Nagyvilág
Élő
Miközben az orosz offenzíva következtében mintegy 250 ukrán katona életét vesztette Szolvjanszknál és csapások érték a Motor Szics ukrán hadiüzem helikopterjavító kapacitásait is, a zaporizzsjai atomerőműben ukrán belövések miatt csővezetékek sérültek meg – derült ki a vasárnap kiadott orosz hivatalos tájékoztatásból.
Élő
Tizenhét késszúrással végeztek Darja Dugina gyilkosával egy osztrák lap szerint.
Élő
Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat vasárnapi közleményében arra figyelmeztetett, hogy ha valamilyen súlyos baleset történne a zaporizzsjai atomerőműnek akár egy energiablokkjában is, a sugárfelhő nemcsak Ukrajna déli részére, de Oroszország déli, délnyugati területeire is kiterjedne.
Élő
Az ukrán erők eltalálták az egyik legnagyobb orosz katonai bázist az ország keleti részében, Zaporizzsja megyében lévő Melitopolban – közölte vasárnap Ivan Fedorov, az orosz megszállás alatti város polgármestere.
Élő
A világban pusztító háborúkkal szemben a béke és a megbocsátás példaképeinek nevezte a 2009-ben földrengésben lerombolt L'Aquila lakosait Ferenc pápa, aki vasárnap látogatott el az abruzzói városba, és megnyitotta a helyi szent kaput.
2022. 08. 28. 15:19
Élő
Az ukrán és orosz erők továbbra is egymást vádolják a zaporizsjai atomerőmű ellen és annak közelében történt támadásokkal, írta a brit Guardian.
2022. 08. 28. 13:23
Élő
Vlagyimir Putyin nemrég írt alá egy rendeletet, amely az orosz fegyveres erők létszámának több mint 1,15 millió főre történő növeléséről szól – ez 137 ezer fős emelést jelent.
2022. 08. 28. 13:00
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 7445-en léptek be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 14 566-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
2022. 08. 28. 10:24
Élő
Hat, mezőgazdasági termékeket szállító hajó hagyta el az ukrán kikötőket vasárnap reggel - közölte a török védelmi minisztérium.
2022. 08. 28. 10:20
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
