Nagyvilág
Egy kis iskolát és két mellette álló gazdasági épületet temetett be egy földomlás Kínában. 18 kisgyerek halt meg.
Az indiai fővárosban különösen csúcsidőben vannak tele a buszok, és a férfiak nem viselkednek éppen úriember módjára.
Egy New York-i bíró arra kötelezte az al-Kaida terrorszervezetet, az afganisztáni tálib mozgalmat és Teheránt, hogy hatmilliárd dolláros kártérítést fizessenek a 2011. szeptember 11-ei amerikai terrortámadásokban meghalt áldozatok hozzátartozóinak.
A muszlim hitben kell elmélyednie a pakisztáni asszonynak egy mecsetben.
Szíriai területről kilőtt aknagránátok csapódtak be szerdán egy határ menti török faluban, a támadásban öt ember, egy anya és négy gyereke életét vesztette, tizenhárman megsebesültek - közölte a CNN Türk hírtelevízió
Újrakezdődtek Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író romániai újratemetésének előkészületei, de a bukaresti kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy az író hamvait Romániába hozzák - derült ki a román külügyminiszter szerda esti televíziós interjújából.
2012. 10. 03. 20:38
Idén több mint 20 ezer ember volt kíváncsi a világ talán legnagyobb szökőárjára, a kelet-kínai Csiantang folyó tölcsértorkolatánál.
A munkások kétharmadának fizetsége nem éri el a havi 300 dolláros minimálbért, és naponta átlagban csaknem 20 ember lesz gyilkosság áldozata Hondurasban; néhány politikus ingyen koporsós temetéssel próbál szavazatokat szerezni a szegényebb néprétegek körében a közép-amerikai országban.
Betiltották a Belgrádban szombatra tervezett melegfelvonulást és az összes azzal kapcsolatos rendezvényt - jelentette be a szerb miniszterelnök, belügyminiszter.
Hibának nevezte Valérie Trierweiler azt a négy hónappal ezelőtti Twitter-bejegyzését, amelyben az államfő előző élettársának, Ségolene Royalnak az ellenfele mellett állt ki a nemzetgyűlési választások kampányában.
Legalább két halottja van annak a robbanássorozatnak, amely Libanonban történt nem messze a szíriai határtól.
Könnygázt vetett be a rendőrség a tüntetők ellen Iránban, ahol egyre kezelhetetlenebb a valutaválság.
Kivételesnek tartott történelmi drágakő, a József főherceg-gyémánt vár árverésre a Christie's genfi aukcióján novemberben, akár 15-20 millió dollárt is megadhatnak a kincset érő kőért.
- 06:59 A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?
- 06:57 Orbán Viktor: Az ukránok mindenre képesek
- 06:14 Tavaszias hétvégénk lesz
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: A rendőrség nem huny szemet
- 06:01 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 03:40 Így halt meg az utolsó azték király
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
