Nagyvilág

Pusztít a fagy Európában

Tovább szedi áldozatait a kemény tél Európa-szerte: az elmúlt 24 órában Lengyelországban tízen, Romániában nyolcan fagytak meg - közölték kedden a hatóságok.

Lengyelországban a hőmérséklet mínusz 30 Celsius-fok körül volt keddre virradó éjjel – közölte Kamila Szala rendőrségi szóvivő. „A hideg tíz embert ölt meg tegnap óta, miután vasárnap már tizenegynek okozta halálát”, ezzel 212-re nőtt a fagyhalottak száma november óta – tette hozzá. Az áldozatok többsége 35 és 60 év közötti, állandó lakhely nélküli ember. Kedd reggel mintegy ötezer háztartás volt áram nélkül az ország déli részén, egy részük már több napja, miután sok vezeték leszakadt a hó és jég súlya alatt – közölték a belügyminisztérium válságközpontjában.

Mínusz 30 fok Csíkban

Romániában nyolc ember vesztette életét a rendkívüli hideg miatt, ezzel harmincegyre emelkedett az elmúlt hét napban fagyhalált szenvedettek száma. A román egészségügyi minisztérium bejelentése szerint a hipotermia (a szervezet fokozott mértékű kihűlése) miatti halálesetek az ország északkeleti részén fekvő Botosani, Iasi, Suceava és Neamt, valamint az ország középső részén lévő Fehér (Alba) megyében történtek.
A sarkvidéki időjárás kedden sem kímélte Romániát: a székelyföldi Csíkszeredában ezúttal is mínusz 32 Celsius-fokos volt a hideg, a levegő reggelre mínusz 30 fokra „melegedett fel”. Székelyudvarhelyen is húsz fokkal süllyedt a fagypont alá a hőmérő higanyszála. A Kovászna megyei Buzauban – ahol hétfőn mínusz 34 fokos hideget mértek -, keddre mínusz 29,5 fokra enyhült az idő. Brassóban keddre virradóra mínusz 27 Celsius-fokot mértek – jelentette Garzó Ferenc, az MTI tudósítója.

Sarkvidéki hideg Moszkvában

Számos észak-németországi település lakosai az idei év leghidegebb éjszakáját élték át hétfőről keddre virradóra. Hamburg-Fuhlsbüttelben például mínusz 15,1 Celsius fokig süllyedt a hőmérő higanyszála. Hamburgnál is hidegebb volt hajnalban a másik Hanza-városban, Lübeckben, itt mínusz 18,2 fokot mértek, a várostól északra fekvő Dörnickben pedig mínusz 18,6 fokot. Ezeken is túltett azonban néhány mecklenburgi és brandenburgi település. Ueckermündében mínusz 21,3, Grünow-ban és az Odera menti Frankfurtban pedig mínusz 21 fokig süllyedt a hőmérséklet a kedd hajnali órákban. A bajorországi Funtensee-nél viszont, amely Németország „jégvermének” számít, „csak” 20 fokos hideget mértek.

Rekordhideget mértek keddre virradóra Bulgária 17 körzetében is, a balkáni ország északkeleti felén fekvő Dobricsban a hőmérő higanyszála mínusz 25,5 fokra süllyedt. A nagy hideg miatt iskolák tucatjaiban szünetelt a tanítás. Egy iraki illegális bevándorlót, akit a török-bolgár határfolyón, a Maricán csempésztek be gumicsónakon, a határőrség mentett meg a fagyhaláltól. Moszkvában kedden nagyon hideg volt, anticiklon határozta meg az időjárást, abnormálisan magas volt a légnyomás. A várost napok óta szmog lepi be, de a hét második felére „felmelegedést”, mínusz 15 fokot, a hét végére pedig már szinte tavaszi időjárást, mínusz 5 Celsius-fokot ígérnek a meteorológusok.

Iskolákat zártak be Ukrajnában

A hőmérséklet Oroszország központi részén januárban eddig a sokévi átlag alatt maradt, kedden 9 Celsius-fokkal maradt el az átlagtól – jelentette Horváth Júlia, az MTI tudósítója. Az ukrán oktatási minisztérium honlapján kedden közzétett jelentés szerint az ország huszonkét megyéjében és a Krímben 8965 iskolában – a tanintézetek 45,6 százalékában – szünetel az oktatás a nagy hideg miatt. A fagyszünet a tanulók 29 százalékát, mintegy 1,25 millió diákot érint. A legtöbb helyen az elemi iskolákat és az alsó tagozatos osztályokat zárták be.

A tanügyi tárca közlése szerint a hétfői adatokhoz képest 2252-vel nőtt azoknak az oktatási intézményeknek a száma, amelyekben szünetel a tanítás. Influenza és meghűléses megbetegedések miatt az ország 28 iskolája tart zárva, a járványszünet közel ötezer tanulót érint. A kárpátaljai iskolákban nem kellett tanítási szünetet elrendelni, mert a hőmérséklet csak egyes hegyvidéki körzetekben süllyedt mínusz 20 Celsius-fok alá – jelentette Varga Béla, az MTI tudósítója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik