Emberrablási riasztást léptetett életbe kedden este a francia igazságügyi minisztérium, miután egy másfél éves kisfiú eltűnt a Párizs közeli Fontenay-sous-Bois-ban található otthonából.
Törökország megsértette a szólásszabadságot és megakadályozta, hogy a közönség hozzáférjen az európai irodalmi örökség egyik művéhez, amikor betiltott egy klasszikus erotikus regényt - állapította meg keddi ítéletében az európai emberi jogi bíróság.
Kína tiltakozásának ellenére Obama február 18-án mégis fogadja a száműzetésben élő dalai lámát, a spirituális vezető már úton van az Egyesült Államokba. Közben Kína jelezte: a két ország kapcsolatát alapjaiban rengeti meg Obama "önfejűsége".
Elfoglalták a dolgozók a Total francia olajipari vállalat egyik bezárásra ítélt olajfinomítójának székházát az észak-franciaországi Dunkerque közelében.
A romániai kommunista titkosszolgálat, az egykori Securitate református papokat megfigyelő tisztjeinek a névsorát hozta nyilvánosságra kedden Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke.
A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével változik a soros EU-elnökségek feladatköre, ami Magyarország számára is konkrét technikai következményekkel jár - mondta Balázs Péter kedden az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén.
A papok által gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélések "förtelmes bűnök", amelyekkel szemben nagyon határozottan kell fellépni - mondta XVI. Benedek pápa kedden az ír püspököknek a Vatikánban.
Majdnem egymillió rokkantnyugdíjas nyugállományba vonulásának a körülményeit kezdik vizsgálni Romániában, mivel a hatóságok azt gyanítják, hogy akár 30 százalékuk is hamis orvosi igazolásokkal, törvénytelenül vonult ki a munkaerőpiacról.
Négy osztrák és két német halt meg egy ausztriai sajtüzem listeria baktériummal fertőzött termékeinek fogyasztásától tavaly - közölte az osztrák egészségügyi minisztérium.
Az előző havi gyorsulási rekord után ismét meredeken - ezúttal már jóval a kormány által megszabott 3 százalékos felső tűréshatár fölé - emelkedett a múlt hónapban az éves infláció Nagy-Britanniában.
Egy nappal a legkevesebb 18 halálos áldozatot követelő belgiumi vonatszerencsétlenség után az ország több városában sztrájkba léptek a mozdonyvezetők, tiltakozva a rossz munkakörülmények ellen.
Ünnepi nagygyűlésekkel, sporteseményekkel és nagyszabású virágkiállítással ünnepelték Észak-Koreában a sztálinista ország vezetője, Kim Dzsong Il 68-ik születésnapját.
Több mint 1600 dolgozó elbocsátásra készül az erdélyi autópálya építője, az amerikai Bechtel vállalat, mivel a sztrádaépítés finanszírozása nincs megoldva.
Az európai kormányok tavaly közel 40 milliárd euróért vásároltak részesedést bankokban és más pénzügyi társaságokban - mutatta ki a PriceWaterhouseCoopers szakmai tanácsadó cég.
Tizenegy, európai útlevéllel rendelkező személy, köztük egy nő vett rész a Hamász palesztin radikális mozgalom egyik vezetőjének meggyilkolásában - közölte Dahi Halfán tábornok, Dubaj rendőrfőkapitánya hétfőn.
Többen meghaltak, amikor két egymással szembehaladó személyvonat összeütközött hétfőn reggel Brüsszeltől nem messze, az Hal nevű elővárosi pályaudvar közelében, Buizingennél.