Ahogy született, úgy meg is oldódott a lengyel kormányválság, miután Lepper bejelentette, hogy pártja visszatér a koalícióba, maga pedig a miniszteri bársonyszékbe.
Amerikai és japán sajtóértesülések szerint Észak-Korea újabb atomrobbantásra készül. Egy azóta módosított, korábbi ENSZ-tervezet katonai választ helyezett kilátásba arra az esetre, ha Phenjan megismételné az október 9-i kísérletet. Phenjan hadüzenetként értelmezi a szankciókat.
Bíróság elé állítottak hétfőn Hollandiában hat arab származású személyt, akit terrorizmussal gyanúsítanak. Perük az új terrorizmus ellenes holland törvények próbakövének számít.
Srí Lanka északkeleti részén a dél-ázsiai ország történetének eddigi legsúlyosabb öngyilkos merényletére került sor hétfőn. A robbantást tamil lázadók hajtottak végre a haditengerészet egyik konvoja ellen.
Egy házilag készített robbanószerkezet robbant hétfőn kora délután az afganisztáni Baghlan városában járőröző magyar katonák közelében, személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett.
A Vatikán hétfőn megerősítette, hogy XVI. Benedek pápa november 28. és december 1. között Törökországba látogat annak ellenére, hogy korábban többször is korrigálnia kellett regensburgi beszédét, hogy lecsillapítsa a muzulmán világ haragját.
Ausztrália megtoldotta a BT Phenjan elleni szankcióit, Dél-Korea és Kína ugyanakkor biztonságpolitikai okokra hivatkozva húzódozik az egyik büntetőintézkedés végrehajtásától két nappal azt követően, hogy az ENSZ szankciókat léptetett életbe Észak-Korea ellen.
Legalább 49 ország rendelkezik atomfegyverrel, illetve képes atomfegyvert előállítani – jelentette ki hétfőn egy bécsi szemináriumon a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.
Kína szögesdrót kerítést épített észak-koreai határának egy szakaszán, miután a kommunista állam bejelentette, hogy kísérleti atomrobbantást hajtott végre – jelentette hétfőn egy dél-koreai újság.
A két legesélyesebb jelölt, a baloldali populista Rafael Correa és Alvaro Noboa jobboldali milliárdos került az ecuadori elnökválasztás második fordulójába az első eredmények szerint.
Teherán elutasítja az Észak-Koreát sújtó szankciókat – hangoztatta hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő, aki azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) fegyverként használja vezető szerepének kiterjesztésére.
Erős földrengés és utórengések sorozata rázta meg vasárnap a Hawaii-szigeteket, megrémítve a lakosságot és a turistákat. Az infrastruktúrában jelentős anyagi károk nem keletkeztek, de az áramszolgáltatás szinte mindenhol szünetel.
Jirí Paroubek volt cseh miniszterelnök és a júniusi választáson második helyen végzett Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke nem zárja ki, hogy Csehországot a jelenlegi belpolitikai patthelyzetből egy polgári demokrata-szociáldemokrata nagykoalíciós kormány vezesse ki, amely két évig lenne hatalmon.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton egyhangúlag elfogadott határozatában kemény pénzügyi és kereskedelmi szankciókkal sújtotta Észak-Koreát hat nappal korábban végrehajtott kísérleti atomrobbantásáért. Észak-Korea ENSZ-nagykövete gengsztermódszernek nevezve elutasította a BT-határozatot.
Az 1956-os hősi népfelkelést és szabadságharcot méltatta a pápa a budapesti ünnepségekre küldött legátusához írt kinevező levelében XVI. Benedek pápa, emlékeztetve arra, hogy fél évszázada XII. Pius pápa együttérző lelkülettel kísérte imáival és vigasztalta szavaival a szabadságát védő magyar népet.
A Koreai-félsziget atommentes övezetté változtatását célzó hatoldalú tárgyalások folytatását szeretné Észak-Korea - közölte vasárnap Pekingben Alekszandr Alekszejev, a tárgyalások orosz küldöttségvezetője, aki az elmúlt napokban Phenjanban folytatott megbeszélést.
Dwight Eisenhower egykori amerikai elnök unokája és Nyikita Hruscsov volt szovjet pártvezető fia részvételével az 1956-os lengyel és magyar felkelésnek szentelt emlékkonferenciát rendeztek szombaton az amerikai Virginia államban.
Félezer diák részvételével zajló tömegverekedéssé fajult pénteken két középiskolai tanuló csetepatéja az egyesült államokbeli Kaliforniában, a rendőrség végül gumilövedékek bevetésével oszlatta szét a tömeget.
Sújtsák erélyes szankciókkal Észak-Koreát a nemrégiben végrehajtott nukleáris kísérlet miatt - szorgalmazta szokásos szombati rádióbeszédében George Bush amerikai elnök. A szankciókról szombaton szavaz az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
Grúz állampolgárságot ígér a Grúziában élő oroszoknak Mihail Szaakasvili, a kaukázusontúli ország államfő válaszul arra, hogy Oroszországból grúzokat utasított ki az elmúlt hetekben. A döntést az államfő jelentette be pénteken Tbilisziben.