Nagyvilág

Egyelőre két MKP elnökjelölt van

Egyelőre két személyt, Berényi Józsefet és Kvarda Józsefet javasolták a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) országos elnöki tisztségébe a párt rendkívüli kongresszusán Dunaszerdahelyen.

Farkas Iván, az MKP ideiglenes ügyvezető testületének elnöke a zárt ajtók mögött folyó tanácskozás ebédszünetében ugyanakkor elmondta: a jelölések még nincsenek lezárva, mert a küldöttek vitája a délelőtti beszámolók után csak délután kezdődik.

Berényi eddig az MKP alelnöke volt, míg Kvarda Nagyszombat megye elöljáró-helyettese. A rendkívüli kongresszus kiértékeli a parlamenti választások eredményét, módosítja a párt alapszabályát, majd megválasztja az országos elnököt, az országos tanács elnökét, a szakmai alelnököket és az elnökséget. A párt tevékenységéről Csáky Pál volt pártelnök, a képviselői csoport munkájáról pedig Bárdos Gyula frakcióvezető számolt be, illetve adott értékelést.

Farkas szerint az országos elnökség tagjaira péntekig mintegy 25 jelölés érkezett a pártszervezetektől. „További mintegy 10-15 jelölést várhatóan a kongresszuson tesznek a küldöttek” – jegyezte meg.

A fórum összehívását az tette indokolttá, hogy az MKP a júniusi választásokon megbukott, és 4,33 százalékos eredménnyel nem került be a szlovák parlamentbe. A bukás után Csáky Pál pártelnök, valamint az egész elnökség benyújtotta lemondását, amelyet a kongresszusnak kellene jóváhagynia. Csáky úgy nyilatkozott, hogy nem indul a mostani elnökválasztáson.
A rendkívüli kongresszuson megválasztott új vezetőségnek várhatóan egyéves mandátuma lesz. Jövőre általános tisztújítás van betervezve a pártban, a legalsóbb szintektől a legmagasabbakig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik