Dennis Kucinich amerikai kongresszusi képviselő a szlovák nyelvtörvény végrehajtásának átgondolását kérte Robert Fico miniszterelnöknek írott szerdai levelében.
Illegális határátlépésért letartóztattak hétfőn Észak-Koreában egy amerikai állampolgárságú férfit - jelentette csütörtökön a KCNA hivatalos hírügynökség.
A mentőalakulatok csütörtök reggel 7 óráig kilenc halottra bukkantak annak a háznak a romjai között, amely szerda hajnalban omlott össze a belgiumi Liege központjában.
Távozott Hondurasból a tavaly nyáron megbuktatott elnök, aki hónapok óta a brazil nagykövetségen tartózkodott, de utódja szerdai beiktatásával párhuzamosan amnesztiát és engedélyt kapott az elutazásra.
Megérkezett Haitiba és már bekapcsolódott a pusztító földrengés sérültjeinek ellátásába a magyar kormány által küldött orvosi mentőcsapat - erről Jackovics Péter, a csoport vezetője tájékoztatott telefonon, közép-európai idő szerint szerda este.
Olaszország legnagyobb vállalkozása a maffia: tavaly 135 milliárd eurót „számlázott ki”, és 70 milliárdos jövedelemre tett szert - közölte évi jelentésében az olasz vállalkozók szövetsége, a Confesercenti.
A jég borította tengerbe zuhant egy helikopter szerdán Norvégia partjainál, a gép fedélzetén tartózkodó négy embert eltűntnek nyilvánították - jelentette az NTB norvég hírügynökség.
A Hamász palesztin radikális szervezet bejelentette szerdán, hogy kivizsgálta a múlt téli háborúról szóló, elmarasztaló ENSZ-jelentésben foglalt megállapításokat, és arra a következtetésre jutott, hogy sem saját emberei, sem a szövetséges fegyveres csoportok nem követtek el háborús bűncselekményeket.
Ötszáz millió eurós, pótlólagos nyugdíjkifizetésre számíthatnak az egykori gettók kényszermunkásai - közölte szerdán az észak-rajna-vesztfáliai tartományi szociális bíróság.
Olaszországban is fontolóra veszik a hatóságok az úgynevezett nikáb betiltását. Ez a ruha az egész testet eltakarja és csak a szemnek hagy egy kivágást és főleg muzulmán nők viselik. Franciaországban már nem szabad hordani és a többségben muzulmánok lakta Egyiptomban is új szabályozást terveznek.
Izrael "nagy veszélyt" jelent a muzulmán világra nézve, de pusztulásra van ítélve - jelentette ki Irán legfőbb vallási vezetője. Ezt azzal indokolja, hogy úgy látja, el akarják tüntetni a palesztinokat az iszlám nemzetek közül.
Ebben a pillanatban a kulturális autonómiát és a helyi autonómiát látom némiképp reálisnak - jelentette ki lapunknak Markó Béla RMDSZ-elnök, az új román kormánykoalíció miniszterelnök-helyettese. Szerinte a román nemzetállami szemlélet változik, így kerülhetett a kulturális tárca magyar kézbe. Interjú!
Eric Cantona, a Manchester United egykori játékosa színészi karriert kezd, hiszen egy párizsi színház új, kortárs darabjában debütált. Korábban már vállalt filmszerepet.
Tovább szedi áldozatait a kemény tél Európa-szerte: az elmúlt 24 órában Lengyelországban tízen, Romániában nyolcan fagytak meg - közölték kedden a hatóságok.
Lemondott alelnöki tisztségéről és a védelmi minisztérium vezetéséről Ramón Carrizález venezuelai politikus, aki az elmúlt években Hugo Chávez baloldali államfő egyik legközelebbi munkatársa volt.
Moszkvában mínusz 20 fok alatti hőmérséklet uralkodik, abnormálisan magas a légnyomás és napok óta szmog lepi be a város egészét. Enyhülést a hét végére várnak.
A hideg tíz embert ölt meg hétfő óta, miután vasárnap már tizenegynek a halálát okozta Lengyelországban. Ezzel 212-re nőtt a fagyhalottak száma tavaly november óta.
Hatalmas szikladarab zuhant egy lakóházra hétfő este egy felső-bajorországi településen, és az otthon tartózkodó 45 éves családapa, valamint 18 éves lánya halálát okozta.
Magas fokú készültséget rendeltek el a nepáli hatóságok Katmandu nemzetközi repülőterén, mert olyan értesülést kaptak Indiától, amely szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető szélsőségesek eltéríteni készülnek egy repülőgépet Dél-Ázsiában.