Nagyvilág

Baleset után sztrájk Belgiumban

Egy nappal a legkevesebb 18 halálos áldozatot követelő belgiumi vonatszerencsétlenség után az ország több városában sztrájkba léptek a mozdonyvezetők, tiltakozva a rossz munkakörülmények ellen.

A hétfői balesetet az okozta, hogy az egyik vonat vezetője egyelőre ismeretlen okból figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést, és összeütközött egy másik szerelvénnyel.

A kedd reggeli csúcsforgalom idején a sztrájk miatt járatkimaradások voltak főként Belgium déli, vallóniai térségében.

A szakszervezetek támogatásukról biztosították a tiltakozó mozdonyvezetőket és felhívták a figyelmet arra, hogy a belga vasútnál munkaerőhiány van, és túlterheltek, agyonhajszoltak mind a mozdonyvezetők, mind a vasútbiztonsági alkalmazottak.

Értesülések szerint kedden sem közlekedik a megszokott menetrend szerint Brüsszel és Párizs között a Thalys, illetve Brüsszel és London között az Eurostar szupervonat. A baleset helyszínén ugyanis még nem fejezték be a helyreállítási munkákat, és fontos vonalszakaszokat áramtalanítani kellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik