Kultúra

Így kell beinteni a polkorrektségnek

A Ruben Östlund rendezte Lavinát 2014-ben sokan az év egyik legjobbjaként és izgalmas társadalmi feszültségeket boncolgató filmként tartották számon, Oscar-nevezésének sikertelensége pedig kisebbfajta botrány volt. A négyzetre valószínűleg nem ez a sors vár, nem feltétlenül azért, mert Arany Pálma-győzelme egy jóval sikeresebb díjszezont vetít előre, hanem mert köröket ver a Lavinára ambícióban, szellemességben és alkotói bravúrokban is.

Östlund ebben a monumentális darabban az európai értelmiség művészetről, humanizmusról, társadalomról és polkorrektségről vallott nézeteit szedi ízeire. Szatírája rendkívül összetett: egy jelenete szólhat a valódi segítségnyújtás helyett ál-jótékony társadalmi kísérletekbe menekülő sznobokról, de eközben apró gegekben a modern alkotóművészet pózerkedését figurázza ki, egyes karakterek kapcsán pedig teljesen más húrokat is megpendít. Ez elsőre felettébb szerteágazónak tűnhet, és valóban tartalmaz A négyzet egy szkeccsfilmszerű karaktert, lazán ugrálva szereplők, gondolatok és helyszínek között, de az összkép ennél szervesebb egységes nem is alkothatna.

The Square / A négyzet

A mű átívelő motívumai elképesztően jól vannak kitalálva: néha ez egy helyszín, mint az az installáció, amelyre 4-5 pár másodpercnyi, de egytől egyig hibátlan geg épül, máskor egy másik “műtárgy”, amiről ugyan nem tudunk semmit, de frusztráló hangeffektjei több jelenetet is végigkísérnek, miközben a skandinávosan faarccal előadott humor az egész atmoszférát belengi. Összességében a forgatókönyv bonyodalmairól is elmondható, hogy nagy szünetekkel ugyan, de kölcsönösen hatnak egymásra, egyre nagyobb csattanókat eredményezve: A négyzetben nincs olyan csehovi puska, amely előbb-utóbb ne durranna hatalmasat.

Östlund erre azért is lehet képes, mert nem a kívülálló ignoranciájával közelít ehhez a világhoz, aki csak a felszínes támadási felületeket próbálja megragadni, hanem egy kiábrándult insider tapasztalatával, de egy inspirált alkotó lelkesedésével megy neki az utolsó pellengérre állítható részletnek is. Egyszerre hordozza magában egy bölcs gondolkodó makulátlan eleganciáját, és a heves, mindenki érzékenységén átgázoló polgárpukkasztást. Ebből származik az, hogy míg a Lavina minden szatirikus vonása ellenére is valószerű drámákat vett kiindulópontként, A négyzet túlnyomórészt tudatosan szürreális: az egyik szereplő például egy csimpánzt tart háziállatként, amelynek miértjét a film minimálisan sem igyekszik megválaszolni, máskor pedig az a humorforrás, ahogyan egy Tourette-es néző minduntalan félbeszakít egy interjút.

A bizonyos négyzet. The Square / A négyzet

Ugyanakkor ez legkevésbé sem öncélú: az alkotás éppen azt mutatja meg, hogy a tépelődő, önnön kifinomultságát és kiváltságait körömszakadtáig őrző értelmiséggel szemben az állatias indulatok kisebbségben is diadalmaskodnak. A négyzetben egyedül az állatok és a gyerekek azok, akik őszinték és elnyomottságukban is győzedelmesek. Ha a Lavina a modern, európai férfi bukásáról szól, A négyzetre hatványozottan igaz, hogy a társadalmi tápláléklánc csúcsán álló embertípust löki a mélybe. A főhős Christian azonban nemcsak a klasszikus férfiszerepnek nem tud megfelelni, rendkívül sokoldalúan demonstrálva gyávaságát, hanem társadalmi beágyazottságában, szakmailag, felső-középosztálybeliként, kultúremberként, egyszóval minden tekintetben kudarcot vall. Östlund zsenialitása pedig abban áll, hogy úgy varázsol erkölcsi hullát belőle, hogy a felszínen egy karcolás sem esik rajta, és a kezét is alig kell bepiszkítania.

Kényelmetlen gondolatok ezek, olyannyira, hogy a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál közönségének soraiban is képes volt érzékelhető feszültséget kelteni: az egyik legzseniálisabb jelenetnél mögöttünk szemrehányóan hördült fel valaki, hogy „Hogyan lehet ezen nevetni?”, ami nemcsak azt jelképezi, hogy Östlund képsorai egyszerre képesek elborzadást és nevetést kiváltani, de azt is, hogy a való életben képesek azokat a konfliktusokat megteremteni, amelyeket a vásznon is láthatunk. Ennél nagyobb dicséret pedig aligha kell egy filmnek, hogy ha csak néhány pillanatig is, de lejött a vászonról és a nézők között folytatódott. Ennyire releváns, húsba vágó és aktuális amiről A négyzet beszél – és mindezt úgy, hogy közben pokolian jól szórakozunk.

Ebben a filmben minden fura. A szereplők, a viselkedésük, beszélgetéseik, a művészetük de még a szex is. Minden túltolt és pont ezért hatásos. Egy feltartott középső ujj a modern művészet öncélúságának, egy arconverés a szenzációhajhász internetes videokampányoknak és egy tarkónrúgás a polkorrektségnek. Pedig Östlund semmi mást nem tesz, mint epizódszerűen egymás mellé helyezi a hétköznapok abszurditásait és nyíltan beszél a nyugati társadalom köldöknézős impotens világáról. Nemcsak hogy érzelmi hullámvasút ez, Bástya elvtárs eképp képzelhetné az imperialista szellem vasútját.

A négyzet / The Square – színes, svéd-német-francia-dán szatíra, 142 perc. Értékelés: 9,5/10

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik