Külföld

USA: három út vezet ki Irakból

admin
admin

2006. 12. 09. 18:59

Három lehetőség került előtérbe az amerikai kormány számára az új iraki stratégia keresése közben - írta szombaton a The Washington Post.

Az amerikai lap szerint az egyik változat az amerikai csapatok létszámának rövid távú, 15-30 ezres növelését irányozza elő Bagdad biztonságának erősítése és az iraki biztonsági erők kiképzésének felgyorsítása céljából. A második elképzelés szerint az amerikai erőket távol tartanák az iraki belső konfliktustól, hogy a terroristák elleni harcra összpontosíthassanak. Végül a harmadik opció hívei az iraki síita többség politikai támogatásának fokozását javasolják, a szunnita felkelőkkel kezdett tárgyalási kísérletek egyidejű feladása mellett.

Az amerikai lap kormányilletékesekre hivatkozó cikke szerint a Fehér Ház célja – a Nemzetbiztonsági Tanáccsal, a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) és a védelmi minisztériummal együtt – az, hogy alternatívát dolgozzon ki az úgynevezett Baker-Hamilton bizottság ajánlásaival szemben. Az eredményt George Bush amerikai elnök valószínűleg már december 18-án, az amerikai nemzethez intézett szokásos évi szózatában nyilvánosságra hozza.

A Baker-Hamilton bizottság szerdán közzétett jelentésében egyebek között az amerikai csapatok kivonását javasolta Irakból 2008-ig, valamint egy diplomáciai offenzívát, amely magában foglalná az Iránnal és Szíriával folytatandó tárgyalásokat is. Az amerikai elnök két további tanulmányt rendelt meg a jövőben követendő iraki stratégiára vonatkozóan a Nemzetbiztonsági Tanácstól és a vezérkartól.

A The Washington Post értesülései szerint erősödik az a szándék a Bush-kormányon belüli viták során, hogy a belső iraki problémák megoldásáért a felelősséget az irakiakra ruházzák át. Közelebbről meg nem nevezett források szerint ezekre a vitákra mindinkább “a fáradtság, a frusztráció és az a növekvő vágy” nyomja rá bélyegét, hogy “megszabaduljanak Iraktól”.

Bush heti szokásos rádióbeszédében “alaposan átgondoltnak” nevezte a Baker-Hamilton bizottság javaslatait. Mint mondta, kormánya komolyan véleményezni fogja az összes ajánlást. Ám mielőtt döntést hozna egy esetleges iraki irányváltásról, szeretné hallani az összes tanácsot – hangsúlyozta az amerikai elnök.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.