Nagyvilág

Betiltották a belgrádi melegfelvonulást

Betiltották a Belgrádban szombatra tervezett melegfelvonulást és az összes azzal kapcsolatos rendezvényt - jelentette be a szerb miniszterelnök, belügyminiszter.

Ivica Dacic biztonsági megfontolásokkal indokolta, hogy idén sem rendezhetik meg a meleg büszkeség napjához kapcsolódó rendezvényre. “Úgy gondoljuk, Szerbiának a legkevésbé összetűzésekre és áldozatokra van szüksége” – fogalmazott Dacic, leszögezve, hogy nemcsak a büszkeség menetét tiltották be, hanem az ellene tiltakozók minden rendezvényét is.

A politikus szerint a döntés nem irányul senkinek semmilyen joga ellen. Azért született, hogy védjék a belgrádiak biztonságát, és elejét vegye mindenfajta összetűzésnek és konfliktusnak.

A tiltó határozat előtt Irinej pátriárka, a szerb ortodox egyház feje arra biztatta a kormányt, hogy akadályozza meg a melegek szombatra terezett felvonulását. Nyilatkozatában “a szégyen parádéjának” nevezte a rendezvényt, amely “erkölcsileg árnyat vet” Szerbiára.

Nevena Petrusic, az egyenlő jogok védelmének biztosa szerint a tilalom azt jelzi, hogy a belgrádi kormány nem kívánja megvédeni a békés gyülekezés és szabad véleménynyilvánítás alkotmányban biztosított jogát. “A tilalom egyben azt is mutatja, milyen magas szintű Szerbiában a másság gyűlölete, és milyen kevés történt eddig az országban a jog uralma, a béke és tolerancia kultúrájának meghonosítása érdekében” – mondta a biztos.

Szerbiában a milosevici diktatúra megdöntése után, 2001-ben tartottak először melegfelvonulást, amely botrányba fulladt, mert szélsőjobboldali huligánok rátámadtak a résztvevőkre, és többet közülük összevertek.

Kilenc év szünet után 2010-ben ismét megtartották a melegfelvonulást, de Belgrád központjában ismét rendbontás történt: a parádét ellenző, fékevesztett fiatalok törtek-zúztak és összecsaptak a rendőrséggel. Tavaly közvetlenül a felvonulás előtt tiltotta be a rendezvényt a belügyminisztérium, amelynek élén akkor is Ivica Dacic állt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik