Kultúra

Így kerül fel egy lány a SugarDaddy oldalra

Az indok: „Az az igazság, hogy végeztem a szerelemmel, mert semmi jót nem hozott az életembe.” Matiné a cukorvilágból.
Korábban a témában:

Kinga egy kis baranyai faluból származik, tizennégy éves koráig élt ott. Aztán szétszakadt a családja, és hol ennél, hol annál lakott. Korán kezdett a fiúkkal foglalkozni, bár nem sok örömét lelte változatos szerelmi életében. Míg egyszer csak egy magánbölcsiben bele nem bolondult az egyik apukába.

Elég pocsék gyermekkorom volt. A szüleim akkor mentek szét, mikor hatodikba jártam. Leginkább arra emlékszem, hogy marták egymást. Apám munkanélküli volt, alkalmi melókkal keresett pénzt, de azt is elitta. Anyám tartott el minket, neki biztos állása volt a szomszéd falu postahivatalánál, amíg be nem zárták a postát. Utána egy ideig bejárt Pécsre dolgozni, de ehhez hajnalban kellett kelnie és este ért haza, így se velem, se a háztartással nem tudott foglalkozni, apám pedig azt gondolta, hogy ez mind az ő dolga lenne.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Megkönnyebbültem, amikor anyám bejelentette, hogy ő elválik és beköltözik Pécsre, mert azt hittem, engem is visz magával, de az albérletbe nem vihetett, így apámnál maradtam. El lehet képzelni, hogy az ő állapota napról napra rosszabb lett, teljesen elhagyta magát. Anyám nekem mindig adott pénzt, ha találkoztunk, de apám azt is elszedte tőlem, már ha nem sikerült jól eldugnom valahová.

Anyai nagyanyám könyörült meg rajtam, amikor egyszer eljött látogatóba és látta, hogy kinőtt ruhákban járok, teljesen lesoványodtam és a szomszédok gondoskodnak rólam, amikor éppen eszükbe jut. Nem mintha apám bánta volna, hogy magával visz, egyáltalán nem törődött már akkor se velem, se senki mással. A nagyi egy másik faluban lakott, neki sem volt éppen sok pénze, de azt legalább okosan beosztotta. Igen spórolós volt, ha anyám adott nekem néhány forintot, elvárta, hogy az egészet átadjam neki, és csak néha engedte, hogy vegyek magamnak valamit. De törődött velem, ellenőrizte, hogy elkészítem-e a házi feladatot és minden vasárnap elvitt templomba: az volt a legfontosabb.

Anyám akkoriban összeköltözött egy özvegyemberrel, akinek saját háza volt, és valahogy meggyőzte, hogy engem is magához vegyen. Tizennégy éves voltam ekkor. Nagyon örültem, hogy Pécsre kerülök és ott járhatok iskolába: azt választottam, hogy dajkának tanulok, hiszen nagyon szeretem a gyerekeket és mindig könnyen megtalálom velük a hangot. Ráadásul úgy tudtam, hogy erre a szakmára mindig szükség van, nem leszek munkanélküli: ha nem állami bölcsiben, oviban dolgozom, akkor még ott van a sok családi napközi, meg lehetek babysitter.

Jól is indult az új életem, csak egy bajom volt: anyám élettársának a fia. Ő három évvel volt idősebb nálam, és vele meg kellett osztanom a szobát. Ártatlan voltam ahhoz, hogy ebben bármi rosszat lássak, azt hittem, majd a kishúgaként bánik velem, de sajnos nem így lett. Egyrészt utálta, hogy osztoznia kell a szobáján és a dolgain, másrészt állandóan fogdosott. Akkor kezdett nőni a mellem, egyébként mindig is vézna lány voltam, de hirtelen nőiesebb lettem, és ezt nem csak ő vette észre. Az iskolában nem voltak fiúk, de a mostohabátyám haverjai sokat jártak át hozzánk, és olyankor mindig ugrattak, meg tulajdonképpen számukra szabad préda voltam.

Szerencsére nem erőszakoltak meg, olyan messzire nem mertek elmenni, de nagyon gyakran fogdostak, egyszerre többen is. Voltak durvábbak közöttük, volt, aki meg finomabban csinálta, de amikor többen is összeverődtek, még az is bedurvult, aki kettesben normálisan viselkedett.

Amikor anyámnak szóltam, csak megvonta a vállát. Szerinte a fiúk már csak ilyenek, csinos lány vagyok, és inkább használjam ki, hogy ennyire tetszem nekik. Válasszak ki egyet, a többi majd tiszteletben tart, ha annak az egynek a hivatalos csaja leszek. Persze az a legjobb, ha a vezért választom, akkor leszek biztonságban.

Könnyű volt kitalálni, ki a vezér: nem a mostohabátyám, hanem egy nála magasabb és izmosabb srác. Amikor úgy alakult, hogy kettesben maradtam vele, megkértem, hogy védjen meg a többiektől, hiszen nekem csak ő tetszik. Ha ő megtiltaná a többieknek, hogy hozzám nyúljanak, biztos hallgatnának rá. Anyámnak igaza lett, a srácnak jólesett, hogy hozzá fordultam és bíztam benne, de ennek az lett az ára, hogy le kellett feküdnöm vele. Ő akkor már tizennyolc volt és dolgozott. Az apja műhelyében tanulta a szakmát, saját motorral járt és nagyon menőnek gondolta magát.

Nem szerettem, nem is kívántam. Kellemetlen testszaga volt, soha nem bírtam megszokni. De legalább senki más nem nyúlt hozzám, amíg vele jártam. Anyám a saját nőgyógyászával íratott fel tablettát. A srác egyébként nem volt velem durva, de igazán gyengéd sem. Szerencsére nagyon hamar végzett mindig, velem nem is foglalkozott, csak döfködött párat és elélvezett. Mindig megkönnyebbültem, ha túlestem a dolgon.

Aztán anyám összeveszett az élettársával és nem volt maradásunk. Hirtelenjében anyám egyik barátnőjéhez költöztünk, aki egyedül élt egy kétszobás lakásban. Sok macskája volt, és nem szeretett takarítani. Anyám nem sokkal később megint összejött valami pasival és azzal bútorozott össze. A barátnő engedte, hogy tovább lakjak nála, de el kellett kezdenem dolgozni. Iskola után meg hétvégenként gyerekekre vigyáztam. Ez jó volt, végre úgy éreztem, hogy nemcsak hánykolódom ide-oda, hanem kezd jól alakulni az életem.

A bandavezér már szerencsére a múlté volt: amikor elköltöztem a környékről, békében elváltunk egymástól. Megismerkedtem egy fiúval, aki az egyik belvárosi kávézóban dolgozott. Tizenhat évesen ő volt az első, aki törődött velem. A szülei sokat voltak távol, így amikor éppen volt egy kis időm, feljárhattam hozzá, ilyenkor persze szexre is sor került. Ő sokkal kedvesebben bánt velem, mint az előző pasim, és jó illata volt (kávé és édesség), de neki is az volt a fontos, hogy mihamarabb elélvezzen. Ennek ellenére szerettem vele lenni, ha nem is szerettem belé.

Aztán anyám egyszer csak lelépett egy külföldivel. Valami dán vagy norvég turista volt, egy szórakozóhelyen találkoztak, és a pasi felajánlotta, hogy motorral magával viszi európai körútjára. Csak úgy. Anya harminckét éves múlt akkor, és még soha nem járt külföldön, így aztán nem is bírt ellenállni. Nem érdekelte, hogy otthagyja a munkahelyét (biztos volt abban, hogy ha visszajön, úgyis talál másikat), az meg főleg nem izgatta, hogy velem mi lesz. Már majdnem szakma volt a kezemben és elkezdtem dolgozni, szóval befejezettnek látta a nevelésem.

De ahogy ő elment, a barátnője megelégelte, hogy olcsón lakom nála, így aztán felemelte a lakbért – azt már nem tudtam kifizetni. Az iskolának volt kollégiuma, ám hivatalosan nem tudtam bejelentkezni, így titokban aludtam ott, az egyik osztálytársam segített. Mivel már csak néhány hónap hiányzott a végső vizsgákig, azt az időszakot kibírtam. Egy matracon aludtam és fizettem a lányoknak, akik hivatalosan a szobában laktak, de így sokkal olcsóbb volt, mint bármelyik albérlet.

Az egyik vizsga előtt a faliújságot nézegettem és észrevettem egy hirdetést: egy család dajkát keresett három hónapra. Az USA-ba készültek, három bölcsis korú gyerekkel, miattuk akartak segítséget fogadni. Azonnal felhívtam a számot: egy férfihang jelentkezett, kikérdezett, hány éves vagyok, mivel foglalkozom, aztán kérte, hogy menjek el hozzájuk bemutatkozni. Több jelentkező is akadt, de addig egyikkel sem voltak megelégedve.

Másnap elmentem hozzájuk. Hatalmas, modern villában laktak: a nő félig amerikai volt, de jól beszélt magyarul. Volt egy hároméves kislányuk és két ikerfiuk, azok akkoriban lettek egyévesek. Hiába tartottak bejárónőt, sőt még egy dadát is (ő nem tudta vállalni az utazást, mert otthon két gyermeke várta), teljes káosz volt a házban. A gyerekek bármit csinálhattak, a szülők soha nem takarítottak utánuk, nem törölték meg az orrukat, nem pakolták el a ruháikat, a pelenkázásról nem is szólva.

Amikor ezt az egészet megláttam, legszívesebben sikoltva menekültem volna onnan, mert tudtam, hogy ezek rabszolgát keresnek. Addig csak néhány órát vigyáztam egy-egy gyerekre, de itt huszonnégy órás szolgálatról lenne szó, és három gyermekről. Mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom, mert valahol el kell kezdeni, és a pénz is nagyon kecsegtető volt. Azonnal nekiláttam, és már akkor elkezdtem szorgoskodni a gyerekek körül, amikor a felvételi beszélgetés elkezdődött. Tudtam, hogy ezzel meggyőzöm őket.

Így is lett, felvettek, és elkezdtük intézni az utazást. Mire felocsúdtam, már a repülőn ültünk, ami maga is egy rémálom volt, mert tőlem várták, hogy megnyugtassam a gyerekeket, akik persze nyűgösek voltak. Amikor megérkeztünk Kaliforniába, a nő szüleinek a házába mentünk, ott laktunk egész idő alatt. Legalábbis én ott laktam, mert a szülők kihasználták a helyzetet és összevissza utazgattak. A házban szerencsére volt két bentlakó cseléd, egy szakácsnő és egy szobalány/takarítónő, mindenes, mindketten mexikóiak, ők sokat segítettek, és néha még arra is volt időm, hogy egyedül bemenjek a városba (a ház egy kertvárosban állt, ahol semmi látnivaló nem akadt). Többet tanultam ott spanyolul, mint angolul. El is döntöttem, hogy majd folytatom a spanyolt, mert megtetszett.

Fotó: iStockphoto

Aztán hazajöttem és elkezdtem állást keresni. Egy kis szobát béreltem az USA-ban keresett pénzből, és visszatértem a régi klienseimhez is, bár igazából egy magánbölcsibe szerettem volna bekerülni, azt hittem, ott jól fizetnek. Hely volt is, de a fizetés messze elmaradt attól, amit képzeltem. A szülőktől sokat kértek, de a hely még új volt, be kellett hozniuk a beruházást (hiszen egy ilyen helyet beindítani nem kevés pénzbe kerül), és magam is beláttam, hogy többet nem tudnak fizetni. Épphogy a felszínen tartottam magam.

Aztán észrevettem, hogy az egyik apuka nagyon nézeget, flörtöl velem. Láttam a kocsiját, tudtam, hogy nem lehet szegény, de sokkal normálisabb volt mindenhez a hozzáállása, mint annak a két szülőnek, akit az amerikai út alatt ismertem meg. Persze a felesége is jött a gyerekért, tudtam, hogy együtt élnek. De a férfi nagyon tetszett, a kávéházas barátommal akkorra már rég szakítottam.

Egyszer úgy alakult, hogy a bölcsi vezetője elküldött valamiért, ami éppen elfogyott, és ez az apuka, akit egyébként Sándornak hívtak, éppen akkor indult vissza a kocsijához. Felajánlotta, hogy elvisz a boltig. Én meg persze elfogadtam, bár tudtam, hogy ha beülök a kocsijába, akkor elkezdődik valami. Két saroknyira jutottunk a bölcsitől, amikor leállította az autót, és megkérdezte, hogy megcsókolhat-e. Nem sokat beszéltünk, csak csókolóztunk a kényelmetlen első üléseken, és akkor éreztem először, milyen elképesztően finom dolog, ha hatalmam van egy férfi felett. Nagyon felvillanyozott az érzés, és tudtam, bármi is lesz, le akarok feküdni ezzel az emberrel.

Nem volt sok időnk, a főnökasszony közben rám is telefonált, hogy mikor hozom már, amiért elküldött. Sebtében meg is beszéltünk egy randit másnap délutánra, amikor is a felesége jött a gyerekért, ő pedig azt mondhatta, hogy tovább marad bent dolgozni.

Az albérletembe nem vihettem senkit, hozzá se mehettünk, jó idő volt, felmentünk a tévétoronyhoz, vagyis a közelbe, egy kis mellékúton be az erdőbe. Szeretkeztünk a kocsiban, a kocsi mellett, a motorháztetőn. Gyönyörű volt, életem egyik legszebb élménye, ugyanakkor fájdalmas is, mert tudtam, hogy ez a férfi nem lehet az enyém, soha nem hagyja ott a feleségét és a gyermekét.

Néhány hónapig így találkozgattunk: hotelben, kocsiban, néha bevitt az irodájába, ha már senki nem volt ott, és a padlón meg az irodaszékben csináltuk. Amikor a felesége hazament egy hétre a szüleihez, és üres volt a házuk, oda is meghívott, de nagyon ideges volt a szomszédok miatt. Láttam én már gazdag házat belülről máskor is, de ott lenni rosszabb volt, nem is tudom, azt éreztem, hogy nekem kellene ott élnem vele: nem is annyira a szép dolgokat irigyeltem, hanem azt az otthonosságot, amelyet máshol soha nem tapasztaltam. Ehhez persze az is hozzátartozott, hogy minden új, ápolt, ízléses volt, nem hivalkodóan, hanem kellemesen gazdag.

Miközben folytattuk a titkos kapcsolatunkat, mindketten nagyon féltünk attól, hogy botrány lesz, ha lebukunk. A bölcsiben is kínos lett volna, meg nála otthon is. Sejtettük, hogy a bölcsi tulajdonosa tudja, mi folyik, de beletelt egy kis időbe, mire rászánta magát, hogy szóljon. Egyik péntek délután történt, amikor hazafelé készültem. Közölte velem, hogy muszáj elmennem, mert amit művelek, az etikátlan. Ezzel nemcsak annak a családnak és magamnak ártok, hanem a bölcsinek is kárt okozhatok, ha többen rájönnek, mi is a helyzet.

Letaglózott a hír, de nem kezdtem el könyörögni és ígérgetni – tudtam, hogy egyrészt értelmetlen lenne, másrészt eszem ágában sincs lemondani a szerelemről. Hazamentem és vártam, hogy Sándor jelentkezzen, ahogy minden délután megtette, amikor hazafelé indult a munkából, de se kép, se hang. Se nem üzent, se nem hívott. Én se telefonálni, se sms-t írni nem mertem neki, csak egy e-mailt dobtam át, arra viszont nem válaszolt. Napokig vártam, hogy jelentkezzen, kerestem a magyarázatokat, hogy miért nem reagál semmire, miért nem hív. Amikor tudtam, hogy a munkahelyén van, megpróbáltam felhívni, de akkor sem vette fel.

Vagy egy hét múlva írta csak meg, hogy mindennek vége, felejtsem el, hiba volt az egész. Úgy éreztem, rám omlik az ég. Pénzem még volt valamennyi, de tudtam, hogy nem élhetem fel, munkát kell keresnem. Egy újabb családi napközihez nem volt kedvem, jelentkeztem felszolgálónak, fel is vettek, de nem vagyok valami ügyes az edények egyensúlyozásában, hamar beláttam, hogy ez nem nekem való állás. Közben szerelmi bánatomban úgy döntöttem, a kutyaharapást szőrével gyógyítom, de ha már belevágok, akkor olyan férfiakra gondoltam, akik Sándor szintjén álltak. Kapóra jött a sugar daddy kereső, több barátnőm is regisztrált abban a reményben, hogy a kellemest összeköti a hasznossal.

Én leginkább felejteni akartam, bár ha valaki emlékeztetett akár csak egy kis dologban is a volt szeretőmre, belegyeztem, hogy találkozom vele. Elég rossz képet tettem ki magamról és alig írtam valamit, mégis rengeteg levél jött. Mivel időm volt bőven, egy nap több randit is lebonyolítottam. Lélekben ott sem voltam, de meghallgattam mindenkit, bólogattam, néha szóltam néhány szót, úgy éreztem magam, mint egy alvajáró.

Ha valaki tetszett, azzal elmentem vacsorázni és aztán a lakására vagy egy hotelbe. Előre megmondták, mennyit ajánlanak, én meg nem vitatkoztam. Mindig kifizették, amit ígértek, de többet nem akartak találkozni, ezt nem is csodáltam. Nem tudtam lelkesedni értük, csak hagytam, hogy megtörténjen, amit akarnak. Volt olyan, akit annyira lelomboztam, hogy nem is jött neki össze semmi. Vagy hat-nyolc férfival feküdtem így össze, céltalanul és értelmetlenül. Egy volt, aki annak ellenére ismételni akart, hogy nem lelkesedtem érte. De harmadik alkalommal, amikor érezte, hogy csontszáraz a hüvelyem, és már neki is fáj az egész, belátta, hogy nincs értelme.

Már majdnem töröltem a regisztrációm, amikor az utolsó pillanatban kaptam egy nagyon normális levelet egy jóval idősebb férfitól, Jacobtól. Holland volt, de viszonylag jól írt magyarul, mert egy nyelvzseni, és mielőtt vállalta az állást, néhány hónapig intenzív tanfolyamra járt. Akkoriban jött Pécsre dolgozni, vezető pozícióba, és nem ismert szinte senkit. Odahaza már volt fiatalabb barátnője, akit rendszeresen támogatott, és itt is ilyet keresett. Azt írta, hogy beleszeretett a tekintetembe, szeretne találkozni. Úgy gondoltam, egy vacsora még belefér, annyival idősebb, hogy lefeküdni úgysem fogok vele, aztán lezárom ezt a korszakot.

Találkoztunk is, félig magyarul, félig angolul beszélgettünk, sőt egy kicsit spanyolul is, mert az nekem a mexikói cselédlányok miatt jobban ment, mint az angol. Azt mondta, szereti összekötni a kellemest a hasznossal, és minden nyelvet az ágyban tanul meg, szóval legyek a tanára és a szeretője. Eltökélte, hogy rendesen megtanul magyarul, pedig a munkájához nem volt erre szüksége, ez amolyan hobbi volt.

Bármennyire is szimpatizáltam vele, úgy éreztem, hogy szexet nem akarok. Meg is mondtam neki, hogy egy nagy szerelmi csalódáson vagyok túl, és éppen le is akartam jelentkezni a társkeresőről. Szívesen társalgok vele, de nem az ágyban.

Furcsa módon elfogadta a feltételeimet: mindenképpen arra hajtott, hogy valahogy az élete részévé tegyen, még ha nem is leszek a szeretője. Megegyeztünk abban, hogy mindennap találkozunk. Elég szabad volt a munkabeosztása, ráadásul a nyelvtanulást a cég fizette, úgyhogy jó nagy óradíjat számolhattam fel, és igazából nem is kellett dolgoznom. Soha nem tanítottam nyelvet, de nem is foglalkoztunk a nyelvtannal, csak beszélgettünk. Hétvégente meghívott a bérelt lakására, főztünk, elvitt ide-oda kirándulni. Nem titkolta, hogy meg akar hódítani, de azt mondta, türelmes lesz és nem erőlteti.

Ugyanakkor megvoltak a maga testi szükségletei, ezekről is nyíltan beszélt, a sugar oldalon keresgélt tovább. Megmutatta a lányok fotóit és a bemutatkozásukat. Együtt gondolkodtunk azon, melyik lenne megfelelő számára. De persze ez is a stratégia része volt, sejtette, hogy előbb-utóbb féltékeny leszek, ha más nők szépségéről áradozik nekem.

Három hónappal a megismerkedésünk után mégis Jacob szeretője lettem. Mivel nem tartotta etikusnak, hogy a szeretőjét a cég fizesse, a kapcsolatai révén szerzett nekem egy recepciós állást: nem akartam elfogadni, mert követelmény volt a jó angoltudás, és én éppen hogy csak nyökögtem, de azt mondta, segít. A magyartanulásról gyorsan áttértünk az angolra, és attól fogva mindig csak ezen a nyelven beszéltünk, legalábbis addig, amíg elég jó szintre nem jutottam.

Sándort néha látom az utcán, Pécs elég kicsi város, könnyű összefutni bárkivel. Soha nem álltunk meg beszélgetni. A lánya azóta ovis, és nem tudok arról, hogy botrány lett volna a kapcsolatunkból, szerintem a felesége nem is tudta meg: a bölcsi tulajdonosa biztos megfenyegette, hogy mindent elárul a nejének, ha nem szakít velem azonnal. Az az igazság, hogy végeztem a szerelemmel, mert semmi jót nem hozott az életembe. Jacob kellemes társ és ő az első férfi, aki becsül és értékel, aki nemcsak elvett tőlem, hanem adott is. Talán nem önzetlenül, de egy ideje nem is hiszek az önzetlenségben.

Ha ő visszamegy Hollandiába vagy elmegy máshová, akkor majd el kell döntenem, hogyan tovább, de az biztos, hogy olyan szinten akarok élni, mint ő vagy Sándorék: anyagi biztonságban, nélkülözés nélkül. Álmom egy saját lakás, saját autó, jó vastag bankszámla, olyan állás, ahonnan magasabb szintre lehet lépni. Nem nagy dolgok ezek, sokak számára mégis elérhetetlennek tűnnek ott, ahonnan én jövök.

Forrás:Athenaeum

Csillag Lea: Cukorvilág

Athenaeum, 2018

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.