Külföld

7 szállodai alkalmazott is sugárszennyezett

admin
admin

2006. 12. 07. 18:30

A brit egészségvédelmi hatóság (HPA) csütörtök esti bejelentése szerint a nyugat-londoni Grosvenor Square-en, az amerikai nagykövetség közelében lévő Millennium Hotel bárjának alkalmazottai fertőződtek a sugárzó anyaggal.

A szálloda volt az egyik első londoni helyszín az immár csaknem két tucatnyi közül, ahol az egykori dezertőr orosz állambiztonsági alezredes halála ügyében nyomozó hatóságok kimutatták az exügynök meggyilkolására használt polónium 210-es izotóp jelenlétét. Korábbi nem hivatalos médiaértesülések szerint az érintett londoni helyszínek közül a legerősebb sugárzást éppen a Millennium mosdójában mérték. Itt a sugárzás intenzitása állítólag meghaladta a még ártalmatlannak tekintett dózis felső határát.

Litvinyenko ebben a szállodában – értesülések szerint – két orosszal teázott november 1-jén. Az egyik teapartner Andrej Lugovoj egykori KGB-ügynök volt, aki korábban a két hete szintén mérgezéses tünetekkel kórházban kezelt Jegor Gajdar egykori orosz miniszterelnök testőreként szolgált. Lugovojt a brit sajtó egyértelműen gyanúsítottként kezeli, jóllehet a Scotland Yard hivatalosan nem nevezte meg őt – ahogy senki mást sem – a vizsgálat célszemélyeként.


Turistákat keresnek

Az HPA csütörtöki közleménye szerint a londoni Millennium Hotel alkalmazottainak leletében talált sugárzó anyag mennyisége olyan alacsony, hogy az “rövid távon” nem ad okoz egészségügyi aggodalmakra. Hosszabb távon azonban, “csekély mértékben” növekedhetnek “egészségügyi kockázataik” – áll a közleményben. A hatóság kérte, hogy bárki, aki október 29.-e és november 2.-a között járt a szálloda Pine Bar nevű bárjában, lépjen érintkezésbe az HPA-vel.


Eltemették az exkémet

Csütörtökön – éppen két héttel halála után – Londonban eltemették Alekszandr Litvinyenkót. Az orosz állambiztonság (FSZB) hat éve Londonba dezertált egykori alezredesét a híres Highgate temetőben – ahol Marx Károly is nyugszik – kísérték utolsó útjára. Litvinyenko temetésén – családján kívül – jelen volt Ahmed Zakajev, Aszlan Maszhadov egykori csecsen elnök szintén Londonban élő volt külföldi megbízottja, akinek kiadatását az orosz hatóságok terrorizmusban való részesség vádjával próbálják elérni, valamint Borisz Berezovszkij orosz pénzember, Borisz Jelcin volt orosz elnök egykori bizalmasa, aki szintén Londonba menekült, miután az orosz főügyészség család vádjával körözést adott ki ellene.


Új áldozat?


Kómában van Dmitrij Kovtun orosz üzletember, akit a moszkvai ügyészek szerint éppúgy sugárizotóppal mérgeztek meg, mint Alekszandr Litvinyenko Londonba emigrált biztonsági tisztet – jelentette az Interfax csütörtök este. A RIA Novosztyi hírügynökség ezzel szemben azt jelentette, hogy Kovtun ügyvédje szerint a védence kómájáról szóló hír provokáció.


Kovtun, akinek állapota súlyos, közvetlenül azután esett kómába, hogy a brit nyomozók és orosz ügyészek befejezték kihallgatását egy moszkvai kórházban – mondta az orosz hírügynökség forrása. Kovtun fontos adatokat közölt tanúként, s az orosz nyomozók ezek alapján határozták el bűnügyi eljárás megindítását a megölésére tett kísérlet gyanújával – tette hozzá.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.