Szent István koronája, avagy a „drágaság”, ahogy Pajtás Ernő, a koronaőrök utolsó parancsnoka nevezte, Európa legrégebbi koronázási ékszereinek egyike, sokak szemében a magyar államiság megtestesítője, mások szerint csupán egy korona. Egy dolog mindenesetre biztos: jelentősége oly nagy volt a kezdetektől fogva, hogy amióta Szent István fejére került több mint ezer éve, minden egyes évszázada viharos volt. Tucatnyi könyv született róla, negyven éve, hogy ismét magyar földön van, kalandos történetének bizonyos fejezetei sokakat megihlettek, köztük új regényemben engem is, hiszen szinte hihetetlen, hogy a „drágaság” még mindig egyben van mindazok után, amin keresztülment az elmúlt bő másfél évszázad során…
Íme néhány példa a három történetből, amelyet róla írtam:
1. 1849 augusztusában, amikor a felelős magyar kormány menekülésre kényszerült, a korona sem maradhatott Pesten. Batthyány Kázmér külügyminiszter javaslata az volt, hogy vessék a Dunába, vagy törjék darabokra; Kossuth Lajos a legszívesebben Aradon hagyta volna, ám Szemere Bertalan végül másként cselekedett, és a koronát négy társával együtt elásta, hogy aztán négy év múlva, 1853-ban leljék fel újra.
2. A koronát Orsovánál ásták el, és amennyiben nem került volna elő, úgy a Duna medrének rendezése miatt örökre a víz foglya marad.
3. Szemere Bertalan miniszterelnök a koronát menekítése során a fejére próbálta, majd miután meggyőződött arról, hogy viselésre teljességgel alkalmatlan, kissé gondatlanul tette a helyére, amivel kisebb-nagyobb károkat okozott a “drágaság”-ban , ezek azonban eltörpültek a víz okozta kár mellett, amely kis híján teljesen tönkretette a kardot és a palástot.
4. A Habsburgok annyira elszántan keresték a koronát, hogy 1853-ban Orsovánál több tíz hektáron felszántották a Duna partját, mégsem sikerült a nyomára bukkanniuk. A koronát végül fellelő Johann Kempen von Fichtenstamm báró a koronaékszerek rejtekhelyén álló fa egyik ágából sétabotot készíttetett magának.
5. Máig nem tisztázott pontosan, hogy kitől és hogyan derült fény a korona rejtekhelyére, ahogy Kossuth szerepét is erős köd borítja. Már kortársai elkezdtek terjeszteni a hírt, mely szerint Kossuth magával vitte a koronát, amikor elhagyta az országot, és pontosan tudja, hogy hol van, lévén ő maga ásta el, és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy előássa, magával vigye Londonba, s a korona legitimációja alatt ingassa meg a császári trónt.
Fotó: Illyés Tibor / MTI
6. A koronaékszerek olyan mértékben károsodtak, hogy alapos restaurálás után kerülhetett csak Ferenc József fejére 1867-ben. Müller Lajos, aranyműves máig ismeretlen okoknál fogva ónnal végezte a javítások nagy részét, amely a “fémek ördöge”, mert idővel mindent tönkretesz, amit egybetartani hivatott. A színtelenre ázott palástot Klein divatárusnő ötödmagával tizennégy nap alatt hozta rendbe. A korona elhasználódott bélését Pórfi kalapos készítette el munkájáért és az alapanyagokért nem kérve pénzt. A teljesen elrozsdásodott kardot Szikrai Adolf pesti kardműves hozta rendbe, aki új hüvelyt is készített hozzá.
7. A Szent Koronának mindig két őre volt: egy katolikus és egy protestáns. Hagyományosan főurak töltötték be ezeket a tisztségeket, ám 1918 decemberében a katolikus gróf Széchenyi Béla meghalt, így egyedül a protestáns gróf Ambrózy Gyula maradt meg a tisztségben, aki később könyvet írt a koronáról.
8. A Szent Korona huszadik századi történetében két Ambrózy is szerepet játszott. Az egyik gróf Ambrózy Gyula volt, aki az őszirózsás forradalom alatt és után őrizte a koronát, egészen addig, amíg Kun Béláék fel nem oszlatták a koronaőrséget; a másik Ambrózy Gyula államtitkár volt, a Kiugrási Iroda vezetője, aki 1944-ben nyújtott segítséget a korona kimenekítésében.
9. 1919 tavaszán az a rémhír kelt szárnyra, hogy Kun Béláék egy müncheni régiségkereskedőn keresztül akarják eladni a Szent Koronát, hogy aztán az érte kapott pénzből munkáscsaládokon segítsenek. Sőt, olyanok is voltak Kun környezetében, akik szerint még ezzel sem érdemes bajlódni, elég, ha feldarabolják a koronát, és drágaköveket és nemesfémeket közvetlenül a rászorulóknak adják oda.
10. Ezzel egyidőben, 1919 tavaszán egymást érték a rémhírek a korona sorsát illetően. Az emigrációba szorult magyar politikusok egymásnak teljesen ellentmondó híreszteléseket osztottak meg: egyesek szerint Amszterdamban kerestek rá vevőt, mások szerint Londonban, de olyan hír is szárnyra kapott, mely szerint a korona 1919 május legelején a bécsi magyar követségre érkezett, hogy ott próbálják meg értékesíteni, és a befolyt összegből a bécsi vörös forradalmat pénzelve kikiáltatni a kommünt a császárvárosban is.
11. 1944 második felétől a koronát a várbéli óvóhelyen őrizték, a palástot azonban – a pince magas páratartalma miatt – a koronateremben hagyták. Tartva attól, hogy bombatámadás esetén az óvóhely sem elég biztonságos, a koronaőrök a Szent Koronát október 10-én kiemelték a ládából, és a koronaőrök laktanyájában ételhordóba rejtve egy szénkupac alá ásták.
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
12. Szálasi Ferenc ragaszkodott hozzá, hogy a koronára tegyen esküt, majd ezek után, látván az oroszok előrenyomulását, Szöllösi Jenő miniszterelnök-helyettest (egy makói patikust) bízta meg a korona kimenekítésének megszervezésével, 1944. november hetedikén.
13. 1944 végén a koronát több oldalról is fenyegette veszély, ezek közül a legrémisztőbb a nyilasok terve volt, akik egy esetleges vereséget követően fel akarták darabolni a koronát, hogy a kormány minden tagja kapjon egyet, majd külföldre szökvén a darabokból összeállítsák az egészet, ekképpen biztosítván emigráns kormányuknak a legitimációt.
14. A Szent Koronát november első hetében szállították Budapestről Veszprémbe, teljes titokban. A koronaőrök hűségesen követték és védték a koronát, amelyet végül Kőszeg mellett, Velemben ástak el 1944. december 27-én. Ám ahogy közeledett az összeomlás (és vált egyre fenyegetőbbé a nyilasok koronafeldarabolási tervének megvalósulása), valamint a szovjetek totális győzelme, meg kellett hozni a döntést: a koronának el kellett hagynia a magyar földet.
15. Pajtás Ernő vezetésével 1945. március 28-án lépték át a határt egy teherautóval, majd Mattsee-nél a koronaládából kiemelvén ásták el a Szent Koronát egy fa tövében, egy kettévágott benzineshordóban. Pajtás és társai később amerikai hadifogsába estek, és itt derült ki, hogy kik ők valójában. A koronaláda mindeközben lezárva várta, hogy felnyissák. Ha nincs ott egy belevaló amerikai hadnagy, George Granville néven, a korona talán még ma is Mattsee mellett elásva várná a sorsát.
16. A korona végül 1953-ban, titkos akció keretében került az Egyesült Államokba, egészen pontosan Fort Knoxba, ahol a földalatti páncélteremben őrizték olyan példás módon, hogy amikor 1978. január 5-én visszaérkezett Budapestre, hibátlan és sértetlen állapotban adhatta át a Jimmy Carter elnököt képviselő Cyrus Vance külügyminiszter – a koronázási ékszerekkel együtt – a magyar népnek. Az iratok és dokumentumok között szerepelt az eredeti jegyzőkönyv is, amelyet 1853-ban rögzítettek a Szent Korona orsovai megtalálásakor.
További legendákról és kalandokról A korona ügynöke című új könyvemben mesélek, amely a napokban kerül a hazai könyvesboltok polcaira. Új regényemben egy eddig ismeretlen Budapestet mutatok meg az olvasónak, egy születőben lévő nagyvárost tele különös alakokkal, elfeledett utcákkal, eltűnt épületekkel, emellett felvillantja azt a Londont, ahol Kossuth évekig lakott, és azt a Balatonfüredet, amelyet Jókai tett híressé – olyan világokat, amelyek egyszerre barátságosan ismerősek és hátborzongatóan idegenek.
Kiemelt képünkön a Szent Korona az Országház kupolacsarnokában 2018. január 5-én
Fotó: Illyés Tibor / MTI
