Külföld

Leszállították a túlsúlyos rendezőt a repülőről

admin
admin

2010. 02. 15. 13:02

El kellett hagynia egy kaliforniai repülőgépet Kevin Smith hollywoodi filmrendezőnek, mivel a légitársaság szerint túl kövér.

A férfi vasárnap a Twitteren is kifejezte nemtetszését. “Kedves Southwest Air! Tudom, hogy kövér vagyok. De valóban kidobhatott engem Leysath kapitány a gépből, amin már ültem?” – tette fel a kérdést Smith a közösségi portálon.

A leszállított férfi végül problémák nélkül, egy másik géppel utazott a hatszáz kilométerrel távolabb lévő Burbankbe.

A Southwest más légitársaságokhoz hasonlóan szabályokat hozott az egyre túlsúlyosabbá váló amerikaiak esetében. Ezek értelmében azoknak a “terjedelmesebb” utasoknak, akik “átnyúlnak” a mellettük lévő ülésre, ki kell fizetniük az extra helyet.

Hogy ez szükséges-e, arról a kartámaszok alapján döntenek: ha az utas annyira elhízott, hogy nem tudja legalább az egyik kartámaszt lehajtani, fizetnie kell. A két támasztó közti távolság a Southwest szerint 43 centiméter.

A légitársaság időközben – szintén a Twitteren keresztül – elnézést kért Smith-től.

Bár a Southwest sajnálja ezt a legutóbbi incidenst, elmondásuk szerint nincs más lehetőség: “Nem hagyhatjuk többet figyelmen kívül azoknak az utasoknak a panaszait, akik nem vehetik teljes mértékben igénybe ülésüket. Ők kellemetlen, sőt néha fájdalmas körülmények között kénytelenek utazni” – olvasható a légitársaság válaszában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.