Kultúra

És akkor megszólalt a költőnő: „Basszák meg!”

Kiadták egy kötetét, s érkeztek a kritikák. Van, hogy a sün se segít. Matiné.
Korábban a témában:

De jó, hogy jössz, Jussi, mondja neki, ma reggel olyan egyedül éreztem magam, de most, hogy látlak, már kicsit jobban vagyok.

A sün tovább iszik.

Jó neked, hogy nem jelenik meg ma könyved, folytatja Nina. Soha ne adj ki könyvet, se ma, se máskor. Micsoda egy szerencsés kis süni vagy te. Nem is tudod, milyen szerencsés.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Jussi kicsit beleborzong, amikor odabent, a nappali asztalán megcsörren Nina mobilja. Nina bemegy, de Jussi nem néz utána, még csak fel sem emeli a fejét. Nina elképzeléseivel ellentétben ugyanis Jussit nem Nina érdekli, hanem a szójatej. Persze nem is utálja Ninát, viszont pozitív érzelmeket sem táplál iránta, csakis a tejet kedveli. Jussi számára Nina nem más, mint szükséges rossz, amit a tejhez kapcsolt áruként könyvelt el magában. Ha meglátja őt, tudja, hogy a tej sem lehet már messze, amitől várakozással teli öröm járja át, erre Nina persze minden alkalommal felfigyel és úgy értékeli, mint a kettejük között szövődött kötelék bizonyítékát.

*

Nina azt tervezi a mai napra, hogy szépen felöltözik, majd elsétál az Akadémiai Könyvesboltba az egyetem Blindern campusa mellé. Ott felolvasást tart a Boszporuszból, és dedikálja a köteteket. Úgy saccolja, ezután lesz egy kis ideje elüldögélni a Majorstuen könyvtárában, mielőtt megebédel egy jobbfajta kisvendéglőben, azután pedig úgy tesz majd, mintha vásárolna. Olyan holmikat nézeget majd, amiket ugyan nagyon szeret mustrálni, viszont ritkán engedhet meg magának, úgymint cipőket, bizonyos fajta ruhákat, például blúzokat, talán még egy táskát is kinéz, de elsősorban és mindenekelőtt könyveket lapozgat. Estefelé végül megérkezik majd az Írószövetség épületébe, ahol már régóta le van beszélve, hogy felolvas néhány verset, és lezárásként megvacsorázik a szerkesztőjével. Nina szerint így működik a könyvkiadás logikája. Olyan régen jelent meg könyve utoljára, hogy időközben teljesen lemaradt arról az újkori fejleményről, miszerint a közös vacsora a szerkesztőkkel ma már csak igen kevés író kiváltsága. Akiknek igazán jól fogy a könyve, azok kapnak vacsorát. Talán még azok is, akik a gyenge, esetleg feltűnően gyenge eladásaik ellenére mégis köztudottak kiváló szerzők. Akinek viszont csak közepesen viszik a könyveit, és nem is kiemelkedően jók, csak álmodozhatnak a vacsoráról. Így alakult a világ, és ezen nincs is mit csodálkozni, ha megnézzük, hány könyv jelenik meg manapság. Szegény szerkesztők a hét minden napján, reggeltől estig csak vacsoráznának, amit tényleg nem lehet elvárni tőlük. Elvégre más egyszerű emberekhez hasonlóan ma már a szerkesztőknek is van családjuk, baráti körük, házuk, nyaralójuk és kutyájuk, míg régen örülhettek, ha ezek közül akár csak egyet is magukénak tudhattak. Nina persze még mindig abban a hitben él, hogy mit sem változott a világ, és egyelőre Catónak sem sikerült rávennie magát, hogy felvilágosítsa, mivel szerinte is eléggé kegyetlen dolog, hogy egy idősödő költő még egy nyomorult vacsorameghívást sem kap egy végigkínlódott évtized és egy nehéz nap után.

Jussi tervei ehhez képest merőben földhöz ragadtak. Meg szeretné inni az egész tál szójatejet, hogy utána eltűnhessen a csipkebokorban. Hogy azután miként alakul, az a jövő zenéje. Hozzászokott már, hogy belenyugvással fogadja, bármit is hoz az élet.

Halló, Nina, én vagyok az, ébren vagy már?

Hogy ébren-e? Már több órája.

Korábban kellett volna felhívjalak?

Igen.

Nina úgy érzi, Cato hangjában szorongás bujkál. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak elaludt, talán mert egy másik szerzővel iszogatott előző este. Már ezek a dolgok sem a régiek. Catónak azelőtt nem volt sok szerzője, ráadásul Nina volt az első számú ügyfele, legalábbis így élt Nina emlékezetében. Például amikor Nina felolvasókörúton volt, Cato gyakran vele tartott, hogy vigyázzon rá, segítségére legyen a taxik és repülőtéri vonatok szervezésében vagy az esetleges nyelvi akadályok leküzdésében, meg persze abban is, hogy távol tartsa tőle az alkoholt. Mára azonban kevés közös programjuk maradt, és Ninának az a benyomása, hogy egyre gyakrabban hall vagy olvas Cato újabb pártfogoltjairól, kezdőkről és mindenféle más figurákról, akik közül többeknek ráadásul még jól is fogynak a könyvei, ezért Cato velük vacsorázik és reprezentál a legkülönbözőbb helyeken és alkalmakkor. Legalábbis Nina így látja. A másik dolog, ami gyökeresen megváltozott az elmúlt időben, az a szerkesztők és marketingesek kiadón belüli aránya. Évtizedeken át egyetlen személy, egészen konkrétan egy Rutger nevezetű, kellemes természetű munkatárs volt az, aki minden ősszel egy kicsit marketingeskedett, majd a telet és a tavaszt valamelyik délszaki országban töltötte. Na mármost, ez a részleg azóta szinte abszurd méretűre hízott, Nina szerint egész marketinges hordák tartják sakkban a kiadót. És Cato folyton ezekkel értekezik, ezekkel a marketingesekkel ül mindenféle megbeszéléseken, ahonnan e-maileket és sms-eket küldözget Ninának arról, hogy a marketingesek tapasztalata alapján, illetve azok megérzései szerint mégis mi legyen egy kötet címe, hogyan nézzen ki a borítója és így tovább.

Már kora márciusban, bőven azelőtt, hogy az ősszel kiadandó könyvek többsége egyáltalán meg lenne írva, készen kell lennie egy rövid, tömör, magával ragadó és meggyőző ismertető szövegnek, amitől a könyvesboltoknak majd jól megjön a kedvük, hogy megrendeljék a könyvet, és ami az újságírók és kritikusok figyelmét még a nyár beállta előtt fölkelti, hogy elgondolkozzanak egy őszi interjúidőpont előjegyzéséről a szerzővel.

Nina ettől rosszul van. A Boszporuszról a következő ismertető jelent meg a kiadó katalógusában: Nina Faber kiváló és népszerű tolla révén a Boszporusz nem csupán egy földrajzi helyként, hanem egy állapot metaforájaként jelenik meg, ahol a honvágy, a halálvágy és az élni akarás ellentmondásos elegye testközelből szuggerálja az olvasót. Faber megannyi rajongója végre fellélegezhet: korszakalkotó szerzőjük nem csupán visszatért, de jobban ír, mint valaha!

Nina nem kapta meg a szöveget nyomdába adás előtt, de amikor a kezébe került és elolvasta, hányingere támadt. Úgy ahogy volt, a maga egészében problémásnak ítélte, de a leggyalázatosabbnak a felkiáltójelet találta az utolsó mondat végén. Felháborodva, szinte üvöltözve hívta fel Catót, aki nyomban felhívta a marketingeseket, járjanak utána, hogyan történhetett mindez, és hívják vissza a magyarázattal. Ez persze eltartott pár napig. Nina időközben visszasüppedt közönyébe, Cato pedig igazán sajnálta a dolgot. Elmondása szerint a szöveget egy újonc marketinges írta, aki megérdemelte, hogy kapjon egy lehetőséget, de sajnos az szóba sem jöhet, hogy mind a tizenötezer katalógust bevonják, ez van, így alakult, és különben is, senki nem olvassa el ezeket az ismertetőket, legfeljebb véletlenszerűen akad meg a szemük egyik-másikon, és akkor sem veszi komolyan senki. Az emberek csak annyit fognak fel belőle, hogy újra kiadtál valamit, aminek Boszporusz a címe, és kész. Semmi visszafordíthatatlan nem történt.

Ez áprilisban volt. Ninának az egész nyara ráment, hogy próbáljon megbarátkozni az átkozott katalógusszöveggel, mindhiába. Most szeptember van, még mindig jó meleg az idő, de hamarosan itt az ősz. A télialma idén is szép lesz, látja az ablakból.

Leül a kanapéra. Hallja, hogy Cato habozik a vonal másik végén.

Egyelőre nem sok recenzió jelent meg, Nina.

Hogyhogy?

A marketingesek szerint az lehet az oka, hogy a kötetet múlt pénteken küldték szét, ma meg hát mégiscsak kedd van.

Igen, még csak kedd van.

Azt hittem, ennyi időnek elegendőnek kell lennie, de nyilvánvalóan nem volt elég.

Úgy látszik, valóban nem.

És az időjárás is jó volt.

Igen, az volt.

De a könyved is jó, Nina, úgyhogy nincs más dolgunk, csak türelmesnek kell lennünk.

Egyetlen egy recenzió sem jelent meg?

Cato hallgatása éppen addig tart, hogy Nina rájöhessen, mindjárt valami kellemetlen hírt hall.

A Dagbladet lehozott egyet.

Tényleg?

De nem hiszem, hogy azt el kellene olvasnod.

Ki írta?

Mit gondolsz?

Ez hogy történhetett? Mi értelme van odaadni a könyvet olyasvalakinek, akiről tudni lehet, hogy nem fog neki tetszeni?

Régi törlesztés ez a részéről, ilyen egyszerű. Már ősidők óta próbál fogást találni rajtad, hát most megkapta. Ez világos mindenki számára, aki ismer téged.

De hát több mint tizenöt éve, hogy összebalhéztam vele.

Persze, de a fazon nem felejt. Ahogy egyébként te sem. Amúgy is sok mindennel küszködött az elmúlt években, többször elvált meg miegymás. Olyasmit is hallottam, hogy a lánya összeszedett valami vírust valahol Ázsiában, éveken át újra visszatérő fertőzésekkel tetézve, szóval valahol neki is ki kell eresztenie a gőzt.

Úgy értsem, már-már meg is érted őt?

Ugyan már, egyáltalán nem. Olyan dolgokat is leírt, amitől igazán megkímélhetett volna téged. De holnapra úgyis mindenki elfelejti, tudod jól, és különben is, korábban is volt már részed ilyesmiben.

El is ment a kedvem a ma esti felolvasástól.

Ne viccelj, nehogy már megfutamodjunk ettől az egyetlen kritikától! Minden rendben lesz. Kitaláltad már, mit fogsz felolvasni?

Azt hiszem.

Remek. Egyébként a Klassenkampen sem írt túl pozitívan a kötetről.

Micsoda?

Egy töröknek hangzó nevű kritikus tollából, aki teljesen összekeveri a szezont a fazonnal, és a földrajzi részleteken rugózik, hogy mi hol van Isztambulban, és azt írja, hogy rosszul írtad a híd nevét, és az a bolt, amiről azt állítod, hogy teaüzlet, valójában főleg szárított gyümölcsöket és hüvelyes zöldségeket árul.

Persze, hiszen két külön bolt van, közvetlenül egymás mellett.

Lehetséges, hogy felcserélted volna a nevüket?

Dehogy!

Nina, én nem voltam ott, nem tehetek róla, ne rám legyél dühös.

Ez állati nagy igazságtalanság.

Hát, mit mondjak, valóban kissé igazságtalan. Azt is írta, hogy gyáva vagy, amiért nem írtál a helyi politikai viszonyokról, merthogy szerinte nem mersz állást foglalni.

Hogy nem merek állást foglalni?

Szerencsére nem sokan olvassák a Klassenkampent.

Az lehet, de aki olvassa, az pont az én törzsközönségemhez tartozik. Legalábbis én mindig így éreztem.

Bizonyára van némi átfedés, de nem túl jelentős, Nina, egy maroknyi harcosból álló kis csoport, akik amúgy is felismerik, ha igazságtalanságot látnak.

Nem kéne író-olvasó találkozókat szerveznetek egy kötet megjelenésének a napjára.

Pedig ez bevett szokássá vált mostanában.

De nektek akkor sem kellene beállni ebbe a sorba. Semmi másra nem jó, csak arra, hogy egész nap a kanapén kussolva üljek, gyapjútakaróval a fejemen, és azzal a teáscsészével a kezemben, amit a Risør-i tutajfesztiválon újítottam.

Értem, mire gondolsz.

Túlságosan igénybe veszi az embert. Ezt add át a marketinges barátaidnak, ha látod őket.

Mondom, értelek, és tolmácsolni fogom a véleményedet az irányukba. Szóval látjuk egymást ma este?

Úgy látom, nincs más választásom.

Ez a beszéd. Mindig öröm hallgatni, ahogy felolvasol, Nina. Mindig.

Biztos így van.

Mellesleg a Vårt Land szintén lehozott egy recenziót.

Vagy úgy?

Hisz tudod, a keresztény olvasótábor mindig kedvelte a verseidet, Nina.

Ezek szerint kedvezően fogadták?

Hát, ilyen messzire talán nem mennék, de az biztos, hogy nem is teljesen kedvezőtlenül. Kicsit így is, kicsit úgy is, azt hiszem inkább így fogalmaznék.

De inkább kedvezőtlenül?

Ez csak az én benyomásom. Azt írták, kisformátumú.

Hogy kicsi?

Így fogalmaztak. Hogy nem emeli fel a tekintetet, és a variációk nem eléggé variáltak, bizonyos szempontból.

Értem.

Most elszomorodtál?

Nem is tudom.

Ne szomorkodj, Nina. Ebből még kisülhet valami egészen nagyszerű. És különben is, a te olvasóid szeretnek önállóan gondolkodni.

Most csak vigasztalni próbálsz.

Fel a fejjel, Nina. Ennyit simán túlélsz. Este találkozunk.

Hát…

És sok sikert a könyvesboltban.

Kösz.

Addig is viszlát.

Viszlát.

Nina ülve marad a kanapén. Sosem egyszerű, ha az embernek könyve jelenik meg, de ahogy múltak az évek, számára egyre nehezebbé és bonyolultabbá vált. Az, hogy az olvasók kedvük szerint szabadon értelmezhetik, tehát akár félre is értelmezhetik a szöveget, kapcsolódási pontok és összefüggések után kutatva olyan helyeken, ahol esetleg nem is léteznek ilyenek, igen bonyolulttá teszi ezt a műfajt. Az olvasók és a szöveg találkozása csodálatos dolog, amennyiben összejön, de keserves és nyomasztó, ha mellémegy. A fájdalommal határos, amikor a szöveg olyan helyeken lángol fel, amiket véletlenszerűen pécéztek ki és szedtek ízekre, és addig-addig sulykolják a rosszhiszemű értelmezést, míg az végül rányomja a bélyegét az egész műre. Az irodalomkritikusok gyakran olyanok, mint egy két lábon járó puskaporos hordó. A kezdeti években még van bennük némi alázat, aztán szépen lassan beleszoknak kiváltságos helyzetükbe, és rákapnak a talmi hatalom ízére, ami a vissza-visszatérő pünkösdi királysággal jár. De ahhoz, hogy hangadókká váljanak, persze őszintének és hitelesnek kell lenniük, vagy legalábbis annak kell tűnniük. Az őszinteség ezen látszata aztán gyakran összekeveredik, illetve maguk a kritikusok összemossák a dolgok megmagyarázásának igényével. Ha valamit csendesen mondanak, senki nem hallja meg, így a megalapozott vélemények átadják helyüket a harsány kinyilatkoztatásoknak, és miközben elvesznek a részletekben, a szöveg egésze háttérbe szorul és eltűnik, csupán a kritikusi olvasat marad meg, az válik fontossá. A recenzió a kritikus ablaka a világra. Nina kezdettől próbálta ezt megértetni azokkal, akiknek volt rá fülük. Az irodalomkritikus neve és egzisztenciája a recenziók által teremtődik meg, és minél harsányabb a kritika, annál láthatóbb az annak nyomán támadó egzisztencia. A cizellált fenntartásokat unalmas olvasni. Viszont az ellentmondásos, harsány vélemények olvasása katarzissal jár, létjogosultságot kölcsönöz megfogalmazójának, aki letaszítja a kiszemelt mű szerzőjét a piedesztálról, és elsőként kiált fel a tömegből, hogy a király meztelen.

Nina szerint nem csupán problémás, hogy valaki a kritikusi iparosszakmát válassza, hanem egyenesen szánalmas. Abból élni, hogy valaki mások munkáját véleményezi, amely művet nem ritkán hosszú évekig tartott létrehozni, igen speciális és sok szempontból komplikált feladat. Különösen, ha a véleményező személy soha még csak meg sem próbált létrehozni semmit. Almáspitét sütni nem nagy kunszt, ha történetesen van a közelben alma, írta Nina egy régi versében, de az almát kigondolni és megteremteni, na az már valami.

A telefon újra megcsörren, és miközben Nina érte nyúl, arra számít, hogy Cato hívja megint, akinek friss hírei vannak egy újabb lesújtó recenzióról. Akkor inkább fel sem veszi. Hagyja, hogy kicsöngjön. De azután újra hívják. Rápillant a kijelzőn lévő számra, de nem ismeri fel. Naivan azt gondolja, hátha egy új kezdet, egy ajánlat, egy lehetőség.

Az Akadémiai Könyvesboltból hívják, Blindern mellől. A hívó személy Bjørn Hansen néven mutatkozik be, és közli vele, hogy bármilyen kellemetlen, de le kell mondania a mára megbeszélt felolvasást, ugyanis sajnálatos módon leltár miatt zárva van a bolt. Már napokkal ezelőtt értesíteniük kellett volna Ninát, de egy belső figyelmetlenség, illetve félreértés miatt erre végül mégsem került sor. Végtelenül szerencsétlen helyzet, és Bjørn Hansen reméli, hogy Ninának nem támadnak emiatt nehézségei, egyébként pedig az a véleménye, hogy az új verseskötet kiválóan sikerült, tényleg, valóban igazán kiváló mű, és sok szerencsét kíván hozzá a továbbiakban.

Nina elképed és lebénul, képtelen bármit is reagálni. Miután megszakad a vonal, még jó darabig csak ügy egy helyben, kezében a telefonnal.

Legbelül érzi, hogy valami nem stimmel. Miért hagyja, hogy így bánjanak vele? Hát kicsoda ő, hogy mások csak így, kényük-kedvük szerint lefújjanak egy megállapodást? Átgondolja a dolgot. Hát csak azért se, dönti el. Basszák meg. Idáig nem süllyedhet.

Forrás: Scolar Kiadó

Erlend Loe: Leltár

Lőrinc Balázs Bendegúz fordítása

Scolar, 2019

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.