A budai hegyek közt kirándulni ma is ezrek kedvenc elfoglaltsága, a város történetének útjukba eső csodáit azonban csak kevesen ismerik – a hasonló példák felkutatására és bemutatására megszületett Ismeretlen Budapest – melynek korábbi epizódjai itt érhetők el – ezúttal újra kiszabadul a járművek uralta belvárosból, hogy meglátogassuk a két világháború közti időszak egyik kedvelt helyét, az egykori Fenyves-mulatót.
Az épp száz éve, 1919 óta bejárható Pál-völgyi-barlangtól a Dunától induló Szépvölgyi úton még néhány száz métert felfelé haladva hirtelen a város szélén, az elmúlt évtizedekben megjelent fényűző családi-, és társasházak közt, egy semmibe tartó úton találhatjuk magunkat, ahol első látásra csak az erdő, és az oroszlános szikla vár ránk.
Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetünk, hiszen a századforduló után egyre nagyobb számban erre induló kirándulók kedvenc helyeinek egyike még ma is áll, fehér foltokkal teli története pedig biztosan hosszú időn át mozgatta meg a környéken élők fantáziáját.
A ma már bokrok és éltes fák mögé rejtőző Szépvölgyi út 204. a korabeli térképek tanúsága szerint 1908-1912 között született meg a korábban szőlőművelésre, majd a kis híján a teljes magyar borkultúrát elpusztító filoxérajárvány után továbbra is mezőgazdasági célra – így például gyümölcsösként – hasznosított telkek egyikén, homlokzatán pedig minden bizonnyal már akkor is ott állt a bencések Szent Benedek regulája ihlette három szavas jelmondata:
![Latin jelmondat őrzi egy elfeledett budai mulató emlékét 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/04/mg_8042.jpg)
A székelykaput idézni kívánó kapuzaton betérve a hegyek és völgyek felé indulók, vagy épp onnan hazafelé indulók tömhették tele a gyomrukat, köszönhetően az 1922-ben Lebhardt Ferenc által megnyitott Fenyves Mulatónak.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2019/04/mg_8025.jpg)
A környéken ekkor még csak alig egy-egy ház állt, a szomszédos Francia-bánya ma a sziklamászók egyik kedvenc helyének számító mészkőfejtője pedig még javában ontotta magából a köveket.
A nevét az egykor itt állt pálos kolostorról kapott Pál-völgy és Szépvölgy találkozásánál álló, a korabeli térképeken erdőmentes terület adott otthont az iparos- és kereskedőcsaládként a XVIII. és XIX. században jókora vagyonra szert Ruprechtek udvarházának és gazdaságának, akik azonban nem rendelkeztek iható vizű kúttal, így még a húszas-harmincas évek fordulóján is az Ora et labora-villából, illetve az ahhoz tartozó kútról,
![Latin jelmondat őrzi egy elfeledett budai mulató emlékét 2](https://s.24.hu/app/uploads/2019/04/budapest-mulato-a-palvolgyben-1.jpg)
A vízellátás és a csatornahálózat húszas évek végére sem javuló helyzete persze nem csak a Ruprechteket, de a túrázókat is egyre inkább zavarta – nem teljesen meglepő tehát a Nemzeti Újság hasábjain 1929. októberében közölt olvasói levél hangvétele, ami a
szépségében és balzsamos levegőjében Svájccal vetekedő tájat
így írja le:
egy korty poshadt és meleg vizért néha egész kiránduló gyermeksereg könyörög a közeli vendéglőben. Legalább az Ora et labora-villáig kellene sürgősen kiépíteni a vizhálózatot! Hiszen az uj guggerhegyi vizmedencével kapcsolatban ennek semmi akadálya sincs. Az üdülésre vágyó kirándulók és gyermekeink egészsége érdekében ennyi áldozatot okvetlen meg kell hozni, hogy jövő nyárra már ne szenvedjenek a vizhiány miatt a hőségben.
![Latin jelmondat őrzi egy elfeledett budai mulató emlékét 3](https://s.24.hu/app/uploads/2019/04/mg_8016.jpg)
A megoldást talán a következő év hozta el: ekkor született meg ugyanis az újjáépített Szépvölgyi út, a Ruprechteknek ez azonban már későn jött ahhoz, hogy gazdaságuk a várost ellátásában fontos szerepet játsszon, így lassan a teljes környéket a város zaja elől néhány órára menekülni kívánók töltötték meg.
A Szépvölgyi úton lévő szülői házban apja vendéglőjét (az épületet 1985-ben lebontották) is továbbvivő Lebhardt mindössze hat éven át tudta életben tartani az Ora et labora-villában bérelt óriási mulatóját és kerthelyiségét, hiszen az a kereslethez mérten túl nagy volt, környékén pedig sorra tűntek fel a kisebb, és egyben talán megfizethetőbb szórakozást is nyújtó helyek.
A hely újsághirdetései az utolsó évben sűrűbben bukkantak fel a lapokban, így a 8 Órai Ujság budai vacsorázóhelyeket felsoroló rovatában, a következő kétsoros ajánlóval: „Kellemes fenyvessel körülvett téli-nyári kirándulóhely! Állandó meleg konyha. Zene.”
Az épületről Szabó Lőrinc A hegyek dícsérete című írásában (Magyarország, 1927. július 7.) is megemlékezett:
Pár hónap óta minden vasárnap kirándulok. (Azóta kitünő az étvágyam és nagyon megbecsülöm az ujságok turisztika rovatát.) […] Mert az első hirtelen kifáradás után, aminek csak a szokatlanság volt az oka, milyen nagyszerű volt az Ora et Laborá-val szemben megebédelni! Igen, ebédelni délelőtt féltizenegykor: kirándulók fülébe a gyomor harangoz delet! Rántott disznóhús, kenyér, sajt meg sütemény került elő asszony-vezetőnk kis fekete lakk bőröndjéből, hozzá sör (addig utáltam); és elterpeszkedni a fapadon, a fehér fal előtt, ahol a kocsmáros kutyája isteni epikureizmussal élvezi az erősödő napot. […] S elfáradt városi testemet, amely oly egészségesnek született, mint senkié s úgy elromlott, hogy öröm nézni ellenségeimnek, az Ora et Labora vidékétől kezdve mélységes megelégedés töltötte el, jóllakatván most már az éhes lelket is. […]
Az épület 1928-ban a szomszédos telkekkel együtt a fővárosi pályáját a Holló utcai Budapest és környéke görögkeleti román egyházközség plébánosaként kezdett, majd néhány évre a Budapesti magyar királyi tanárképző-intézeti gyakorló főgimnázium (ma az ELTE BTK főépülete) és az I. kerületi állami főgimnázium ortodox hittanárává vált Bogoevicin (más források szerint Bogoeviciu) Ghenadie tulajdonába került, Lebhardt a következő évben el is hagyta a süllyedő hajót, a következő évtől kezdve pedig teljes figyelmét a vendéglőnek szentelte.
Neve a következő években több telekeladásnál, illetve egy 1935-ös végrehajtási ügy elszenvedőjeként bukkant fel, de ugyanebben az évben politikai pályára is lépett: a Fővárosi Közlöny (1935. július 2.) szerint a Keresztény Községi Párt III. közigazgatási kerület választmányi póttagja lett. A bencés jelmondat és az ortodox tulajdonos jól megfért egymás mellett: a jókora villa 1935-ben öröklés útján Bogoevicin János tulajdona lett, a következő évben pedig jórészt Bradorka Bélánéra szállt, és jó eséllyel ő élte át a háború utáni államosítás okozta sokkot is.
![Latin jelmondat őrzi egy elfeledett budai mulató emlékét 5](https://s.24.hu/app/uploads/2019/04/budapest-iii-kerulet-mulato-a-palvolgyben-_1.jpg)
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a villa fontos szerepet játszott a háború során: 1943-ban, az illegális kommunista párt tagjaként a Kádár-korszak derekán (1962-1974) a miniszterelnök-helyettesi posztot is betöltött agrárpolitikusa, Fehér Lajos (1917-1981) ebben a házban megbújva sokszorosított ugyanis röpiratokat, melyekre az Új Tükör (1970. február 10.) szerzője így emlékszik vissza:
Fényes Miklós – ez volt az első fedőneve – az illegalitásban is propagandista maradt, részben írta, részben sokszorosította és terjesztette a pártkiadványokat. Ekkor már a párt tagja, 1942 decemberében közölték vele, hogy tagjelöltség nélkül felvették a tagok sorába. A belügyminiszter, Keresztes-Fischer, a Parlamentben beszédett mondott, s bejelentette, hogy a kommunista mozgalmat szétverték, felszámolták, a kommunista párt megszűnt. S a képviselők a beszéd alatt olvashatták a párt röpiratát (ott találta mindegyikük a padjában), amelyben a párt máris válaszolta a beszédre: nem csak él, de cselekszik, s harcol a végső győzelemig. A röpiratot – regényt érdemelne, hogy hol, hogyan, milyen körülmények között– ő sokszorosította a Szépvölgyi úti Ora et labora illegális lakásában.
Az ettől az esettől eltekintve a béke szigeteként ismert környék képét a szocializmus változatta meg, elpusztítva a még az 1944-es légifelvételeken is jól láthatóan rendezett gyümölcsöst és kertet:
![Latin jelmondat őrzi egy elfeledett budai mulató emlékét 6](https://s.24.hu/app/uploads/2019/04/1944.jpg)
A Ruprechtek óriási szépvölgyi földjei és épületei is az államosítás áldozataivá váltak, a hatvanas évek végén pedig az utolsó szöget is elkezdték beütni a környék koporsójába, hiszen 1968-ban, az egykori telektulajdonosokkal folyó hosszú kártérítési perek lezárása után Szépvölgyben megkezdődött az éveken át tervezett exkluzív üdülőtelkek kialakítása. A munkák hamarosan azonban leálltak, hiszen kiderült: a terület tényleg védelmet élvezett, kisajátítása pedig egyáltalán nem volt jogszerű.
Ma alig néhány száz méteren át sorakoznak itt a vékony utcákat szegélyező, a rendszerváltás óta eltelt harminc év szülte villák, de Pál-völgy helyzete sem alakult kedvezőbben: a területet a hetvenes évek derekán érte el a terjeszkedő Óbuda, az Ora et labora jókora telkét ekkorra azonban már darabokra szabdalták, környezetében pedig évről évre egyre több, változó minőségű villa és családi ház, sőt, egy villapark is megjelent.
![Latin jelmondat őrzi egy elfeledett budai mulató emlékét 7](https://s.24.hu/app/uploads/2019/04/mg_8026-2.jpg)
Lehetett volna ez másként is, feltéve, ha a Székesfőváros teljesíti kilencven éve tett ígéretét, hiszen
A Közmunkatanács fel is mérte a kastélytól a Szépvölgyi útig tartó területet, és úgy döntöttek, hogy a 145 kataszteri hold méretűre tervezett (83,4 hektáros) park széle épp az akkor még mulatóként működő épület előtti kiszögellésig nyújtózik majd. A tervek valóra váltására a fővárosnak azonban egyszerűen nem volt pénze: a trianoni döntést követő gazdasági visszaesés, illetve a világválság szelei által is jócskán érintett Budapest végül a terület kisajátítása nélkül is hozzájutott a múzeumhoz, az Attila-park álma azonban már a harmincas évek hajnalán szertefoszlott.
Az egykori mulató épülete, rajta az Ora et labora felirattal továbbra is büszkén magasodik az erdő szélén, őrizve a két világháború közti világ egy furcsa darabkáját. A falak közt ma három lakás bújik meg, utcára néző garázsában 1991 óta egy borszaküzlet működik, a Lebhardt-féle mulatóra pedig már senki sem emlékszik.