszú ideje került sor –, jövője pedig épp ezért bizonytalanná vált. Erre a Verseny Ingatlanforgalmazó Kft., majd az Európa Ingatlan Alap által megvalósítani kívánt, a 2007-ben kiírt tervpályázaton győztes terv is ráerősített, ami nem tartotta szem előtt az akkorra már ideiglenes védettséget kapott épületegyüttes legfontosabb értékét: a városszövetbe simulást, illetve a Duna felé néző főhomlokzatot.

Az egy évvel ezelőtt elhunyt Turányi Gábor és fia, Turányi Bence (T2.a Architects) jegyezte munkák a már álló épületek egy részének – így a tér felé néző főhomlokzat, illetve az egykori magtár arcának – megtartásával, üveg- és aranyozott fémfelületekkel a járókelők felé néző irodaterekkel, illetve négyszintes mélygarázzsal számoltak:

Galéria
T2.a Építésziroda / Építészfórum

A terveken jól látszott, hogy az alkotók a lehető legtöbb funkciót, illetve hasznos területet próbálták a patkó alakú belső udvar köré rendezni, a megmaradó részek pedig csak azt az érzést lettek volna hivatottak elősegíteni, hogy az emberek ne érezzék úgy: elveszett a városkép egy, annak régóta fontos részét képező darabja.

A 2011-ben megszerzett műemléki státusz, valamint a sajtóban megjelent tervek okozta vita végül olyan hullámot generált, ami elsöpörte a projektet, az pedig az Európa Ingatlan Alap kezében – köszönhetően talán a gazdasági válságnak – nem is támadt fel többé.

T2.a Építésziroda / Építészfórum

2016-ban a szlovák gyökerű HB Reavis csoport lett a tulajdonos, ami szintén a Turányi-féle tervek megvalósítását tűzte ki célul, sőt, a műemléki státusz ellenére bontási és építési engedélyt is kapott. A munkák rövidesen elindultak, a szakma, illetve a civilek tiltakozása azonban itt is elérte a célját – olyannyira, hogy a Kormányhivatal az eredeti állapot visszaállítására kötelezte a befektetőt, aki ezt nem kívánta megtenni, így az ügy egyre magasabb szintű bírósági fórumok elé került, majd 2018-ban megegyezéssel zárult.

A HB Reavis végül nem folytatta a bontást és építést, sőt, eladta a tömböt a Blue Urban Elegantnak, ami mögött a HVG információi szerint akkor Wáberer György, illetve a Market Zrt. alapítója, Scheer Sándor állt. A változást a műemléki védelem eltörlése – erről egy héttel 2018 karácsonya előtt a Magyar Közlöny adott hírt –, majd egy új terv megjelenése követte:

a 3h Építésziroda a főhomlokzat megőrzésével, valamint egykori díszeinek visszahelyezésével százharminc szobás hotelt, illetve irodaházat álmodott meg a területre.

Galéria

A Property Market által egy évvel ezelőtt megkezdett munkákat egy 2020. augusztusi, szűkszavú kormányrendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánították, számtalan ponton megkönnyítve a megvalósulás útját – ez pedig egyáltalán nem tett jót a projektnek.

A védettség hiánya miatt akár az egész épület is bontható lehetett volna, a homlokzat azonban az 1956-os események során annyira fontos háttérré vált, hogy ennek, illetve az eredeti épület egy rövid szakaszának megőrzését a két tervező, Gunther Zsolt és Csillag Katalin fontosnak tartotta.

A dunai látkép azonban jócskán megváltozik, sőt a változás a pesti és a budai oldalról nézve egyaránt színpadi kulisszává degradálja az egykori laktanyát:

3h Építésziroda / Bem Projekt

Öröm, hogy egy csupasz homlokzatnál jóval több marad meg az eredeti struktúrából, az első öt tengely mögött azonban attól, illetve környezetétől egyaránt erősen elütő modern iroda- és szállodatér születik.

A projektnek persze vannak jó részei: a Market Property vezetője, Dr. Schranz Mihály az Építészfórumnak arról beszélt, hogy

az új épületben egy fedett, átriumos átjáró születik majd, ami már az 1937-es rendezési tervben is feltűnt,

ezt pedig boltokkal és vendéglátóhelyekkel szeretnék megtölteni.

Ez kitűnő ötlet, hiszen égető szükség van arra, hogy az elmúlt száznyolcvan évben a környékbe funkcióját tekintve szervesen beépülni nem képes, szabadon járható átjáróval sosem rendelkező épületet valamilyen módon végre bekapcsolják a város vérkeringésébe, a közel három évnyi tervezés után megszületett, harsogó arcú, fénylő új struktúra azonban – a Turányi-féle látványtervekhez hasonlóan – itt is elidegenítően hat, és meg sem próbál kommunikálni a két világháború közti épületeket egymás mellett felsorakoztató, keskeny Bem József utcával, illetve a Fekete Sas utcai modern iroda- és lakóházakkal, sőt optikailag megpróbál föléjük emelkedni.

Google A terület képe 2019 nyarán, a Bem József utca felől – ennek az együttesnek ma már csak a fehér vonaltól jobbra eső része áll

Mikor lesz kész?

A munkálatok 20-22 hónapon át tartanak, így a végső átadásra legkorábban 2023 őszén kerülhet sor.

A középfolyosós alaprajzú, kis alapterületű helyiségekkel teli, mára eltűnt épületrész, illetve az egykori magtár a XXI. században persze nem lett volna jól hasznosítható, teljes eltűnése, illetve egy, a lehetőségeket maximálisan kihasználó, háromszintes, négyszáz autót befogadni képes mélygarázsra épülő monstrummal való helyettesítése azonban egyértelműen túllő a célon.

Az Építészfórum vonatkozó interjújából kiderül, hogy Gunther szerint

a jelen kornak is meg kell jelennie a felújításokban, és ehhez Pannonhalma esete is jelentősen hozzájárulhatott Magyarországon,

a két projekt közt azonban óriási a különbség, hiszen amíg a John Pawson által tervezett, Gunther által irányított pannonhalmi munkálatok elsőrangú, értő és érzékeny modernizációt hajtottak végre a belső terekben, addig a Duna-parti beruházás szinte ráerőszakolja magát a környékre.

A tervező hozzátette: a megmozgatott homlokzat célja a szomszéd épületek egymástól elütő léptékére való reflektálás volt, de egy ponton a lebontott részek ablakainak ritmusát is felveszik, emlékeztetve a több mint százhúsz évig változatlan állapotra – ezt a visszakacsintást, a kommunikációra való vágyat a látványtervek ugyanakkor nem tükrözik, ellentétben több, a területre korábban született pályaművel, köztük a 2007-2008-as, Turányi Gábor és Bence győzelmével zárult meghívásos tervpályázaton II. díjjal elismert munkával.

Az akkor még az MCXVI Építészműtermet erősítő Borsay Attila is a tér felé néző épület megtartásával, illetve a mögötte lévő területek teljes bontásával számolt, a zöldtetős, négy helyett két szintnyi mélygarázzsal tervezett utód azonban a bejutó fény mennyiségét maximálizáló szalagablakaival a lehető legkisebb hatást próbálta volna kifejteni a környékre úgy, hogy az A kategóriás irodaházak iránt támasztott elvárások is teljesüljenek.

A főhomlokzat magastetejének plusz két szintre, illetve lapostetőre való cseréje már a tér felől jelezte volna a mellékutcákba lépve feltáruló új, ötemeletes épületrészeket, amik két parkosított udvart zártak volna körbe, míg a tetőn az épületben dolgozók pihenőtereit alakította volna ki.

A terv jó példát mutat arra, hogy a kortárs nagyvárosi beépítések is képesek tisztelni a környezetüket, ehhez azonban az is kell, hogy a tervező ne kortárs óriásszoborként tekintsen a saját munkájára, és ne akarjon feltétlenül figyelmet magára vonó nyomot hagyni egy nagyváros közepén.

Az ideális megoldás persze a magtár, illetve az egykori laktanya megtartása lett volna, két jókora probléma azonban gátját szabta volna a törekvésnek: a felújítás gazdasági szempontból soha meg nem térülő vállalkozássá tette volna a projektet, élettel való megtöltése pedig jóval nagyobb küzdelmet kívánt volna meg a tulajdonostól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik