Nagyvilág

A tigrisek megmentéséért tárgyalnak Indonéziában

Nemzetközi tárgyalásokat tartanak a jövő héten Bali szigetén a kihalással fenyegetett tigrisek megmentéséért.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) adatai szerint a XX. század folyamán a vadonban élő tigrisek száma 100 ezerről mintegy 3200-ra csökkent világszerte. A drámai fogyás hátterében elsősorban az orvvadászat és az élőhelyek szűkülése áll. Ma a tigris (Panthera tigris) még élő hat alfaja közül az összes veszélyeztetett. Három alfaj, a bali, a jávai és a kaszpi már kihalt.

A hétfőn kezdődő, háromnapos bali találkozó a Szentpétervárott szeptember 15. és 18. között megrendezendő “tigriscsúcsot” hivatott előkészíteni. A tervek szerint tizenhárom ország küldöttei igyekeznek megfogalmazni az ősszel elfogadandó egyezmény vázlatát. A résztvevők beszámolnak majd tigrisvédelmi terveiről és azok finanszírozási lehetőségeiről.

A házigazda Indonézia mérlege nem túl jó: az országban élő három alfaj közül kettő – a bali és a jávai – már kihalt, és a szumátrai tigrisből is mindössze 400 élhet a vadonban. Harry Santoso természetmegőrzési illetékes már jelezte, hogy országa legalább 175 millió dollár (38,7 milliárd forint) nemzetközi támogatásra tart igényt tigrisvédelmi programja megvalósítására, amelynek célja a szumátrai tigris állományának 2022-ig történő megduplázása. Mint mondta, a források rendelkezésére bocsátásában elsősorban az Egyesült Államokra, Ausztráliára, Németországra, a Világbankra és az Ázsiai Fejlesztési Bankra számítanak.

A tervezett indonéziai program egyik központi eleme az ember-állat konfliktusok megelőzése. Az összetűzések elharapódzóban vannak, mivel az erdőirtás miatt a tigrisek, az elefántok és más állatok egyre közelebb kényszerülnek húzódni az emberi településekhez. Santoso elmondása szerint szigorúbban lépnének fel az orvvadászok ellen, és védenék a tigrisek élőhelyeit is.

A szentpétervári csúcsra Banglades, Bhután, Kína, India, Indonézia, Kambodzsa, Laosz, Malajzia, Mianmar, Nepál, Oroszország, Thaiföld és Vietnam képviselői hivatalosak.
A The Daily Telegraph című brit napilap internetes kiadásában idézi Diane Walkingtont, a brit WWF programfelelősét, aki szerint a nemzetközi közösségben még soha nem mutatkozott ilyen tettvágy a tigrisek megmentésére, ezért ki kellene használni a kedvező pillanatot. Hangsúlyozta, hogy azonnali és globálisan összehangolt lépésekre van szükség, ezek hiányában ugyanis örökre eltűnhet a tigris Ázsia nagy részéről. Szakértők szerint ha biztosítják a tigriseknek a megfelelő területű, háborítatlan élőhelyet, azonnal elkezdenek szaporodni, és a populáció létszáma már 3-4 éven belül növekedésnek indulhat.

A WWF felszólította azoknak az országoknak a kormányait, ahol élnek még tigrisek, hogy teljesítsék vállalásukat, és tegyenek meg mindent a tigrisek számának 2022-ig történő megkétszerezéséért. A nemzetközi tigrisvédelmi kampányt többek között azért időzítették éppen 2010 és 2022 közé, mert ezek a tigris évei a kínai naptárban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik