Kultúra

Kanye West lehet, hogy imádja Trumpot, de még soha életében nem szavazott

Pénteken jön ki David Letterman talkshow-jának (My Next Guest Needs No Introduction With David Letterman) második évada Netflixen, amiben többek között Kanye West is kapott egy részt. A Pitchfork összefoglalta, milyen témákat érintenek, és milyen súlyosabb mondatok hagyják el a rapper száját. Donald Trumpot természetesen nem lehet kifelejteni, hiszen Kanye West már nem egyszer állt ki teljes mellszélességgel az amerikai elnök mellett. A testvérének nevezte, és hangsúlyozta, hogy bár a legtöbb fekete a demokratákat támogatja – sőt, van, aki elítéli Westet a politikai nézeti miatt –, ő nem.

Kanye West 2019-ben is Trump-rajongó, szeretné, ha tudnád
2024-ben pedig továbbra is elnök akar lenni.

Letterman rákérdezett, hogy akkor kire Kanye West kire voksolt, mire a rapper rávágta, hogy

soha életében nem szavazott. 

Emellett kifejtette, hogy sok olyan feketével és nővel dolgozik együtt, akik Trump mellett döntöttek, és nem merik bevallani. Halálfélelmük van. A liberálisok pedig terrorizálják, kigúnyolják (bully) a Trump-szimpatizánsokat. Ez pedig nem oké.

Kiemelt kép: Timothy Norris/Getty Images for Coachella

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik