A két világháború közti főváros látképét alakítani kívánó építészek minden addiginál merészebben nyúltak a világvárossá vált Budapesthez, műveik jó része azonban pénzhiány, vagy épp a pályázatokra beadott munkákat elbíráló bizottságok döntése miatt sosem született meg – így nem került jókora felhőkarcoló a Károly körútra, vagy a Rókus Kórház helyére, széles sugárút a Zsidónegyedbe, és az apró, düledező házakkal teli Tabán helyén sem egy modern városrészt, hanem jókora zöldterületet találhatunk.
A modern építészet és a Bauhaus elveinek Magyarországra való betörésével az építészek egyre letisztultabb és egyszerűbb homlokzatú épületeket kezdtek megálmodni – így született meg a Dob és Hársfa utcák találkozásánál álló, egykor Horthy-freskót is rejtő postaigazgatósági székház, a város első – Budapest ostroma alatt a Csontváry-életmű jó részének is biztonságot adó – nyolcemeletes háza, a Balaton felé tartó autósokat fogadó, jövőből visszarepített műhely, vagy épp a modernizmus mára már sajnálatos módon megkopott budai világítótornya.
A rajzasztalon maradt munkák ennél persze jóval többet árulnak el a szakma legismertebb képviselőinek fejében megfogalmazódott gondolatokból – így például a Duna-menti terek rendezésének kérdéséről.
A Gellért Hotelben 1933 tavaszán tartott városépítési kiállításon a tervezők többek közt ezt a kérdést járták körbe, papírra vetett álmaik jó része pedig a két világháború közti magyar építészet legfontosabb lapjának, a Tér és Formának köszönhetően máig fennmaradt. Most ezek közül mutatjuk be a legérdekesebb darabokat.
Brestyánszky Tibor: Az Eskü tér rendezése
A XIX. század végéig a Belváros központját jelentő Eskü tér az Erzsébet híd tervezésének éveiben teljesen átalakult: a Duna szabályozásának köszönhetően a tér mérete előbb jócskán megnőtt, majd a Belvárosi plébániatemplom kivételével összes épületét – így a tornyos Régi Városházát – lebontották, helyüket pedig új épületek foglalták el.
Az újonnan létrejövő Eskü (ma Március 15.) teret azonban a híd egyszerűen kettévágta, így valójában két tér jött létre, melyek közül a kisebb ma sokkal inkább hasonlít egy autópálya lehajtójára, mint egy egészséges térre.
Brestyánszky terve ezzel szemben egy kedves, parkkal is rendelkező teret mutat be, sőt, a déli Klotild-palota elé még egy épületnek szorított volna helyet.
Deli Lajos és Faragó Ferenc: A Szent Gellért és Rudas gyógyfürdők közötti Dunapart szabályozása
A török hódoltság idején Zöldoszlopos fürdőként emlegetett, többek közt Ybl Miklós tervei szerint átépített és bővített Rudas, illetve az 1909-1918 közt megszületett Gellért a harmincas években már a budapesti fürdőkultúra két megingathatatlan oszlopának számított, a köztük lévő terület azonban a túlsó parttal, illetve a budai oldal más részeivel szemben ma is meglepően üres. A problémát a Deli-Faragó páros már nyolcvanöt évvel ezelőtt rendezni kívánta volna a Rudas Fürdő teljes átépítésével, valamint a rakparton vonuló út és a fürdő közé helyezett hosszú zöldterülettel.
Pogány Móric: A Rudas fürdő környékének rendezési terve
A Deli és Faragó-féle tervekkel szemben Pogány Móric nem építette volna be az Erzsébet és Szabadság hidak közti partszakaszt, a terven azonban jól látszik a fürdő teljes átalakítása, illetve a közvetlen környezetének fásítására irányuló terve nála is felbukkan, sőt, a rajzokon jól látszik a Tabán modern városrésszé alakításának több építész által dédelgetett grandiózus terve is.
Friedrich Lóránt: A Vigadó tér
A Műegyetem újkori építészeti tanszékének adjunktusaként (1920-1925), illetve az összevont újkori és ókori építészeti tanszék tanáraként (1942-1946) egy egész generációnyi magyar építészt kéző Friedrich főleg iskolák és lakóépületek tervezésében jeleskedett, de Óbuda evangélikus temploma, illetve a Vigadó tér rendezésének egy érdekes ötlete is az ő nevéhez fűződik – szakítani kívánt ugyanis az elmúlt évtizedek térformálási elveivel, és egy nyitott teret álmodott meg az alig egy évvel korábban elbontott Hangli kioszk, illetve annak kerthelyisége és az 1896-ban felállított díszkút helyére.
Vágó László: A Vigadó tér
A Gutenberg téri Gutenberg-házat, a Dohány utcai Árkád Bazárt, illetve számos fővárosi bérházat testvérével, Józseffel együtt tervező Vágó László Friedrichnél jóval modernebb, sakktáblaszerű burkolatot álmodott meg a térre, melynek két oldalról a Vigadóval harmonizáló árkádsor zárt volna le.
Vágó László: A Ferenc József (később Roosevelt, 2011-től Széchenyi István) tér
Az egykor csak Hild József tervezte épületekkel körbevett téren ma már csak az Arany János sarkán álló Tänzer-ház őrzi a századfordulós látképet. Az ezt követően megszületett Belügyminisztériumhoz (ép.: Alpár Ignác, 1905) és a Gresham-palotához (ép.: Quittner Zsigmond és a Vágó fivérek, 1907) kitűnően illett volna a mainál jóval egyszerűbb, a Duna felől árkádsorral lezárt tér, melyen megmaradt volna a ma is ott álló, 1880-ban emelt Széchenyi-emlékmű, illetve az 1887-ben felavatott Deák Ferenc-emlékmű.
Vágó László: Az Andrássy út torkolatának bővítése, valamint az Erzsébet tér átépítése
A századforduló után röviddel a Fővárosi Közmunkák Tanácsa már úgy érezte, hogy az Andrássy út déli torkolatánál lévő – a mai Erzsébet tér déli oldalának helyén álló – épületek egyszerűen nem illenek a sugárút torkolatához, így azokat mindenképp le kell bontani. Az így felszabaduló terület hasznosítására már az első világháború előtt tervpályázatokat írtak ki – 1909-1910-ben például egy világvároshoz méltó áruházat emeltek volna a telek egyik sarkán.
A beadott tervek egyike sem vált valósággá, de a következő évtizedekben építészek egész sora készített terveket az így felszabaduló terület hasznosítására – így például a korábban már említett Vágó László, aki nem csak hogy lebontatta volna az épületeket, de a Hercegprímás utca, József Attila utca, Bajcsy-Zsilinszky út és a Szent István tér által határolt tömböt is a földdel tette volna egyenlővé, az Erzsébet tér jó részén (az 1960-ban eltűnt Nemzeti Szalon lebontásával) pedig új Városházát hozott volna létre.
A hét épület egyébként meglepő módon túlélte a második világháború rombolását, de 1948-ban döntés született a Deák tér Erzsébet térrel való egybeépítéséről, 1962-1964 közt pedig az évszázados házak örökre eltűntek a városszövetből.
A Tér és Forma VI. évf. 12. számát (1933. december) az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével értük el.
