Nagyvilág

Az egykori kommunista diktátor testőrét választotta miniszterelnöknek Bulgária. A Batman becenévre hallgató fekete öves karatés volt már belügyminiszter és főpolgármester is. Sokan reformpolitikusnak tartják, mások szerint maffiózó.
2009. 07. 08. 11:29
A világméretű gazdasági válság leküzdéséhez "globális kormányzást" tart szükségesnek a katolikus egyházfő kedden közreadott első társadalmi enciklikájában.
2009. 07. 08. 09:23
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő a jelen embere - közölte kedden a washingtoni Fehér Ház egy illetékese, miután Barack Obama amerikai elnök Moszkva mellett tárgyalt az orosz miniszterelnökkel.
2009. 07. 07. 14:02
Kal Penn hollywoodi filmszínész, a Doktor House egykori szereplője munkához látott a Fehér Házban, ahol elsősorban az ázsiai közösségekkel és a művészvilággal való kapcsolattartás lesz a feladata.
2009. 07. 07. 11:51
Megválasztotta a horvát parlament az új miniszterelnököt az egykori újságíró, Jadranka Kosor személyében. A korábbi horvát kormányfő lemondása után belpolitikai, külpolitikai és gazdasági problémákkal is szembe kell néznie déli szomszédunknak. A kormánypárt radikalizálódik, csökkenteni kell a fizetéseket és a nyugdíjakat, a szlovénok pedig továbbra is blokkolják Horvátország EU-csatlakozását.
2009. 07. 07. 11:08
Több száz ujgur tiltakozott kedden a nyugat-kínai Hszincsiang (Xinjiang) autonóm régió székhelyén, Urumcsiban (Urumqi) két nappal azután, hogy több mint másfél száz halálos áldozatot követelő zavargások törtek ki a térségben.
2009. 07. 07. 08:44
Az Európai Unió jelene és jövője, térségünk integrációs esélyei, Románia és Magyarország perspektívái egyaránt szerepelnek a Tusnádfürdőn megszervezett EU Tábor témái között.
2009. 07. 07. 07:15
Barack Obama első oroszországi látogatásának nyitó napja egyebek mellett két fontos egyezmény, a hadászati atomfegyverek csökkentésére vonatkozó keretmegállapodás és az Afganisztánba irányuló amerikai hadiszállítmányok tranzitjára vonatkozó egyezség aláírását eredményezte, az amerikai rakétapajzs kelet-európai kiterjesztésében azonban fennmaradt az ellentét.
2009. 07. 06. 21:48
Január 1-től megszűnhet a vízumkötelezettség a szerb állampolgárok és az Európai Unió országai között - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnökkel közösen, a hétfői megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
2009. 07. 06. 17:03
Elhunyt 93 éves korában hétfőn Robert S. McNamara volt amerikai védelmi miniszter, a vietnami háború egykori fő irányítója.
2009. 07. 06. 15:59
Száznegyven halottja és több mint 800 sérültje volt Kína nyugati, Hszincsiang (Xinjiang) tartományában kitört zavargásoknak - jelentette hétfőn a kínai állami tömegtájékoztatás. Külföldről irányított lázadásról ír a kínai hírügynökség.
2009. 07. 06. 15:57
Egyértelmű sikert könyvelhet el az ellenzéki GERB párt a bolgár parlamenti választáson, az első exit poll szerint a szavaztok 38,5-41 százalékát szerezhette meg. Ez várhatóan 115-117 mandátumot jelent a 240 fős parlamentben. Az eddig hatalmon lévő szocialisták a voksoknak csupán 17-18,4 százalékát szerezték meg.
2009. 07. 05. 19:27
Kompromisszumra hívta fel az Egyesült Államokat rakétavédelmi rendszere tervezett kelet-európai kiterjesztése kapcsán az orosz elnök egy vasárnapi interjújában, amelyből az is kiderült, hogy „óvatos derűlátással” tekint a másnap kezdődő moszkvai orosz-amerikai csúcstalálkozó elé.
2009. 07. 05. 14:39
Észlelték a Comore-szigetek közelében keddre virradóra szerencsétlenül járt jemeni utasszállító repülőgép fedélzeti adatrögzítő műszereinek (fekete dobozainak) a jelzését - közölték hivatalos francia és comore-i források.
2009. 07. 05. 14:32
Olvasói sztorik